A Budapest Music Center és a Művészetek Palotája – az MR Szimfonikusok közreműködésével – a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával zeneszerzőversenyt hirdet.
A verseny létrehozóinak és a díjak felajánlóinak elsődleges célja, hogy ösztönözzék és támogassák új magyar zenedarabok megalkotását. Kívánatos emellett, hogy tartós együttműködés jöjjön létre a fiatal szerzők, illetve a kamaraegyüttesek és nagyzenekarok között az új zene népszerűsítésében.
I. Az Új Magyar Zenei Fórum 2013 díjai:
I. díj:
- 1 000 000 Forint (nagyzenekari kategória)
- 500 000 Forint (kamaraegyüttes kategória)
II. díj
- 750 000 Forint (nagyzenekari kategória)
- 375 000 Forint (kamaraegyüttes kategória)
III. díj
- 500 000 Forint (nagyzenekari kategória)
- 250 000 Forint (kamaraegyüttes kategória)
A döntő-gálakoncertet élőben közvetíti a Bartók Rádió.
A zsűri és a zsűrizés menete:
A nyertes zeneművek kiválasztása két fordulóban – elődöntő és döntő – történik. Az elődöntőben zárt ülésen, kategóriánként külön zsűri szelektálja a beadott pályamunkákat, amelyek maximum egyharmadát ítélheti továbbjutásra érdemesnek.
A döntő zsűrije ezek közül választja ki azt a 4-4 művet, amelyek nyilvános koncert keretében kerülnek bemutatása. A kamaradarabok 2013. szeptember 25-én a Budapest Music Centerben, a nagyzenekari művek szeptember 26-án a Művészetek Palotájában csendülnek fel. Mindkét kategória eredményhirdetésére és az ünnepélyes díjkiosztóra az utolsó versenydarab elhangzását követően a Művészetek Palotájában kerül sor.
A zsűritagok fenntartják maguknak a jogot, hogy valamely díjat ne adjanak ki. A zsűri döntése véglegesnek tekintendő, és semmilyen fórumon nem támadható meg.
Amennyiben egy zsűritag tudomást szerez arról, hogy valamelyik tanítványa részt vesz a versenyen, erről köteles tájékoztatni a szervezőket és a többi zsűritagot.
Az elődöntő zsűritagjai – kamaraegyüttes kategória:
Gémesi Géza, zeneszerző, karmester
Pilz János, hegedűművész
Serei Zsolt, zeneszerző, karmester, egyetemi docens
Az elődöntő zsűritagjai – nagyzenekari kategória:
Kovács László, karmester, a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője
Tihanyi László, zeneszerző, karmester, egyetemi tanár
Vidovszky László, zeneszerző, egyetemi tanár
A döntő zsűrijének tagjai:
Eötvös Péter, zeneszerző, karmester, a zsűri elnöke
Jeney Zoltán, zeneszerző, professor emeritus
Batta András, az LFZE rektora
Sári József, zeneszerző
Vajda Gergely, karmester, zeneszerző
A részvétel szabályai és feltételei:
A pályázók köre: A pályázaton indulhat minden olyan zeneszerző, aki magyarnak vallja magát, és 2013-ban még nem tölti be a 40. életévét.
Tematika
A verseny szervezői ebben az évben születésének 90. évfordulója alkalmából Ligeti György emléke előtt tisztelegnek. A zeneszerzőktől ezért olyan pályaműveket várnak, amelyek témáját Ligeti György művészete vagy személyisége ihlette.
Apparátus
Pályázni nagyzenekari és kamaraegyüttesre írott művek kategóriájában lehet az alábbi feltételekkel.
A) Nagyzenekari művek
A művet legfeljebb 70 hangszeres játékosra kell elkészíteni, és nem léphet túl a következő hangszerelésen:
- 3 fuvola (a második és a harmadik fuvola válthat altfuvolára és/vagy piccolora)
- 3 oboa (a harmadik oboa válthat angolkürtre)
- 3 klarinét (a harmadik klarinét válthat kisklarinétra és/vagy basszusklarinétra)
- 3 fagott (a harmadik fagott válthat kontrafagottra)
- 4 kürt
- 3 trombita
- 3 harsona
- 1 tuba
- timpani és ütőhangszerek: 4 játékos
- 1 billentyűs: zongora vagy csembaló vagy cseleszta vagy szintetizátor
- 1 hárfa
- 1 cimbalom
- vonósok (max. 12-10-8-8-6).
A darabban szerepelhet egy szólista. A következő hangszerek jöhetnek szóba: hegedű, brácsa, cselló, bőgő, fuvola, oboa, angolkürt, klarinét, fagott, kürt, trombita, harsona, tuba, hárfa, ütők, timpani, zongora és cimbalom.
A darab nem lehet rövidebb 10 percnél, és nem lehet hosszabb 20 percnél.
B) Kamaraegyüttesre írott művek
A művet legalább 10, de legfeljebb 18 hangszeres játékosra kell elkészíteni, és nem léphet túl a következő hangszerelésen:
- 2 fuvola (válthatnak altfuvolára és/vagy piccolora)
- 2 oboa (válthatnak angolkürtre)
- 2 klarinét (a második klarinét válthat kisklarinétra és/vagy basszusklarinétra)
- 2 fagott (a második fagott válthat kontrafagottra)
- 1 kürt
- 2 trombita
- 2 harsona
- 1 tuba
- ütőhangszerek: 4 játékos
- 1 billentyűs: zongora vagy csembaló vagy cseleszta vagy szintetizátor (kétcsatornás hangosítás lehetséges)
- 1 hárfa
- 1 gitár
- 1 basszusgitár
- 1 cimbalom
- vonósok (max. 4-2-2-1).
A darabban szerepelhet egy szólista. A következő hangszerek jöhetnek szóba: hegedű, brácsa, cselló, bőgő, fuvola, oboa, angolkürt, klarinét, fagott, kürt, trombita, harsona, tuba, hárfa, ütők, timpani, zongora és cimbalom.
A darab nem lehet rövidebb 7 percnél, és nem lehet hosszabb 15 percnél.
Mindkét kategóriára érvényes előírások
- Egy jelentkező kategóriánként 1-1 művet adhat be.
- A pályázaton nem lehet részt venni kórust vagy énekes szólistát szerepeltető művekkel.
- A darab tartalmazhat előre rögzített bejátszást (zene, szöveg, zaj).
- Műrészletekkel (pl. két tétel egy háromtételes műből) nem lehet pályázni.
- A beadott darab nem lehet:
- korábban bemutatott mű;
- kiadott mű (hangfelvétel, kotta).
Nevezési díj nincs.
A beadás módja
A pályázati anyagokat kizárólag e-mailen lehet beadni az office@bmc.hu címre.
Nevezési határidő: 2013. augusztus 21.
A pályamunkákkal kapcsolatos kikötések
- A pályamunkákat partitúraként, pdf-formátumban kell beadni.
- Rosszul olvasható, rossz felbontású szkennelt kéziratokat és zenekari szólamkottákat nemfogadunk el.
- A pályázónak jeligét (szó, szólás vagy idézet) kell választania, és azt a partitúra elején kell szerepeltetni.
- A mű címének, az egyes tételek címének (ha van ilyen) és a mű tempóelőírásának szintén szerepelnie kell a partitúrán.
- Nem lehet a partitúrákon a zeneszerző nevét feltüntetni, azt aláírni, vagy bármely más módon utalni a személyére. Ha egy beadott anyagon a zeneszerző kilétére utaló jelzés szerepel, az a versenyből való automatikus kizáráshoz vezet!
- Amennyiben a pályamunka hangszerelésében szerepel szintetizátor, a pályázónak kell gondoskodnia a hangszer és a szükséges tartozékok rendelkezésre állásáról.
A pályamunkán kívül beküldendő:
- UMZF Jelentkezési lap,
- önéletrajz, bemutatkozó levél (max. 300-400 szóban) magyar nyelven.
A döntőbe jutott művek szerzőinek saját költségen gondoskodniuk kell a szólamkották elkészítéséről, amelyeket 2013. szeptember 5-ig elektronikus formában el kell juttatniuk verseny szervezőihez. A sokszorosítást és annak költségét a szervezők átvállalják.
Egyéb tudnivalók
- A díjak bruttó összegek.
- A pályázati anyagokat 2013. augusztus 22-én közjegyző jelenlétében ellenőrizzük. Az eseményen kizárólag a szervezők képviselői vehetnek részt. A zsűritagok az adatlapot nem, csak a jeligés pályamunkát kapják meg bírálatra.
- A nevezés csak a Jelentkezési lap beadásával együtt érvényes.
- A Jelentkezési lap elküldésével a zeneszerző elfogadja az Új Magyar Zenei Fórum 2013 zeneszerzőverseny szabályait és feltételeit, és tudomásul veszi, hogy a zsűri döntése végleges és nem megfellebbezhető.
- A pályázat beérkezéséről visszaigazolást küldünk.
- A döntőbe jutott szerzőktől a nyilvános előadás előtt a szervezők írásos nyilatkozatot fognak kérni, amelyben a szerzők
- hozzájárulnak ahhoz, hogy darabjukat előadja, arról felvételt készítsen és közvetítse a Bartók Rádió, a Budapest Music Center és a Művészetek Palotája;
- elfogadják, hogy az első stúdiófelvétel joga az előadó zenekart illeti;
- hozzájárul, hogy a nyilvános előadás kapcsán a zeneszerzői jogok közös kezeléséből származó jogdíjakon kívül további honorárium nem illeti meg;
- hozzájárul, hogy nevét és fényképét a szervezők külön díjazás nélkül felhasználhassák a zeneszerzőverseny promótálásának céljából;
- vállalja, hogy a partitúrán, valamint minden információs anyagon, amelyben a díjazott mű a későbbiekben szerepel feltünteti a következő szöveget: „Ez a mű az Új Magyar Zenei Fórum 2013 zeneszerzőverseny …… díját kapta”;
- vállalja, hogy műve kéziratának másolatát korlátlan időre letétként a BMC Zenei Információs Központ és Könyvtár rendelkezésre bocsátja.
Letölthető dokumentumok
További információ: Mankovits Adrienne, office@bmc.hu, +36 1 476 1097.
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra