A pályázat célja: A társasház/lakásszövetkezetek szűkebb környezetének minőségi javítása, szépítése, rendezettebbé tétele, a közösségi élet kialakításának, fenntartásának támogatása, a lakóépületek és a lakók biztonságát szolgáló fejlesztések támogatása, és ezeken keresztül a közösségi kezdeményezések ösztönzése.
A pályázók köre
A pályázaton minden olyan társasház és lakásszövetkezet részt vehet (a továbbiakban: „Pályázó(k)”, amely a pályázat benyújtásának időpontjában rendelkezik OTP Bank bankszámlaszerződéssel.
Azok a társasházak és lakásszövetkezetek akik jelenleg még nem rendelkeznek az OTP Banknál bankszámlaszerződéssel, számlanyitási akciónk keretében most 6 havi számlavezetési díj elengedése mellett megtehetik *.
A pályázat tárgya
Az OTP Bank Nyrt. a pályázat céljainak megvalósulása érdekében pályázatot ír ki az OTP Banknál a pályázat benyújtásának időpontjában bankszámlaszerződéssel rendelkező társasházak és lakásszövetkezetek részére az alábbi kategóriákban.
Pályázati díj és kategóriák
A pályázati díj formája: vissza nem térítendő támogatás. Pályázatot a pályázati céloknak megfelelő feladatokra az alábbi kategóriákban lehet benyújtani:
- Környezetvédelem
Közösségi használatú zöldterület kialakítása, felújítása; parkosítás, kertépítés, kertrendezés; belső udvar rendezése; folyosók/lépcsőházak/közös területek és helyiségek zöldesítése; virágládák kihelyezése; dísznövények, virágok ültetése; zöldtető felújítása; kerti berendezések felújítása, létesítése, valamint környezetvédelemmel, energiafelhasználás csökkentésével kapcsolatos beruházások támogatása: pl. szelektív hulladéktároló kialakítása; világítótestek, világítási rendszerek korszerűsítése, mozgásérzékelők kiépítése; fűtési és melegvíz-rendszerek korszerűsítése.
- Közösségépítés
A társasház/lakásszövetkezet minden tagja által igénybe vehető, közös helyiség (klubszoba, edzőterem), közös használatú szabadtéri terület (kerti sütő-főző hely, pihenőhely, stb.), biciklitároló kialakítása, felújítása, berendezése. Továbbá gyermekek környezetének, életterének minőségi javítása; felnőtt szabadidős területek és gyermek játszóhelyek kialakítása, felújítása, EU-szabvány szerinti átalakítása; játszóhelyiség kialakítása, berendezése.
- Életminőség-javítás
A társasház/lakásszövetkezet biztonságát és védelmét szolgáló fejlesztések támogatása: lépcsőház, lépcsők balesetmentesítése, lakóépület akadály-mentesítése; védelmet, biztonságot szolgáló berendezések kiépítése, felszerelése, korszerűsítése.
Díjazás:
kategóriánként:
- első díj:1.200.000 Ft(nettó támogatási összeg)
- második díj:600.000 Ft(nettó támogatási összeg)
- harmadik díj:300.000 Ft(nettó támogatási összeg)
A díjakat a Bank biztosítja, a nyeremények átadásának költségei a Bankot, az átvétellel kapcsolatos költségek pedig a pályázókat terheli.
A részvétel feltételei
A benyújtott pályázat kizárólag olyan épületre, közös tulajdonú épületrészekre, építményekre, illetve a hozzájuk tartozó földrészletre, valamint nem lakás céljára szolgáló helyiségekre vonatkozhat, olyan társasházi/lakásszövetkezeti épületben, amely társasház/lakásszövetkezet rendelkezik OTP Bank bankszámlaszerződéssel.
A pályázatot a társasház/lakásszövetkezet törvényes képviselője, megbízottja nyújthatja be. Nyertes pályázóknál a kiíró ezt, valamint a Pályázók együttműködési kötelezettségét is jogosult ellenőrizni.
A pályázat benyújtásához pénzügyi önrész nem feltétel, a terv teljes egészében finanszírozható a pályázati díjból.
Csatolandó dokumentumok
Az érvényes pályázatnak kötelezően tartalmaznia kell:
- a hiánytalanul kitöltött pályázati adatlapot,
- a pályázat keretében megvalósítandó munka leírását maximum a pályázati adatlapon rendelkezésre álló terjedelemben,
- tervrajzot vagy látványtervet (Nem szükséges műszaki dokumentáció, de egyértelműen tükrözze a terv lényegét.)
- minimum 3 db színes fotót a jelenlegi állapotról, amely a megvalósítás konkrét helyszínét mutatja, és
- a megvalósítás időbeli ütemtervét (maximum a pályázati adatlapon rendelkezésre álló terjede-lemben),
- költségvetést (maximum a pályázati adatlapon rendelkezésre álló terjedelemben), valamint az esetleges pályázati forráson kívüli költségeket,
- a pályázó kötelezettségvállalását, hogy nyertesként az OTP Bankkal legkésőbb 2012. augusztus 31-ig pályázati támogatási szerződést köt.
Pályázat benyújtása: A pályázatot egy példányban, csak online úton a megadott határidőig lehet benyújtani a www.hazforum.hu oldal, OTP Társasházi Pályázat menüpontja alatt.
A pályázatok beküldési határideje: 2012. június 30.
A késve vagy hiányosan leadott, valamint a nem a pályázati célnak megfelelő pályázat érvénytelen. A kiíró kizárja felelősségét a Pályázók téves, pontatlan vagy hiányos adatszolgáltatásából eredő, a Pályázó vagy bármely harmadik személy által elszenvedett károk tekintetében.
Értékelés
Az értékelést szakmai zsűri végzi.
A pályázat elbírálásának szempontjai:
- a pályázat megvalósítása mennyire szolgálja a közösségi érdekeket;
- a pályázat mennyire szolgálja a társasház/lakásszövetkezet szűkebb környezetének minőségi javítását, szépítését, rendezettebbé tételét, biztonságát, és mennyire támogatja a közösségi életet és kezdeményezéseket;
- technikai, pénzügyi megvalósíthatóság, ötletesség;
- a lakók által vállalt közös munka mennyisége a tervezésben, illetve a kivitelezésben.
Az értékelés határideje: 2012. július 27.
A pályázat eredményéről a nyerteseket 2012. augusztus 10-ig telefonon és írásban is értesítjük. Az eredmény megtekinthető lesz a www.hazforum.hu weboldalon is.
Egyéb
- A pályázat nyílt, egyfordulós.
- Több társasház/lakásszövetkezet együtt is pályázhat.
- Egy társasház/lakásszövetkezet több kategóriában is pályázhat, illetőleg egy kategóriában különböző célokra több pályázatot is benyújthat, azonban egy pályázati adatlapon csak egy kategória jelölhető meg.
- Minden egyes pályázat esetében külön adatlapot kell kitölteni, és minden egyes pályázathoz mellékelni kell a csatolandó dokumentumokat is (felsorolást lásd az adatlapon).
- A pályázati anyagokat a kiíró bizalmasan kezeli, más jogi vagy egyéb felelősséget a pályázattal, illetve pályázóval szemben nem visel.
- A kiíró pályázatot nem őriz meg, és nem küld vissza.
- A pályázó hozzájárul, hogy a feldolgozásban és értékelésben résztvevő és közreműködő megbízottak és szakértők a pályázati anyagokat megtekintsék és megismerjék.
- Amennyiben a pályázat nem felel meg a jelen pályázati kiírásban foglalt feltételeknek, a kiíró azt érvénytelennek tekinti.
- A kiíró jogosult arra, hogy a pályázatok értékelése előtt a pályázatban szereplő épületrészt, helyszínt megtekintse.
- A pályázó tudomásul veszi, hogy ha pályázata megvalósításához hatósági engedély(ek) szükséges(ek), az(ok) beszerzése a pályázó feladata és felelőssége, továbbá a megvalósítással kapcsolatban felmerülő jogi felelősség a pályázót terheli.
- A játszótérnek a 78/2003. (XI.27.) GKM rendelet előírásainak meg kell felelnie.
- A pályázó a pályázat benyújtásakor és a pályázati támogatási szerződésben hozzájárul ahhoz, hogy ha pályázatát a zsűri nyertesként értékeli, nevét, címét, pályázatának tartalmát a kiíró – az általa megbízottak közreműködésével – nyilvánosságra hozza, valamint ahhoz, hogy a nyertes pályázatot, annak megvalósításáról, illetve a megvalósítás szakaszairól készült dokumentációt a nyilvánosságnak bemutassa.
- A pályázó hozzájárul, hogy ha pályázatát a zsűri valamely kategória nyerteseként értékeli, a kiíró vagy megbízottja a munkálatok menetét előre egyeztetett időpontokban a helyszínen ellenőrizze.
- A kiíró a pályázati kategóriák nyertesével/nyerteseivel szerződést köt, amelyben a felek meghatározzák a pályázati terv megvalósításával kapcsolatos részleteket.
- Ha a kiíró a pályázat nyertesével/nyerteseivel a pályázati támogatási szerződés feltételeiben nem tud megállapodni, és 2012. augusztus 31-ig a szerződés nem jön létre, úgy a kiíró jogosult új nyertest hirdetni, és vele szerződést kötni.
- A kiíró a nyertes pályázók számára a szerződésben foglaltak szerint, a pályázati terv megvalósításának ütemében, az egyes ütemek befejezését és ellenőrzését követően, a pályázó nevére kiállított és a kiíróhoz igazoltan beérkezett számlák alapján utalja át a pályázati díj részleteit.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a jelen pályázati felhívás nem minősül ajánlattételnek, az a Bank részére nem jár szerződéskötési kötelezettséggel.
A pályázattal kapcsolatos további tájékoztatás az OTP Bank fiókjaiban és a www.hazforum.hu weboldalon érhető el. A pályázattal kapcsolatos dokumentumok letölthetők a www.hazforum.hu honlapról.
Letölthető dokumentumok
Pályázati kiírás (letölthető, kinyomtatható pdf-formátumban)
Pályázati űrlap (letölthető és szerkeszthető dokumentum)
Az elkészült pályázatot Itt tudja feltölteni.
Forrás: http://www.hazforum.hu/
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra