A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatástudományi Kara és a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. pályázatot hirdet ,,Az év önkormányzati vagyongazdálkodója 2011” cím elnyerésére.
A pályázat nyílt, azon olyan személyek vehetnek részt közvetlenül vagy közvetetten – tehát mások általi ajánlás alapján -, akik 2011-ben a legtöbbet tették az önkormányzati vagyongazdálkodás, -vagyonkezelés, -portfóliómenedzsment elmélete és gyakorlata terén.
A pályázati anyagot:
- közvetlen részvételnél maga a pályázó,
- közvetett részvétel (ajánlás) esetén
- szakmai és érdekképviseleti szervezetek, kamarák vezetői, testületei, képviselői,
- minisztériumok, vagy más országos hatáskörű szervek képviselői
- a nyomtatott vagy elektronikus sajtó szerkesztőségei készíthetik el, illetve nyújthatják be elektronikus úton.
A pályázati anyagokat bizalmasan kezeljük, csak a zsűri tagjai számára lesznek hozzáférhetőek.
A pályázat kötelező tartalmi elemei:
- Szakmai életrajz (a pályázó személyes adatai, végzettségek, képzettségek, szakmai tapasztalatok, elérhetőségeik), illetve ajánlás esetén a jelölt neve és elérhetőségei
- A pályázó által vezetett gazdasági társaság/intézmény gazdálkodási adatai (pl. 2010. évi eredménykimutatás, 2011. év 1-10. hónapjának tényadatai (forgalom, nyereség, vagyon, létszám, legfeljebb 1 oldal), illetve ajánlás esetén a cég megítélése, a vagyongazdálkodás területén kifejtett tevékenységének értékelése
- Egyéb dokumentumok, amelyek a pályázó megítélése szempontjából fontosak lehetnek, és a pályázó eredményeit bizonyítják (pl. minőségtanúsítvány, díjak, elismerések, publikációk, sajtóanyagok)
Letölthető dokumentumok
A pályázat benyújtásának határideje: 2012. február 15., 24,00
A pályázati anyag (a csatolt dokumentumok nélkül) legfeljebb 10 gépelt oldal terjedelmű lehet (Times New Roman betűtípus, 12-es méret, 1,5 sorköz). A pályázatot elektronikus úton kell benyújtani a boros.anita@uni-nke.hu címre. Az E-mail tárgya: ,,Pályázat” legyen. Javasolt formátum: MS Word vagy PDF, illetve a mellékletek esetében TIFF vagy JPG is.
A díj ünnepélyes átadására a III. Önkormányzati Vagyongazdálkodási Konferencián kerül sor. (Budapest, 2012. március 1-2., http://www.vagyongazdalkodas.hu)
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat
Európai Vállalkozásfejlesztési Díj
Generali EnterPrize fenntarthatósági pályázat KKV-nak