palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Élő Hagyományaink fotópályázat

Élő Hagyományaink fotópályázat indult 150.000 Ft értékű díjakért. A fotópályázaton bárki versenybe szállhat, aki megörökít egy olyan fényképet, amely ötletes módon, újszerűen, vagy csak egyszerűen szépen mutatja be a továbbélő magyar hagyományainkat. A díjak között Magyar Sziget hetijegy, Bocskai öltöny, Harcos és Botond vásárlási utalványok is szerepelnek.

Élő Hagyományaink címmel fotópályázatot indított Böbe Hagyományőrző Boltja. A kéthetes versenyben bárki részt vehet, a szervezők szerint ugyanis nem a profi technikai tudás a lényeg, hanem az, amit a fotópályázat oldalán is írnak: „ragadj meg egy olyan pillanatot, amely felidézi a dicső múltunkat, bemutatja a nép lelkében élő örökségünket, vagy akár egy szebb jövő reményét táplálja…”

A cél tehát az, hogy olyan fényképek szálljanak versenybe, amelyek ötletesen, újszerűen, ízlésesen nyúlnak a hagyományőrzés témájához, és a készítők megmutathassák a világnak, hogy a magyarság hagyományai évezredek múltán is élnek.

A fotókat első körben a közönség értékelheti, majd a legalább harminc szavazatot elért alkotások egy zsűri elé kerülnek (tagjai: Kálmánczi Sándor, Magvasi Adrián, Varga Eszter, Zagyva György Gyula), akik nagy értékű nyereményeket osztanak majd szét. A díjak között szerepelnek például előfizetések sajtótermékekre (Bar!kád, Magyar Jelen, Karpatia), vásárlási utalványok (Magyar Harcos, Büszke Botond, Vitéz), hetijegy a Magyar Szigetre és még sok más, összesen 150.000 Ft értékben. A fődíj, amennyiben férfi nyeri, akkor egy Bocskai öltöny, női nevezőnek pedig egy Bocskai kosztüm.

Az elkészített képpel az Élő Hagyományaink Fotópályázatra létrehozott alkalmazásban lehet nevezni, Böbe Hagyományőrző Boltjának Facebook oldalán. A verseny július 8-a estig tart, a zsűrizésre másnap kerül sor. A legjobb képeket kiállítják a Magyar Szigeten. Nevezni és szavazni itt lehet: https://www.facebook.com/bobehagyomanyorzoboltja/app_255244867918483