Big Jump – Ugorjunk együtt az élő folyókért! WWF Nagy Ugrás 2017 – Felhívás települések és közösségek számára.
A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének európai kezdeményezése. Európa szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugarnak egyszerre a folyókba és más természetes vizekbe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre, elsősorban Európa folyóira. A WWF Magyarország idén is arra szólít kicsiket és nagyokat, hogy ugorjunk minél többen vízbe 2017. július 9-én, vasárnap délután 3-kor! Mutassuk meg, hogy Magyarország a folyók országa, amire mindannyian büszkék vagyunk!
A WWF Magyarország harmadik alkalommal tesz közzé felhívást Magyarország települései és közösségei számára, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat. 2017. július 9-én mutassuk meg, hogy mennyire fontos nekünk vizeink védelme: ugorjunk be minél többen együtt a magyar folyókba délután 3 órakor és álljunk ki a hazai vizek védelme mellett!
A regisztráló települések vagy közösségek között versenyt indítunk, hogy kiderüljön, a Nagy Ugrás idén hol veti a legnagyobb hullámot. A győztes település vagy közösség nyereménye, hogy a WWF Magyarország egy napra meglátogatja interaktív környezeti nevelőprogramjával, az Élő Duna Turnéval a nyertest, és az erre kiválasztott napon a gyerekek és felnőttek izgalmas társasjáték keretében ismerhetik meg vizesélőhelyeink fontosságát.
Miért érdemes versenybe szállni?
Hogy megmutassuk az egész országnak, hogy a Nagy Ugrás nálunk csobban a legnagyobbat! és a mi folyónk, a mi partunk a legszebb!
Mert benne vagyunk minden olyan bulis nyári napban, amiben szerepel a víz és a panda, és ahol rengeteg ugrásra kész emberre van szükség,!
Kik pályázhatnak?
A pályázati lehetőség bármilyen csoport, társaság vagy intézmény számára nyitott.
Jelentkezhetnek települési önkormányzatok, intézmények, vállalatok, baráti társaságok, civil szervezetek, informális csoportok, vagy bárki, akinek fontos, hogy kedvenc folyójára vagy vizére felhívja a figyelmet.
Nem kell feltétlenül irányítószámmal rendelkezni a nevezéshez! Elég, ha sokan vagytok, kinéztetek egy partszakaszt és kitaláljátok, hogy hogyan teszitek felejthetetlenné a Nagy Ugrást!
Ti vagytok a helyi cserkészek, egy egész óvoda szülőstül, nagyszülőstül, esetleg a helyi amatőr kaszkadőrök? Nézzetek utána, hogy ugrik-e még valaki a ti településeteken, és vegyétek fel a kapcsolatot, szervezzétek az eseményeteket közösen, hogy minél nagyobbat szóljon!
Hogyan lehet pályázni?
A pályázás nem kötött regisztrációhoz, a pályázati anyagokat az esemény után, 2017. július 11-e éjfélig várjuk a regisztracio@wwf.hu címre.
A pályázati anyag tartalmazza a megvalósult esemény pontos helyszínét a település és az érintett folyó vagy víz megjelölésével, az esemény rövid összefoglalóját, a résztvevők számát, és azt, hogy miért épp ez a Nagy Ugrás volt a legnagyobb. A beszámolóhoz csatolni kell egy 2-4 perces videóanyagot, illetve egy max. 5-8 fotóból álló képanyagot. A pályázati anyaghoz meg kell adni egy fő kapcsolattartó személyt névvel, telefonszámmal, e-mail címmel.
A pályázati anyag megküldésével a pályázók beleegyeznek, hogy anyagaikat a WWF Magyarország a Nagy Ugráshoz kapcsolódó, és egyéb saját kommunikációjában felhasználhatja.
Milyen eseménnyel lehet nevezni?
Bármilyen rendezvény illeszkedik a Nagy Ugrás arculatába, ami megvalósítja a következőket:
- széleskörű lakossági bevonást eredményez
- a folyóvizek egészségének fontosságára hívja fel a figyelmet
- a vizesélőhelyek megőrzésére hívja fel a figyelmet
- helyi természeti értékeket mutat be
- szórakoztató, újszerű, rendhagyó formában hozza össze a közösségeket egy közös, természetvédelmi cél érdekében
- helyi természetvédelmi célok beépítése a programba (pl. partmenti szemétszedés, partszakasz lekaszálása stb.)
A Nagy Ugrás egy jó móka és egy közösségformáló kezdeményezés, ami a vizek egészségének fontosságáról szól.
További háttéranyagot találtok az oldalunkon itt: http://wwf.hu/big-jump-nagy-ugras
Hogy ugranak máshol Európában? Nézd meg a youtube-on:
https://www.youtube.com/watch?v=9tvSOH2O7Mc
https://www.youtube.com/watch?v=PfPXxQG2s_w
Muszáj pont ugrani?
Egyáltalán nem muszáj ugrani – a cél az, hogy sok ember egyszerre, látványos keretek között jusson a víz partjáról a vízbe. A kiválasztott partszakasz állapotától és a szervezett esemény jellegétől függően lehet ugrani, futni, békaügetni, visszafelé gyalogolni, vagy bármilyen más módon bejutni a vízbe.
Fontos azonban, hogy természetes vízről beszélünk, uszodai medence sajnos nem elfogadható.
Mi a Nagy Ugrás?
A Nagy Ugrás az egészséges folyók és vizesélőhelyek ünnepe, egy olyan figyelemfelhívó európai kezdeményezés, melynek során július második vasárnapján, délután 3 órakor Európa számos pontján tömegek ugranak be valamilyen folyóba.
Amellett, hogy a Nagy Ugrás jó móka és kiváló alkalom arra, hogy összehozzon közösségeket, a kezdeményezés egy nemes cél érdekében jött létre 2005-ben. Akkor az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson (Big Jump Europe) több mint 250.000 embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak be egyazon időpontban.
Ugrunk! De miért ugrunk?
A huszadik század végére Európában megfeledkeztünk a folyóinkról és a hozzájuk kapcsolódó rendkívüli változatosságot képviselő vizesélőhelyekről. A folyókat nagyrészt arra használtuk, hogy közlekedjünk és árut szállítsunk rajtuk, energiát termeljünk velük, és hogy elnyeljék az emberiség által termelt szennyvizet és szemetet.
A Nagy Ugrás egy olyan európai kezdeményezés, melynek során az európaiak bebizonyítják, hogy fontosak számukra a folyóik és vizeik, és ezért elkötelezettek abban, hogy ez a tékozló múlt egy egészséges jelenné és egy fenntartható jövővé változzon. Európában szeretnénk újra birtokba venni a vizeinket, az egyik legfontosabb természeti kincsünket, amelynek a helyreállítása mindannyiunk közös érdeke. Erre az Európai Unió országai hivatalosan a Víz Keretirányelvben vállaltak kötelezettséget, de a tagállamok állampolgárainak aktív részvételére is szükség van a cél eléréséhez.
A Nagy Ugrás nyilvánosságot vonzó és mozgósító ereje képes arra, hogy az európai vizek védelmének társadalmi bázisát teremtse meg. A jó hangulatú esemény kiváló alkalom arra, hogy az emberek visszafoglalják a folyókat és visszaadják őket a természetnek. A mi természetünknek, amiért a saját jövőnk érdekében felelősséggel tartozunk.
WWF Nagy Ugrás 2017 – Felhívás települések és közösségek számára
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Pályázat európai média-platformok létrehozására
Pályázat európai média Hub-ok, médiaközpontok létrehozására
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Nemek közötti egyenlőségi index az EU tagállamaiban: Politikai kontextus és statisztikai elemzés pályázat
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára