palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

KMOP-2009-2.1.2 – Pályázat kerékpárforgalmi hálózat fejlesztésére

umfteulogo_1507Ismét megnyílt a lehetőség a régiókban kerékpárút építésére. Összesen mintegy 12 milliárd Ft áll rendelkezésre a fejlesztésekre. A projektek keretében lehetőség nyílik többek között az állami és önkormányzati utak településen belüli átvezető szakaszain, önkormányzati és 4-5 számjegyű utak külterületi szakaszain történő kerékpárutak építésére, fejlesztésére, forgalombiztonsági berendezések, közlekedési táblák beszerzésére, valamint kerékpártárolók kialakítására. A program lehetséges kedvezményezettjei helyi önkormányzatok és társulásaik, valamint központi költségvetési szervek és intézményeik lehetnek. Az elnyerhető támogatás összege az egyes régiók kiírásától függően 30 millió és 300 millió Ft között mozoghat. A 2007-2008-as időszakban már 80 projekt részesült több mint 10 milliárd forint támogatásban a regionális programok keretében, mely révén mintegy 300 km-rel bővülhet a hazai  kerékpárút-hálózat. Számos projektet már használatba is vehettek a kerékpárosok. 2007-2013 között mintegy 700 km új kerékpárút építése valósulhat meg a régiókban.

A konstrukció célja a régióban helyi és helyközi hivatásforgalmi, közlekedési célú kerékpárforgalmi létesítmények építése, a régió kerékpáros közlekedési infrastruktúrájának kialakítása, bővítése, a már meglévő elemek hálózatba szervezése környezetileg fenntartható módon. A távlati cél a kerékpározás, mint környezet-barát közlekedési mód terjedésének ösztönzése a lakossága körében, a hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés forgalmának a növelése.

A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2.187 millió Ft.

A támogatott pályázatok várható száma: 15 db.

Pályázók köre:

  • Települési önkormányzatok
  • Önkormányzati társulások
  • Központi költségvetési szervek és intézményeik

Pályázat benyújtására konzorciumi formában is lehetőség van.

Önállóan nem, konzorciumi tagként pályázhatnak:

  • Magyar Közút Kht.
  • Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Támogatható tevékenységek köre

Támogatás igényelhető kerékpárforgalmi létesítmények kialakításához:

  • egy, két és három számjegyű főutak átkelési (belterületi) szakaszai mentén;
  • négy- és ötszámjegyű (összekötő, bekötő) utak külterületi, illetve belterületi átkelési szakaszai mentén, valamint
  • egyéb nyomvonalon a települések belső, helyi közútjai mentén, vagy azokat tehermentesítve vezetett, a mindennapos közlekedés részére, közlekedésbiztonsági, hivatásforgalmi, közlekedési célú kerékpárutak kerékpárforgalmi létesítmények építésére.

Támogatás formája: a Pályázó működési támogatásának nem minősülő, visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatásban (a továbbiakban: vissza nem térítendő támogatás) részesül.

Támogatás mértéke: legfeljebb 80 %.

Támogatás összege: A jelen pályázat keretében igényelhető támogatás összege minimum 30 millió Ft, maximum 200 millió Ft..

Pályázat benyújtásának helye és ideje:

Közép-Magyarországi Operatív Program

Kódszám: KMOP-2008-2.1.2 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése

Közreműködő Szervezet: Pro Regio Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési

és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.

1146 Budapest, Hermina út. 17.

A pályázatok benyújtása 2009. május 2. és 2009. július 8. között lehetséges egy szakaszban.

(Forrás: NFÜ)