A Dél-Kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítvány nemzetközi oktatási programja Magyarországon. A Dél-Kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítványa pályázatot hirdet előítélet-mentesség oktatása, tolerancia- és holokauszt-oktatás, valamint médiaoktatás iránt érdeklődő és elkötelezett magyarországi és határon túli tanárok számára egyhetes, bentlakásos, nemzetközi szakértőképzési programon való részvételre Videó-interjúk a 21. század oktatásában címmel.
A képzés a 2012-ben indított program hetedik évfolyama.
A program ideje: 2018. július 3. – július 8.
A program helyszíne: Budapest, Közép-európai Egyetem
Jelentkezési határidő: 2018. április 15.
A jelentkezőket a pályázat eredményéről 2018. május közepén írásban értesítjük
A programra általános iskola felső tagozatán, illetve középiskolában tanító tanárok mellett pályázhatnak még egyetemi oktatók, tananyagfejlesztők, pedagógiai, módszertani szakemberek, múzeumpedagógusok, kollégiumi nevelők.
A program célja olyan szakmai továbbképzés biztosítása, amelynek eredményeképpen a résztvevők a 21. század pedagógiai kihívásainak eleget téve oktatói munkájukba hatékonyan tudják beilleszteni a videóinterjúk használatát. Ezeknek a forrásoknak a használata az oktatásban a tananyagtartalmak tanítása mellett nagymértékben hozzájárul a különböző, 21. századi készségek – médiaműveltség, digitális és informatikai írástudás –, valamint a kritikai gondolkodás fejlesztéséhez.
A program kötelező részeként a bentlakásos képzést követő évben a résztvevők oktatási anyagot dolgoznak ki az USC Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívumának videóinterjúinak felhasználásával, valamint vállalják, hogy elkészített tananyagukat iskolájukban kipróbálják, illetve tapasztalataikat valamely szakmai fórumon bemutatják. Célunk, hogy a résztvevők csatlakozzanak a hasonló oktatási anyagot már kidolgozott kollegák hazai és nemzetközi szakmai közösségéhez.
A képzés a pedagógus-továbbképzési jegyzékben szerepel és az Oktatási Hivatal által 120 órában akkreditált (alapítási engedély száma 43/137/2014).
A program ingyenes (a bentlakásos képzés költségeit – utazás, szállás, étkezés – a program fedezi), a résztvevők a tananyag elkészülte után szerény honoráriumban részesülnek.
Jelentkezéseket az ország egész területéről, illetve határon túli szakemberektől is várunk. A képzés nyelve magyar, angol nyelv ismerete a program során előnyös, de a részvételhez nem szükséges, a program külföldi előadóinak előadásaihoz szinkrontolmácsolást biztosítunk.
Programleírás:
Az egyhetes program során a résztvevők megismerkedhetnek a videóinterjúk oktatásbeli használatának jelentőségével és lehetőségeivel, a személyes történetek erejével, a holokauszt-túlélőknek és szemtanúknak az erőszak, az intolerancia és a gyűlölet következményeiről szóló beszámolóival. A résztvevők ezeknek a személyes történeteknek egyes részleteit integrálják majd oktatási anyagaikba. Az elkészült tananyagok hozzásegítik a diákokat ahhoz, hogy elgondolkodjanak döntési helyzeteken, saját mindennapi választásaikon, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy felelős állampolgárokká váljanak.
A tananyagkészítésen túl a részvétel feltétele, hogy a kollégák bemutassák, illetve kipróbálják tananyagaikat iskolájukban, vagy egyéb szakmai műhelyekben.
A sikeres pályázókkal a program kezdete előtt szerződést kötünk, melyben a részvétel fenti feltételeit rögzítjük.
A program során a résztvevők:
megismerkednek a USC Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívumának használatával megismerik, milyen szerepet játszhatnak a videóinterjúk az előítéletek csökkentése, a toleranciáról és holokausztról való oktatás, a média- és digitális oktatás, valamint a kritikai gondolkodás fejlesztésében megismerkednek azzal, milyen összetett elsődleges források az interjúk és hogyan használhatók interdiszciplináris oktatási környezetben megtanulják, hogyan készíthetnek a tantervhez illeszkedő interdiszciplináris multimédiás oktatási projektet megismerkednek a videóinterjúk oktatásbeli használatának elméletével, módszertanával és gyakorlatával megismerkednek a vágás és szerkesztés alapjaival megismerkednek a USC Soá Alapítvány IWitness nevű online, digitális oktatási platformjával és elmélyülnek annak különböző szintű használatában elmélyítik ismereteiket a 20. század nemzetközi, regionális és helyi történelmi kontextusáról, a közös történelmi emlékezet és a társadalmi emlékezet szerepéről csatlakoznak a témával foglalkozó oktatók szakmai közösségéhez részt vehetnek a Soá Alapítvány további helyi, országos és nemzetközi oktatási tevékenységében
Jelentkezési feltételek:
- Legalább 3 éves aktív oktatói gyakorlat
- Társadalomismeret, magyar nyelv és irodalom, történelem, idegen nyelv, média, pszichológia, etika, állampolgári ismeretek, vagy bármely olyan tantárgy/ kurzus tanítása, amelyben a videóinterjúk alapján készült oktatási anyagok alkalmazhatók, és/vagy tananyagszerzői gyakorlat
- A képzés teljes időtartamában, annak minden elemén való maradéktalan részvétel
- Multimédiás tananyagok használatának alapvető ismerete
Jelentkezés: Jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges csatolmányok (önéletrajz, motivációs levél, előzetes feladat) feltöltésével lehet a
https://sfi.usc.edu/hungarian/twt2018/apply
További kérdésekkel keressék Szőnyi Andreát, a USC Soá Alapítvány nemzetközi oktatási programjainak vezetőjét (andrea.szonyi@gmail.com; 06 1 329 3190)
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat