A Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület alkotói pályázatot hirdet „Magyar és kínai találmányok” címmel. Az 5000 éves Kína a világ egyik legősibb civilizációja, így talán nem is meglepő, hogy ősi találmányok sokasága eme páratlan történelemmel rendelkező országhoz köthető. Kína tudományos élete számos tudományág területén már az ókorban igen fejlettnek volt mondható, említhetnénk akár a matematikát, a kémiát, a biológiát vagy a csillagászatot, melynek köszönhetően felfedezések sokaságával lepték meg a világot már évezredekkel ezelőtt. Gondoljunk akár a négy nagy kínai találmányra, a papírra, a selyemre, a porcelánra vagy az iránytűre, de nekik köszönhetjük az ecsetet, a nyomtatást, az abakuszt, de sokak szerint még a golfjátékot is.
Habár hazánk történelme évezredekre nem vezethető vissza, és nem vagyunk a világ egyik legnépesebb állama sem, azonban egy dologban mindenképpen hasonlítunk, mégpedig a világviszonylatban kiemelkedő jelentőségű találmányok számában. Számos olyan magyar találmány látott napvilágot az elmúlt év-századokban, mely nagy hatással volt a világra, így például a C-vitamin, a telefonközpont, a golyóstoll, a rubik-kocka, a biztonsági gyufa, a dinamó vagy akár a számítógép.
Éppen ezért jelen pályázati kiírásunkkal arra a kérdésre keressük a választ, hogy a mai magyar gyermekeknek mi jut eszébe, ha azt hallják, hogy magyar és kínai találmányok? Továbbá felhívásunkkal szeretnénk emléket állítani az ókor nagy kínai felfedezőitől, az elmúlt évszázadok nagy magyar feltalálóiig.
Levélben várjuk a pályázók rajzait, festményeit, montázsát vagy akár fogalmazását…, hogy közösen emlékezzünk a világot rengető kínai és magyar találmányokra és azok felfedezőire!
Nevezési kategóriák:
Egyéni
- Alsó tagozatos diákok
- Felső tagozatos diákok
Csoportos
- Alsó tagozatos osztályok
- Felső tagozatos diákok
Alkalmazott technikák, formák: Rajzolás, festés, képregény, szobor, figura…
- vízfesték
- tempera
- olajfesték
- filctoll
- tollrajz
- zsírkréta
- pasztell
- montázs
- kollázs
- vegyes technika
- fotóalbum, fotómontázs…
Nevezési feltételek
- Egy pályázó pályaművének minimum egy magyar és egy kínai találmányról kell szólnia. Ennek kivitelezése egy alkotáson belül vagy akár egy-egy különálló alkotáson is megvalósítható.
- Kizárólag olyan pályaművet fogadunk el, mellyel más pályázaton nem indult az alkotó.
- A pályázaton kizárólag saját alkotással lehet részt venni.
- Csoportos nevezésnek minősül, amennyiben az iskolás csoport legalább 75 %-a hozzájárul a mű elkészítéséhez.
- A pályázati anyag beküldésével a pályázó automatikusan elfogadja a pályázat részvételi kiírásában foglaltakat és hozzájárul, hogy a szervező a beküldött és kiválasztott alkotásokat a honlapján, promóciós anyagaiban, rendezvényein térítés-mentesen, időbeli és minden egyéb korlátozás nélkül használja, a pályaműveket kiállításokon, rendezvényeken szerepel-tesse.
- Az alkotó nevét, életkorát, nevezési kategóriát, az elérhetőségét (cím, telefon, e-mail cím) és a pályamű címét kérjük a mellékelt nevezési lapon és a beküldött munka hátoldalán vagy alján olvashatóan feltüntetni. Csoportos nevezés esetén az oktatási intézmény adatait, a csoport nevét is kérjük megküldeni.
- A szervezőket nem terheli felelősség az olvashatatlan vagy téves adatszolgáltatásból eredendően.
- A pályamű elküldésével úgy tekintjük, hogy a törvényes képviselő beleegyezését adta a pályázaton való részvételhez.
- A pályamű beküldésével a pályázó törvényes képviselője hozzájárul ahhoz, hogy az alkotás a versenyt követően további felhasználásra kerüljön (a pályaművet nem kapja vissza az alkotó).
Letölthető dokumentumok
A pályaművek beküldése:
- Beküldési határidő: 2013. október 10.
- Beküldési cím: Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület 1039 Budapest, Pünkösdfürdő utca 38.
- A borítékra kérjük ráírni: „Magyar és kínai találmányok”
- Az eredményhirdetésre 2013. december 31-ig kerül sor.
- A nyerteseket elektronikus levélben vagy telefonon tájékoztatjuk.
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat