Új Európai Uniós forráslehetőségek nyílnak meg a kis- és középvállalkozások fejlesztésére a 2021-2027-es európai uniós pályázati ciklusban, és jól járnak a Pest megyeiek is!
A pályázati eljárások egyszerűsödni fognak, lesznek úgynevezett tömegpályázatok, amelyeket negyedévente hirdetnek meg, és ezekről 3-4 hónap alatt döntések is születnek.
A pályázatok nem a hagyományos rendszer szerint fognak működni, nem kell külön eszközre, foglalkoztatásra, digitalizációra, energiahatékonyságra, képzésre és más fejlesztési célokra pályázni, hanem csak magára a beruházásra, amelyhez – a felsorolt – szakmai részek tartoznak. Így lesz a kis- és középvállalkozói (kkv) stratégia high-tech és zöld.
Lesznek továbbá úgynevezett kiválósági pályázatok. Ezek esetében, ha valaki vállalja, hogy az elkövetkező két évben a hozzáadott értékét 20, 30, 40, 50, illetve 60 százalékkal növeli, akkor pályázatát 4-6 hónap alatt elbírálva forrásokhoz tud jutni, de már a pályázat beadásakor meg tudja kezdeni a beruházást.
Elérhetővé válnak úgynevezett transformers pályázatok, ami azt jelenti, hogy a támogatói összeget a támogatói okirat kiállítása után egyben odaadják a vállalkozásoknak, egyelőre hitel formájában, és amint teljesülnek a feltételek, a finanszírozás vissza nem térítendő támogatássá alakul.
Végül, jó hír a Pest megyeieknek, az elkövetkező pályázati ciklusban Pest megye különálló régió lesz, ezért sokkal nagyobb uniós támogatásban részesülhetnek az itt működő vállalkozások, mint eddig.
További cikkek a rovatban
Népi építészeti program – szakmai előkészítésre pályázat
Culture Moves Europe / Egyéni mobilitási program pályázat 2024
Művészeti ösztöndíj pályázat az egészséges óceánért (ART4SEA)
Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Pályázat piacra lépéshez magyar kkv-k és startup cégek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Logó és szlogen pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
A Fókuszterületi innovációs projektek támogatása pályázat
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása
Pályázat induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések megvalósításának támogatására