Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet fiatal drámaírók részére. A pályázat szakmai lebonyolítója az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. Jelen pályázati felhívás – költségvetés-technikai okok miatt – kivételesen 6 hónapra, 2013 második félévére vonatkozik (július 1-től december 31-ig).
Az ösztöndíj célja
Az ösztöndíj célja, hogy segítse új magyar színművek létrejöttét, valamint lehetőséget adjon azon fiatal pályakezdő drámaírók részére, akik eddigi irodalmi vagy színházi munkájukkal igazolják vonzódásukat a műfajhoz.
Pályázhatnak
Az Örkény István drámaírói ösztöndíj második félévi folytatására az első félévben Örkény István drámaírói ösztöndíjat elnyert ösztöndíjasok pályázhatnak. Jelentkezésük elfogadásának feltétele az első félévi beszámoló, pályázati kiírásnak megfelelő módon történő benyújtása 2013. június 7-ig.
Nem nyújthat be pályázatot felsőfokú oktatási intézménybe beiratkozott hallgató, valamint aki 2013-ban központi költségvetési forrásból ösztöndíjban (a PhD-ösztöndíj, az NKA alkotói támogatása stb.) vagy egyéb alkotói támogatásban részesül. PhD témával nem lehet pályázni.
Ösztöndíjban részesülhet évente: 4 fő
Az ösztöndíj időtartama: 6 hónap
Az ösztöndíj összege: bruttó 100.000 Ft/hó
Az ösztöndíj az SZJA törvény alapján nem minősül adómentes jövedelemnek, ennek megfelelően a hatályos jogszabályi előírások szerinti számfejtést követően kerül kifizetésre.
A pályázat nyelve: magyar
A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:
Hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap és melléklete, a nyilatkozat. A pályázati adatlap és nyilatkozat a pályázati felhívás része, amely letölthető a szinhaziintezet.hu, illetve a www.lektoratus.hu honlapokról.
Hiánypótlás:
Hiánypótlásra a pályázati beérkezési határidő után nincs mód.
A pályázatok benyújtása:
1. Kinyomtatva 1 példányban,
2. valamint elektronikus formában (CD) 1 példányban
az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézethez (1013 Budapest, Krisztina krt. 57.) postai úton vagy személyesen munkaidőben (hétfő-csütörtök 8-16, péntek 8-14 óráig).
Beérkezési határidő: 2013. július 5. (péntek) 12 óra
Érvénytelen a pályázat, amennyiben:
– a pályázati feltételeknek nem felel meg,
– hiányos a mellékelt dokumentáció,
– az adatlap/nyilatkozat hiányos, nincs aláírva vagy a valóságnak nem megfelelő adatokat
tartalmaz,
– határidőn túl történik a benyújtása.
A pályázat elbírálása
A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, az OSZMI által működtetett szakértői kuratórium bírálja el. Az ösztöndíj odaítéléséről vagy visszavonásáról a kuratórium dönt, 40 munkanapon belül.
A kuratórium tagjai
Radnóti Zsuzsa, dramaturg (a Magyar Színházi Társaság képviselője);
Kiss József, rendező, író (a Magyar Teátrumi Társaság képviselője);
Zalán Tibor, író, dramaturg (a Drámaírói Kerekasztal képviselője);
Oláh János, költő, író (a Magyar Írószövetség képviselője)
és Térey János, író, költő, műfordító (a Szépírók Társaságának képviselője).
Az OSZMI az eredményről a döntést követő 15 napon belül elektronikus úton valamennyi pályázót értesíti és a nyertes pályázók névsorát szinhaziintezet.hu honlapon közzéteszi.
A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs, esetleges kifogásokat írásban, a döntés kézhezvételétől, illetve nyilvánosságra hozatalától számított 15 napon belül, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézethez lehet benyújtani.
Az értékelés szempontjai
A félévi beszámoló szakmai tartalma.
Szerződéskötés
A nyertes pályázóval a MANK ösztöndíjszerződést köt.
Az ösztöndíj kifizetése
Az ösztöndíj folyósításáról a Magyar Államkincstáron keresztül a MANK gondoskodik. Az ösztöndíj vegyes finanszírozású.
Beszámolási kötelezettség
Az ösztöndíjas köteles a pályázatban vállalt dráma kéziratát benyújtani.
A kézirat benyújtásának módja:
1. Kinyomtatva 6 példányban az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézethez (1013 Budapest, Krisztina krt. 57.) postai úton vagy személyesen munkaidőben (hétfő-csütörtök 8-16, péntek 8-14 óráig).
2. valamint elektronikus formában a következő e-mail címre: kajtar.barbara@szinhaziintezet.hu
Beszámoló beérkezési határideje: 2013. december 2.
Az ösztöndíj megvonható vagy részlegesen visszatartható a nyilatkozatban és a szerződésben foglaltak szerint.
A kuratórium szakmai döntése alapján a legkiemelkedőbb ösztöndíjasok számára a MANK összesen 2 hónap ingyenes elhelyezést biztosít a szigligeti alkotóházban (előzetesen egyeztetett időpontban).
Az ösztöndíj-támogatás feltüntetésének kötelezettsége:
Az ösztöndíjas az ösztöndíjjal támogatott munkáinak kiállítása, publikálása esetén köteles az ösztöndíj nevét és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának tényét feltüntetni (pl.: A szerző az Emberi Erőforrások Minisztériumának Örkény István-ösztöndíjasa.).
Letölthető dokumentumok
Felhívás, adatlap, nyilatkozat – letöltés rtf formátumban
A pályázatbeadással kapcsolatos további információ:
Kajtár Barbara, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
kajtar.barbara@szinhaziintezet.hu (+36 1 375 1184/128mellék)
Józsa Kitty, Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.
kitty.jozsa@alkotomuveszet.hu (+36 1 201 2000/107 mellék)
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak