Budapest Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata „Victor Vasarely Nemzetközi Művészeti Pályázat a Köztéri Művészetért” címen művészeti pályázatot hirdet.
A pályázat egy hosszú távú projekt harmadik állomása, melyet Pécs városa és a Vasarely Alapítvány (Aix-en-Provence) indított el 2010-ben.
A pályázat célja, hogy Óbuda kijelölt közterületeinek egyikén egy új köztéri műalkotás jöjjön létre, mely megfelel a kurátori koncepciónak, méltó módon kapcsolódik Victor Vasarely művészetéhez és Óbuda kulturális életének színvonalát emeli.
A pályázat nyílt és nemzetközi. A pályázat témáját a kurátor által megfogalmazott művészi koncepció határozza meg. Bármilyen műfajú, bármilyen típusú alkotással lehet pályázni, mely figyelembe veszi a művészi koncepciót.
A pályázati munkák helyszínéül a kiíró két helyet jelöl meg, de a bírálóbizottság döntésének megfelelően csupán egy műalkotás valósul meg a pályázat keretében.
A kurátori koncepció
A projekt kurátora a finn művészettörténész, nemzetközi hírű kurátor Maaretta Jaukkuri.
Vízszobor – „A bölcs ember szereti a vizet.‟ (Lao-Ce)
A 2017-es Victor Vasarely Nemzetközi Művészeti Pályázat A Köztéri Művészetért III. pályázat témája a víz.
A víz az élet alapja, és a történelem során megszámlálhatatlan szimbolikus jelentéssel gazdagodott. Számos vallás szentnek tartja, istenek és istennők teremtőjének tekintik, az ember testét és lelkét megtisztítani hivatott rituálék és próbatételek szereplője. A víz ősi, fizikai tulajdonságai, akár médiumként, akár műtárgy alapanyagaként használják fel minden korban megihlették és foglalkoztatták a művészeket és a kultúrákat. (David Clark: Water and Art)
Pályázati feltétel
A pályázónak regisztrálnia kell a pályázat honlapján. A regisztráció ingyenes. Kérjük, 2017. augusztus 31-ig regisztráljanak.
A nemzetközi zsűri összetétele
- Maaretta Jaukkuri kurátor, művészettörténész (Finnország), elnök (két szavazattal)
- Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer Polgármestere (Magyarország)
- Pièrre Vasarely a Vasarely Alapítvány elnöke, Aix-en-Provence, (Franciaország)
- Dorothy Cross szobrászművész (Írország)
- Rosa Martinez kurátor, művészettörténész (Spanyolország)
- Varga Éva szobrászművész (Magyarország)
- Orosz Márton művészettörténész, a budapesti Vasarely Múzeum vezetője, (Magyarország)
- Horváth András építész, Pécs város képviselője (Magyarország)
- Bencze Zoltán építész, Dél-Dunántúli Építészkamara (Magyarország)
- Nagy T. Katalin művészettörténész, a projekt művészeti vezetője (Magyarország)
A pályázat dokumentációja
Kijelölt helyszínek Óbuda-Békásmegyeren
1. Csobánka tér
Békásmegyer központi tere, a lakótelepen lakó kb. 35.000 ember egyik legfontosabb közösségi tere. Itt található a Békásmegyeri Közösségi Ház, mely az itt élők számára biztosít kulturális programokat, itt van számos orvosi rendelő és a kerület egyik középiskolája, a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium.
2. A Serfőző, a Tanuló és az Óbuda utcák által körülhatárolt, beépítetlen terület
A jelenleg füves földterület szomszédságában található a Szent Péter-Pál templom, kissé távolabb pedig a Duna-parti Aquincum Hotel Budapest. A kerület tervei szerint ez az Árpád-híd budai hídfőjénél elhelyezkedő terület a közeljövőben igazi közösségi térré fog válni. Óbuda két jellegzetes negyedét hivatott majd összekötni, a Krúdy-negyedet, mely kulturális intézményeket (Óbudai Társaskör, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum) és patinás vendéglőket (Kéhli Vendéglő, Mókus Sörkert) foglal magába és az óbudai Fő teret, melynek egyik ékessége a Zichy-kastély, mely több múzeumnak ad otthont, többek között a Vasarely Múzeumnak.
A pályázati kiírás információs mellékletei
- térképek
- fotóanyag
- gömbpanoráma fotó
- drón-felvétel
A pályázaton való részvétel módja és feltételei
A pályázat két fordulóból áll. Az első fordulóban való részvétel módja:
A pályázás feltétele az online regisztráció.
Az online-regisztrációra 2017. augusztus 31-ig van lehetőség a vasarely.obuda.hu internetes címen.
A pályázati anyagot digitális formában kérjük feltölteni a regisztráció után rendelkezésre álló felületre közép-európai idő szerint 2017. szeptember 17-e éjfélig beérkezően. Miután regisztrált, minden alkalommal, az e-mail címével és jelszavával tud belépni. Belépés után a saját profiljában lehetőség van az adatlap kitöltésére, a nyilatkozat elfogadására, és a pályamunkák feltöltésére. A megadott határidőig visszatérhet az oldalára és esetleges javításokat végezhet. A határidő után nincs lehetősége módosításokra. A feltöltött pályázati anyagnak tartalmaznia kell a IV. pontban leírt összes dokumentációt. Ha pályázatát a zsűri beválasztja a második fordulóba, a további dokumentumokat a már meglévő oldalára tudja feltölteni.
A nemzetközi zsűri a beérkező pályaművekből legkevesebb 10, legtöbb 12 munkát választ ki, a pályázók legkésőbb október 16-ig értesítést kapnak a zsűri döntéséről. A zsűri által kiválasztott alkotók vehetnek részt a második fordulóban.
A második fordulóban részt vevő művészek pályamunkáiból Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata kiállítást rendez az óbudai Esernyős Galériában és katalógust jelentet meg.
A második forduló részvevői 1.000 Euro honoráriumban részesülnek, a győztes mű alkotója 6.000 Euros díjat kap.
A nyertes és megvalósuló mű alkotóját a kiállítás megnyitóján hirdeti ki Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának polgármestere. A kiállítás megnyitására 2018. március elején kerül sor. A pályázat győztes munkája a „Victor Vasarely Nemzetközi Pályázat a Köztéri Művészetért győztes munkája” címet kapja.
A pályázaton nyertes művet a kiíró, az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat valósítja meg. A megvalósításra 50.000 Euro áll rendelkezésre. A díj átadását követően az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat kivitelezési megbízást köt a győztes mű alkotójával. Az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat segíti a mű alkotóját, hogy minél rövidebb időn belül meglegyenek az építéshez szükséges engedélyek. Külföldi nyertes esetén, az önkormányzat és a pályázat stábja minden adminisztratív és technikai segítséget megad a kivitelezéssel kapcsolatos teendők előkészítésében és elvégzésében.
A pályamű megvalósításának határideje 2018. október 30.
A pályázat nyelve: angol és magyar
A pályázattal kapcsolatos információk a vasarely.obuda.hu honlapon angol és magyar nyelven érhetők el.
További kérdésekkel, információkért írjanak a vasarelyntk@obuda.hu címre.
Pályázati anyagok, mellékletek, nyilatkozatok
Regisztráció (ingyenes)
Határidő: 2017. augusztus 31.
Első forduló
Beküldési határidő: 2017. szeptember 17.
- Szabályosan kitöltött adatlap a pályázó személyes adataival: név, születési hely, idő, postacím, e-mail cím, telefonszám.
- Rövid önéletrajz (maximum 5.000 karakter közökkel) referencia munkák (maximum 5 munka fotója)
- Művészeti koncepció, műleírás: a tervezett mű megértését szolgáló gondolatok rövid leírása. A kiválasztott helyszínre tervezett műalkotás vázlata/terve.
- A műalkotás anyagának, méretének, technikájának leírása.
- A műalkotás megvalósításának becsült költsége. A szervezők minden segítséget megadnak majd a külföldi művészeknek, hogy meg tudják becsülni a munka kivitelezésének költségeit.
A környezetbe ágyazott vizuális terv, (mely lehet rajz, számítógépes animáció, fotó) amely világosan érzékelteti a tervezett munka elhelyezésének módját, a környezethez való kapcsolódását, a mű léptékét. - Csoportos pályázás esetén: egy formához nem kötött együttműködési nyilatkozat a projektvezető megnevezésével.
Eredményhirdetés: 2017. október 9 és 16 között
Második forduló
Beküldési határidő: 2018. január 10.
- A részletesen kidolgozott pályázati anyag. (pdf formátumban)
- Egy 1:10 – 1:50 léptékű makett elkészítése és makett vagy digitális formában (3D látványterv vagy fotó) való elküldése. Fotó esetén a makettről legalább 4 nézetből készüljön minimum 2 MB méretű fotó. Az egyik nézeten egyértelműen jelenjen meg a műalkotás befoglaló mérete, az esetleges talapzat vagy posztamens mérete.
- A környezetbe ágyazott műalkotás látványának bemutatása legalább 3 különböző nézőpontból készült színes fotóba beillesztett makett-fotóval (minimum 2 MB méretben). (Szívesen veszünk ötleteket és javaslatokat a terep rendezésére, a szélesebb környezet alakítására vonatkozólag.)
Költség- és ütemterv, amely magában foglalja a terv megvalósításának, elhelyezésének, a mű esetleges működtetésének költségeit, a szerzői jogdíjat. A költség- és ütemtervnek figyelembe kell vennie a megadott költségkeretet és be kell tartania a tervezett határidőket.
Szerzőségi és adatkezelési nyilatkozat – pályázati részvétel feltételeinek aláírásával tehető és a pályamű megvalósításának szándékát nyilvánítja ki – amennyiben pályamunkáját a bírálóbizottság győztes munkának minősíti.
Eredményhirdetés: a második fordulóba jutott műveket bemutató kiállítás megnyitóján 2018. március 5 és 11 között.
Victor Vasarely Nemzetközi Pályázat a Köztéri Művészetért III.
