palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Védett állataink-a FARKAS és a DENEVÉR irodalmi pályázat

verslista_palyazatokA Barátok Verslista és a Vizuális Pedagógiai Műhely pályázatot ír ki az alábbi témakörben Védett állataink a FARKAS és a DENEVÉR vers és novella pályázat a farkasról és a denevérről. Célunk, hogy az amatőr költőknek és íróknak e módon is segítsük interneten való megjelenésüket. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet e pályázat keretein belül is a természetvédelemre, a veszélyeztetett állatainkra.

Kiíró:
Barátok Verslista, VPM
Pályázat címe: Védett állataink  a FARKAS és a DENEVÉR vers és novella pályázat a farkasról és a denevérről
Pályázhatnak: Magyarországon és határainkon túl élő magyar nyelven író amatőr írók – kortól és foglalkozástól függetlenül bárki – kizárólag saját maguk által írt, magyar nyelvű írásokkal.

Beérkezési határidő:
2010. október 30. szombat éjfél.
Kategória: irodalmi, vers és próza

A pályázaton korlátlan számú írással lehet indulni a megadott két témakörben. A beérkező írásoknak a címben megadott állatokról kell szólnia, azokat kell bemutatnia, vagy a védelmükre kell a figyelmet felhívnia. (Lehet egy közös írásban is és lehet külün-külön írásban is írni a fenti állatokról ill. a kiírásban szereplő állatok valamelyikéről!)

A benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell egy aláírt, (személyi igazolványszámot, pontos lakcímet, teljes valódi nevet – és esetlegesen ettől eltérő írói nevet, amin megjelenni kíván – is tartalmazó) Nyilatkozatot a szerzőtől, miszerint a pályamű(vek) saját szellemi terméke(i), és a szerző hozzájárul annak térítésmentes leközléséhez a Vizuális Pedagógiai Műhely ill. a Barátok Verslista által fenntartott honlapokon (www.vpm.hu; www.verslista.hu; www.poeta.hu; www.kepzeldel.hu) illetve a Vizuális Pedagógiai Műhely ill. a Barátok Verslista esetlegesen nyomtatásban megjelenő kiadványaiban.
(A Barátok Verslista jelenlegi tagjainak e Nyilatkozatot nem kell elküldeniük, mivel e pályázatra is vonatkozik az általuk már elfogadott 2010 évi Verslistás Szabályzat.)

Beküldés: a pályázati anyagokat e-mailben (csatolt fájlként Word dokumentumban – Times New Roman betűtípussal, 12-es betűnagyságban, normál sorközzel, 2,5-2,5-es margóval, 1 hasábos tördelésben) fogadjuk, a vedett4@verslista.hu email címen (kérjük, pontosan írják be az email címet!) 2010. október 30. szombat éjfélig.

A levél tárgya legyen minden esetben: „VÉDETT ÁLLATOK 4.”!

A pályázatok beérkezését visszaigazoljuk! Ha ez nem történik meg 48 órán belül, akkor kérjük a beküldési cím leellenőrzését, hogy nincs-e elgépelve. Ha a cím jó, mégse történt visszaigazolás, úgy az attila@vpm.hu címre ismételjük meg a pályázat elküldését.

A szerzők nyilatkozatát (hogy saját szellemi termékükről van szó) a következő postai címre várjuk:
Vizuális Pedagógiai Műhely 8263. Badacsonytördemic, Római út 84.
A nyilatkozatnak legkésőbb 2010. november 5.-ig meg kell érkezniük a fenti címre.
A nyilatkozat faxon is elküldhető a 87/431-050-es faxszámra, de ebben az esetben is kérjük az aláírt Nyilatkozat elküldését postai úton legkésőbb 2010. november 5.-ig. Aláírt, postán visszaküldött, a 4-es pontban felsorolt adatokat és a beküldött írások címeit tartalmazó Nyilatkozat hiányában a beküldött írásokat töröljük a pályázati anyagból.

Nevezési díj: 1.500 Ft/vers illetve 2500 Ft/próza. A nevezési díj beérkezési határideje 2010. november 5.
A nevezési díjakat a következő címre várjuk: Baranyai Attila 8263. Badacsonytördemic, Római út 84.
A csekk közlemény rovatában kérjük feltüntetni: „VÉDETT ÁLLATOK 4.”!

Minden beküldött pályázat felkerül a beküldési határidő lejárta után a http://vedett4.poeta.hu honlapra.

Pályadíjak:

  • 1-40 pályázati írás esetén: A pályázaton az első helyezést elért írás írója a Barátok Verslista ill. a Vizuális Pedagógiai Műhely által megjelentetett kiadványokat, verses CD-ket, versesköteteket, folyóiratokat, a Barátok Verslista tagjai által írt köteteket nyer 10 ezer Ft értékben.
  • 41-80 pályázati írás esetén: A pályázaton az első helyezést elért írás írója a Barátok Verslista ill. a Vizuális Pedagógiai Műhely által megjelentetett kiadványokat, verses CD-ket, versesköteteket, folyóiratokat, a Barátok Verslista tagjai által írt köteteket nyer 12 ezer Ft értékben. A második helyezett irodalmi kiadványokat nyer 8 ezer Ft értékben.
  • 80 feletti pályázati írás esetén: A pályázaton az első helyezést elért írás írója 20 ezer Ft értékű mp4 lejátszót nyer + kb. 15 ezer Ft értékben irodalmi tartalmat az mp4 lejátszóra feltöltve (a Barátok Verslista ill. VPM által megjelentetett kiadványokból ízelítő 4 db folyóirat szöveges változata txt formátumban; a Verslista eddigi 3 irodalmi műsorának, 3 rádiófelvételének, ill. a Lét és Idő c. válogatás CD-jének hangfelvételeit, a Verslista életéből videofelvétel részleteket ill. fotókat; a Verslista két tagjának 1-1 hangos CD felvételét stb.) összesen tehát kb. 35 e Ft értékű ajándékot. A második helyezett irodalmi kiadványokat nyer 8 ezer Ft értékben. A harmadik helyezett pedig irodalmi csomagot 5 ezer Ft értékben.

A legjobb írások nyomtatásban is meg fognak jelenni 2010 évben (folyóirat formájában). A kiadvány megjelenéséről a kiadványba kerülőket értesítjük majd. A folyóirat tervezett megjelenési ideje karácsony. A folyóirat felkerül a http://kepzeldel.hu címre is.

Eredményhirdetés: 2010. november 20-án a http://vedett4.poeta.hu honlapon lesz megtekinthető.
A nyerteseket természetesen elérhetőségükön külön értesítjük.

További információ az attila@vpm.hu címen kérhető.