A keresztény szellemiségű közéleti portál, a www.mindennapi.hu, illetve testvéroldala, a www.film.mindennapi.hu elkezdi filmprodukciós tevékenységét. Ennek egyik első lépéseként tematikus kisjátékfilm pályázatot hirdet. A téma egy evangéliumi idézet. „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” (János evangéliuma 8:7)
A János evangéliuma 8. fejezetének szellemiségében, témakörében elsősorban mai vagy a közelmúltban játszódó, a magyar kultúrához köthető történeteket várunk, melyek egyetemes üzenetükkel az evangéliumi szakasz üzenetéhez kapcsolódnak. Nem evangéliumi adaptációt várunk, hanem olyan történeteket, melyeket ez az evangéliumi rész, ez az idézet inspirál. Az alkotóktól nem várunk el vallási, hitbeli elköteleződést. Antitézisek is megfogalmazhatóak. Csak kreatív, egyedi megoldásokat várunk.
Pályázni max. egyoldalas szinopszissal lehet.
Pályázathoz az pályázó rövid önéletrajzát, amennyiben van, filmográfiáját is kérjük csatolni. A pályázat nyertesével a mindennapi.hu szerződést köt, forgatókönyv megírására 100 ezer forintos honorárium fejében. A nyertes szerző forgatókönyvét megvalósíthatja a mindennapi.hu támogatásával. A film gyártója és forgalmazója a mindennapi.hu.
Amennyiben nem találjuk megfelelő minőségűnek a beérkezett pályaműveket, fenntartjuk a jogot, hogy ne hirdessünk nyertest.
Beadási határidő: 2011. szeptember 15.
A pályázatokat elektronikus úton az info@mindennapi.hu-ra várjuk.
További információt a pályázatról info@mindennapi.hu kérhető.
A pályázat kiírója az Élő Szó az Igazságos Társadalomért Alapítvány, a www.mindennapi.hu üzemeltetője.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak