Az InkOnChest és a Hegyalja Fesztivál nyilvános pályázatot ír ki a 2013-as fesztiválpólók grafikájának megtervezésére 2013. Május 21. és 2013. Június 9. között. A nyertes pályamű alapján egyedi Hegyalja-Inkonchest, 2013-as kollekció készül, melyet az Inkonchest webáruházában, illetve a helyszínen lehet majd megvásárolni.
A honlapra feltöltött pályamunkákra regisztrált felhasználóink szavazhatnak. A verseny lezárultáig legtöbb szavazatot elérő pályamunka nyer.
A szavazók között pólókat sorsolunk ki facebook oldalunkon.
Pályázatok beküldési határideje: 2013. Június 9.
A honlapunkon töltheted fel saját grafikádat a következő szabályok figyelembevételével:
- A grafikában használhatod a hegyalja logót, de nem kötelező, és kis mértékben lehet változtathatni is rajta, illetve megváltoztathatod a logo színeit.
- A grafika minőségének kielégítőnek kell lennie a megvalósításhoz. A pólóra kerülő méretben legalább 200 DPI felbontás kötelező.
- A grafika nem tartalmazhat semmilyen, mások számára sértő, vagy jogvédett elemet.
- Minden egyéb tekintetben teljesen szabad kezet kapnak az alkotók.
A feltöltéshez szükséges segéd fileokat illetve a logot megtalálod a feltöltő oldalon.
A győztes jutalma 2 Hegyalja Fesztivál Hetijegy, 2 póló a nyertes grafikával, 2 hegyalja táska és egy 10.000 Ft. értékű kupon, melyet a nyertes levásárolhat webshopunkban.
Hogy ösztönözzünk a próbálkozásra, minden pályázó, aki eléri a 30 szavazatot kap egy ingyen Hegyalja hátizsákot, melyet postán küldünk ki.
Bővebb információkat találsz a weboldalunkon: http://www.inkonchest.hu/hegyalja-verseny
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak