A POLIFILM Műhely Alapítvány és az Aranytíz Kultúrház 27. alkalommal rendezi meg a filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók részére az Országos Diákfilmszemlét.
Kategóriák:
- Általános iskolás
- Középiskolás
- Fiatal filmes
A jelentkezők 20 percnél rövidebb alkotásai előzsűri nélkül kerülnek be a szemle programjába.
VETÍTÉSI TECHNIKA: DVD
A 20 PERCNÉL HOSSZABB FILMEK ELŐZSŰRIN VESZNEK RÉSZT.
A FILMEK LEADÁSI HATÁRIDEJE: 2020. augusztus 3. A NEVEZÉSI LAPOKKAL EGYÜTT
A vetítések után naponta a szakmai zsűri vezetésével nyilvános konzultációt tartunk az alkotók és az érdeklődők számára.
Az arra érdemes alkotásokat a zsűri véleménye szerint díjazzuk.
Nevezési lapok beküldése határideje: 2020. augusztus 3.
Nevezett filmek leadási határideje (20 percnél rövidebbek): 2020. augusztus 24. hétfő
Postacím és a Szemle helyszíne:
Aranytíz Kultúrház
1051 Budapest, Arany János utca 10.
Letölthető dokumentumok
Letölthető nevezési lap
Letölthető felhívás
A Szemlére a belépés ingyenes!
1994-ben a Diákfimszemlét Merza Gábor (független filmes), Papp László (média tanár) és Szőke András (Balázs Béla-díjas filmrendező) abból a célból hozták létre, hogy a fiatal filmeseknek is legyen önálló bemutatkozási lehetősége.
A filmszemle célja azóta sem változott.
Bemutatkozási lehetőséget biztosítunk általános iskolás, középiskolás és fiatal filmesek (egyetemisták) részére, saját korosztályi környezetükben mutathatják be legújabb filmes munkáikat a nagy nyilvánosság és a szakmai közönség előtt.
A bemutatón, a nyilvánosságon és a szakmai kontrolon van a hangsúly.
Az alkotások megítélése is a pozitív megerősítés irányába hat és a díjazásban is minden arra érdemes munkát dicséretben, oklevéllel, tárgyi és pénzjutalomban részesítünk.
A versenyszellem helyett egymás munkáinak megismerésére, új szakmai barátságok születésére helyezzük a hangsúlyt. Fontosnak tartjuk, hogy a filmezéssel foglalkozó fiatal generációk megismerjék egymást, hogy a jövőben is együtt tudjanak működni szakmai pályafutásuk alatt.
Minden nevezett filmet tematikai és időmeghatározás nélkül bemutatunk.
Nevezési díjat nem kérünk, és a szemle is ingyenesen látogatható.
Volt időszak, amikor a fiatalok szállásáról és étkezéséről is a szervezők gondoskodtak.
Évente 100-200 filmet mutatunk be, ez több ezer alkotó fiatalt érint.
Fontosnak tartjuk a folyamatosságot, hogy ezek a vetítések és a hozzájuk kapcsolódó programok nem alkalomszerűek, hanem folyamatosan minden évben augusztus végén megrendezésre kerülnek. A Diákfilmszemlét nehezebb finanszírozási időszakokban is megrendeztük.
További felvilágosítás:
Merza Gábor, szemleigazgató
Tel.: 061/375-3896 , mobil: 0620/287-9484
E-mail: diakfilmszemle@gmail.com
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat