Pályázatot hirdet a budapesti Olasz Kultúrintézet az olasz nyelvet oktató mintegy 250 magyar iskola diákjainak. A Ciao! Beszéljünk olaszul? pályázatra, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma védnökségével és a magyarországi olasz nagykövetség együttműködésével hirdettek meg, minden diák jelentkezhet, így azok is, akik nem tanulnak olaszul – közölte az Olasz Kultúrintézet az MTI-vel.
A kezdeményezés célja, hogy a figyelmet az olasz nyelvre irányítsák és hangsúlyozzák a Budapesten jelen lévő olasz cégek érdeklődését azok iránt, akik már egészen fiatal korban elsajátítják az olasz nyelvet. Az oktatási szintenként (alap-, közép-, felsőszint) kiírt pályázat alapján a résztvevőknek egy olasz nyelvű szöveget kell írniuk. A pályázat szövegét és a részvételi feltételeket minden érdekelt iskola megkapja. Összesen 18 diák kap díjat (három nyelvi szinten, szintenként két, olaszul tanuló és olaszul nem tanuló kategóriában). A díjátadó ünnepséget a következő olasz nyelv hete a világban (október 15-21.) rendezvénysorozat alkalmával tartják. A felajánlott díjak között többi között technikai eszközök, – számítógép, DVD-lejátszó – valamint könyvek, CD-k, ingyenes nyelvtanfolyamok szerepelnek.
Letölthető dokumentum
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat
Európai Vállalkozásfejlesztési Díj