A Soma Alapítvány és a Független Médiaközpont – hatodik alkalommal – pályázatot hirdet szakmai tapasztalattal rendelkező újságíróknak tényfeltáró cikkek készítésére.
A határidő: 2011. november 21.
A pályázat feltétele, hogy valamely szerkesztőség előre jelezze, szándékában áll megjelentetni a támogatás eredményeként elkészülő riportot. A cikk vagy cikksorozat megírására – a pályázat eredményhirdetésének időpontjától számítva – maximum három hónap áll rendelkezésre. A téma összetettségétől és a feldolgozáshoz szükséges időtől függően, a Független Médiaközpont és a Soma Alapítvány 100.000 Ft (+ Áfa) és 400.000 Ft (+ Áfa) közötti összeggel támogatja a nyertes projektötleteket.
A pályázatra mindenekelőtt a gazdasági és politikai élet rejtett visszásságaival kapcsolatos témajavaslatokat várunk. A pályaművek megítélésében a zsűri szempontjai: elsősorban az írásmű megszületéséhez szükséges kutatómunka mennyisége és alapossága, másodsorban a téma társadalmi fontossága, harmadsorban a tálalás érthetősége és élvezetessége. Két – különben egyforma erényekkel bíró – pályamunka beérkezése esetén előnyben részesítjük a több országot érintő projektötleteket, illetve azokat a pályázókat, akiknek kevésbé áll a rendelkezésére szerkesztőségi háttér és infrastruktúra. A zsűri tagjai a Gőbölyös József „Soma” Alapítvány kuratóriumi elnöke és Soma-díjas újságírók.
A Független Médiaközpont 2011. november 4-én 15.00 és 16.30 óra között – Soma-díjas újságírók részvételével – szakmai konzultációt tart a pályázatok elbírálásának szempontjairól.
Az előző pályázati fordulók tapasztalatai alapján a bíráló bizottság a következőket ajánlja a pályázóknak:
- Kérjük, a szerzők ne adjanak be olyan ötleteket, amelyeket előző körben a zsűri elutasított, kivéve, ha új, lényeges információjuk van.
- Kérjük az újságírókat, hogy ha a téma engedi, igyekezzenek egy sztori mentén megírni.
- A zsűri azokat a pályázatokat részesíti előnyben, amelyekből kitetszik, hogy a szerző már fektetett a téma / sztori feltárásába önálló munkát és saját információval rendelkezik. A szerzőket kérjük, hogy a saját információkat, értesüléseket írják bele a pályázati anyagba. Ezeket a zsűri minden esetben bizalmasan kezeli.
- A pályázók figyelmébe ajánljuk a felajánlott konzultáció lehetőségét.
A pályázatok benyújtásához a következő dokumentumok szükségesek:
- Rövid szakmai önéletrajz, e-mail cím, telefonszám.
- Pályázati adatlap, amely tartalmazza a projekt leírását (3500 – 5000 karakter), így részletezi a cikk témáját, a feldolgozás módját, ütemtervét és a megjelenés várható idejét.
- Költségvetés, amely megjelöli az igényelt összeget és a tervezett kiadási tételeket (pl. honorárium, útiköltség, fordítás, telefonköltség).
Megjegyzés: A költségvetés a bíráló bizottság számára készül tájékoztató jelleggel. A sikeres pályázó a Független Újságírók Alapítványával szerződést köt és az összeget az Alapítvány számla ellenében megbízási díjként két részletben fizeti ki. A pályázati fordulóban 3-5 cikk támogatására nyílik lehetőség.
- Szerkesztőségi szándéknyilatkozat a cikk közléséről.
- A pályázó három legsikeresebbnek tartott cikke, amely igazolja, hogy a szerző rendelkezik a javasolt tényfeltáró projekt sikeres megvalósításához szükséges szakmai tapasztalattal.
A Soma Alapítvány és a Független Médiaközpont fenntartja a jogot, hogy a támogatott cikkeket – az eredeti közlést követően – részben vagy teljes terjedelmükben honlapján megjelenteti.
A nyertes pályázók a cikkek elkészítéséhez ingyenes jogi és szakmai segítséget igényelhetnek és – indokolt esetben – térítésmentesen férhetnek hozzá hazai és külföldi adatbázisokhoz.
A pályázatokat 2011. november 21-ig a következő e-mail címekre kérjük elküldeni: palyazat@cij.hu és mate.stiglincz@cij.hu.
A pályázati kiírásról ezeken a címeken vagy a 317-5448-as telefonszámon lehet további információt kérni Orbán Sándortól és Móricz Ilonától. Ugyancsak itt lehet jelentkezni a november 4-i konzultációra.
A pályázati forduló kiírását a Nyílt Társadalom Intézetének és a közép- és kelet-európai civilszervezeteket segítő CEE Trustnak a támogatása tette lehetővé.
Pályázati kiírás és adatlap: http://www.cij.hu/hu/palyazati-felhivas-tamogatas-tenyfeltaro-cikkek-keszitesehez
Forrás: http://www.cij.hu/
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak