palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

2011 A Lengyel-Magyar Összetartozás Éve rajzpályázat

lengyel-magyar pályázat2011 – A Lengyel – Magyar Összetartozás Éve. A 2011-ben megvalósuló programsorozat nyitányaként, a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat (OLKÖ), az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), illetve a Bem József Kulturális Egyesület: Rajz pályázatot hirdet magyarországi általános iskolás és gimnazista diákok számára 3 korcsoportban.

Az alsó, és felső tagozatos általános iskolások külön rajzpályázatokon vehetnek részt, a gimnazisták pedig történelmi – irodalmi pályázaton mérhetik össze tudásukat. A pályázatra minden magyarországi általános iskolába, illetve gimnáziumba járó diák jelentkezhet.

A pályázat célja, hogy a lengyel – magyar összetartozás gondolata és történelmi gyökere közelebb kerülhessen a most felnövő generációkhoz.

A témák lehetőséget adnak arra, hogy megismerjük a két nép múltjában fontos történelmi személyiségeket, és kapcsolatukat Magyarországgal. A regék, mondák elkalauzolnak bennünket a lengyel mesevilágba, és izgalmas feladatnak ígérkezik, hogy a diákok saját fantáziájukkal képi illusztrációkat is készíthetnek belőlük. A legjobban sikerült alkotások nemzetközi kiállításra is kerülnek.

További információ a programsorozatról:

Honlap: www.lengyelmagyar.eu, e-mail: info@lengyelmagyar.eu

Szervező: Vida Zoltán

A pályázatok fővédnökei:

  • Székely János: az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Segédpüspöke
  • Roman Kowalski: a Lengyel Köztársaság Magyarországi Nagykövete

Rajzpályázat – Az alsó-, és felső tagozat kategóriájában 3-3 téma közül választhatnak a tanulók:

I. Korcsoport témái – Általános iskola, alsó tagozat

  • Szent Kinga hozománya – lengyel monda
  • Mese a juhászról, aki értette az állatok beszédét – lengyel népmese
  • A Bükkösszeg ördöge – lengyel népmonda

II. korcsoport témái – Általános iskola, felső tagozat

  • Szent Maximilián Kolbe atya vértanúsága
  • Bem Apó az 1848-49-es szabadságharcban
  • Hedvig királynő lábnyoma – lengyel monda

A témákat lektorálta: Pálfalvi Lajos Mb. intézet- és tanszékvezető egyetemi docens PPKE BTK Szlavisztika-Közép-Európa Intézet, Lengyel Tanszék

A 6, illetve 8 osztályos gimnáziumok első két, illetve első négy évfolyamának tanulói is értelemszerűen a felső tagozat rajzpályázatának kategóriájába sorolódnak.

Pályadíjak – beküldés:

A 3 témát mindkét kategóriában összevontan értékeli a szakmai zsűri. Mind alsó, mind felső tagozatban egy-egy első, második és harmadik helyezés várható, valamint lesznek különdíjasok is.

A legjobb alkotásokat a szakmai zsűri választja ki. A díjazottak oklevelet és tárgyjutalmat vehetnek át az ünnepélyes eredményhirdetésen. Minden kiállított pályamunka alkotója meghívást kap a magyar kiállítás megnyitójára.

A díjakkal kapcsolatos további részletek folyamatosan frissülnek honlapunkon.

  • I. – III. Helyezett diákok: 2 személyes, egy hetes lengyelországi kirándulás, belépők, könyvek
  • I. – III. Helyezettek segítő tanárai: (bruttó) 50.000 /40.000/ 30.000 Ft jutalom
  • IV. – VI. Helyezett diákok és tanáraik: belépők, könyvek
  • Különdíjasok, és segítő tanáraik: egyéb értékes nyeremények, könyvek

Beküldési cím (Postacím): Országos Lengyel Nyelvoktató Iskola, 1102 Budapest, Állomás utca 10.

Beküldési határidő (postai feladás határideje): 2011. április 29. (péntek)

A borítékon kérjük feltüntetni: „Lengyel – Magyar Összetartozás”

Zsűri

A zsűri 5 tagból fog állni, 3 szakmai és 2 közéleti személyiségből

Ízelítő a szakmai elbíráló zsűri tagjaiból:

Prokopp Mária: művészettörténész, egyetemi tanár

Varga Csaba: rajzfilmrendező, író, grafikus

Technikai feltételek: A pályamunkák szabadon választott tetszőleges technikával készülhetnek (színes ceruza, tus, zsírkréta, tempera, vízfesték, pasztell, kollázs). A pályamunka terjedelme A4-es vagy A3-as méretű lehet.

Kérjük az alkotások hátoldalára mindenképpen feltüntetni:

  • A mű címét
  • Az alkotó nevét és életkorát
  • Lakcímét, elérhetőségeit (telefonszám, e-mail cím)
  • Az iskola nevét és címét
  • A felkészítő tanár nevét, elérhetőségét (e-mail cím)

Minden pályázó maximum 3 pályaművel indulhat a versenyen.

Letölthető dokumentumok

lengyel-magyar-osszetartozas-eve-rajz-palyazat

Kapcsolat, információ a rajzpályázatról:

www.lengyelmagyar.eu, Tóth Gábor: +36 20 419 4010, toth.gabor@iksz.net