A DESzínház (Debreceni Egyetemi Színház) műfordítói pályázatot hirdet bármely európai nyelvből, szabadon választott kortárs (az utóbbi harminc évben megjelent) dráma szöveg (részlet) fordítására.
Pályázni csak olyan drámaszöveg fordítással lehet, melynek eredetijét már színházban játszották (akár felolvasó színházi formában is).
A pályázat célja a világ színházi szövegeinek jobb megismerése és tapasztalatszerzés az összetett műfordítói munka területén.
Olyan kortárs szerzők művének (részletének) fordítását várjuk, amely az európai nyelvek (angol, francia, olasz, spanyol, portugál, román, orosz, ukrán, lengyel, szlovák, cseh, szerb, horvát, német, svéd, holland) valamelyikében íródott.
A benyújtott magyar szöveg nem haladhatja meg a húszezer karaktert (20.000) (vagy a drámaszöveg természetes tagolását követő, ennél rövidebb szekvenciát). Kizárólag magyarul még meg nem jelent és/vagy magyarul színházban el nem játszott) szöveggel lehet pályázni.
Pályázhat bárki, aki ezt megelőzően nem hivatásszerűen művelte a műfordítást (vagyis aki még NEM publikált fordítást). Korhatár nincs.
Díjak:
I. helyezett – 200 000 Ft pénzjutalom,
valamint ha az első helyezett nem debreceni, meghívást kap Debrecen város önkormányzatától egy, a városban töltött kulturális hétvégére (szállás, két vacsora, színház/mozijegy, kiállítás belépő), valamint pályaműve megjelenésre kerül az Alföld folyóiratban. Amennyiben a nyertes debreceni, szabad bérletet kap Debrecen város önkormányzatától, két személyre, a Csokonai Színház 2025-26-os évadára.
II. helyezett – 150 000 Ft pénzjutalom,
valamint nagy értékű könyvjutalom a polgármesteri hivatal jóvoltából. A DESzínház gondoskodik a fordítás közléséről valamely online folyóiratban.
III. helyezett – 100 000 Ft pénzjutalom,
valamint nagy értékű könyvjutalom a polgármesteri hivatal jóvoltából. A DESzínház gondoskodik a fordítás közléséről valamely online folyóiratban.
A pályaműveket 2025. március 1-ig (a postabélyegző dátuma) kérjük, jeligével ellátva, a DESzínház postacímére küldeni:
Debreceni Egyetemi Színház, Debrecen, Egyetem tér 1. 4032
A pályázatról bővebben itt lehet olvasni: Pályázati kiírás – feltételek
További cikkek a rovatban
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
KKV-k növekedési lehetőségeinek támogatása a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére pályázat
SozialMarie pályázat
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
KKV-k digitalizációjának támogatása kombinált hiteltermék keretében (hitel és vissza nem térítendő támogatás)
Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása pályázat
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat