palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Leier Hungária Kft pályázata kistelepüléseknek főtereik felújítására

mien_itt_a_terA pályázat célja, hogy a Magyarországon található kistelepülések is lehetőséget kapjanak arra, hogy főtereiket/templomtereiket a funkcionális és esztétikai és műszaki követelményeket legmagasabb fokon kielégítő díszburkolatokkal burkolják le. A pályázatra elsősorban olyan kistelepülések (3000 főnél kevesebb lakosú települések) Önkormányzatainak terveit várjuk, akik az elavult, gyakran megközelíthetetlen főtereiket/templomtereiket szeretnék felújítani. A legigényesebb pályázati tervet kidolgozó település 500 m2 térkövet kap térítésmentesen a Leier cég által gyártott térkövekből.

Pályázati feltételek:

A pályázónak be kell nyújtania a tér burkolásának látványtervét és az ahhoz kapcsolódó megvalósítási dokumentumokat. Ugyanakkor a pályázónak vállalnia kell, hogy az építőanyagok átvétele után, 2009  december 31 – ig fel is használja a díszburkoló termékeket

A pályázó vállalja, hogy a munkálatokhoz szükséges kivitelezői és egyéb anyagdíjakat önrészként saját forrásokból finanszírozza meg. A pályázó vállalja azt is, hogy a munkálatokat elsősorban helyi szakemberekkel végezteti el, akik a pénzpiaci válság kirobbanása után (2008. szeptembere után) vesztették el munkahelyüket.

Díj:

500 m2 térkő a Leier Kft által gyártott elemekből. A térkövek listaáras értéke: 2.500.000 Ft + ÁFA

Beadási határidő:         2009.  szeptember 25. 15:00

Pályázati útmutató:

Max. 500 m2 tér díszburkolatának készítése, formai megkötés nélkül.
Segédletként a www.leier.hu oldalon található termékskála, valamint a Leier tervezői cd ajánlott. /térítésmentesen igényelhető/.

A bírálatnál kiemelt hangsúlyt kap az esztétikai szempontok egyensúlya, valamint a kivitelezhetőség könnyedsége. A pályaműnek Leier termékek beépítésével kell készülnie.
A pályázatokat a kuratórium meghívott szakértők bevonásával bírálja el.

Elbírálás utáni eredményhirdetés:         2009. október 15.

Bíráló bizottság tagjainak névsorát később hozzuk nyilvánosságra.

A pályázatok benyújtásának formai követelményei:

Engedélyezéshez vagy kivitelezéshez szükséges tervdokumentáció valamint minden tervanyag digitális adathordozón is!

Mindezeket A3 vagy A2 méretű tervlapokon spirálfűzéssel zárt borítékban kell beadni illetve postai úton elküldeni:

Leier Hungária Kft., 9024 Győr, Baross G. u. 42. „Miénk itt a tér” jeligére.

A nyerteseket telefonon vagy e-mailen értesítjük és a www.leier.hu honlapon közzé tesszük.

Az első helyezett munkáinak nyilvánosságra hozatalának jogát (internet, sajtóanyag, egyéb jellegű bemutatás) a pályázat kiírója gyakorolja.
Kiíró pályázatokat nem őriz meg, a díjazásban nem részesülő pályaművek az elbírálást követő 30 napig a beadás helyszínén átvehetők.