A Magyar Turizmus Zrt., Magyar Kongresszusi Igazgatóság részvételi felhívást tesz közzé Konferencia (KNP) Nagyköveti Programra, hazai szervezetek részére nemzetközi és országos hatókörű, turisztikai jelentőségű kongresszusok elnyerésére. A Konferencia Nagyköveti Program célja nemzetközi szervezetek megnyerése, hogy üléseik Magyarországon kerüljenek megrendezésre.
A Magyar Turizmus Zrt. 2004-től Konferencia Nagyköveti Programot indított, mely 2012-ben is folytatódik. A program célja, hogy Magyarországon minél több nemzetközi ülés kerüljön megrendezésre, ami egyrészt gazdagítja a magyar tudományos, kulturális és gazdasági életet, másrészt erősíti az ország turizmusát. A program keretében a hazai szakmai szervezetek kérhetik az MT Zrt. szakmai és anyagi hozzájárulását, ami szükséges az adott nemzetközi szervezet ülése(kongresszusa) Magyarországon történımegrendezési jogának elnyeréséhez (pályázatához).
Már elnyert/eldöntött helyszínű konferenciára támogatás nem igényelhető.
A résztvevők köre
Kérelmet nyújthatnak be:
- Magyarországon bejegyzett szervezetek, szövetségek, alapítványok, egyesülések, amelyek valamely nemzetközi szervezet tagszervezetei és olyan egyéni vállalkozók, akik személyesen részt vesznek a pályázás folyamatában
A program keretében az alábbi pályázatokkal lehet részt venni:
a) nemzetközi szövetségek, szervezetek, alapítványok, egyesülések, kamarák még el nem nyert, nem eldöntött helyszínű üléseivel (közgyűlések, kongresszusok, konferenciák), melyeken a külföldi résztvevők aránya min. 60% és a résztvevők száma legalább 350 fő.
b) olyan kongresszussal / konferenciával, aminek megpályázására a pályázó korábban max. egy alkalommal kapott hozzájárulást.
c) Az a., és b., pontban meghatározott események közé nem sorolható, turisztikai és egyéb stratégiai jelentőséggel bíró konferenciák
A hozzájárulás formája: Megbízási szerződés alapján költségtérítés
A hozzájárulás mértéke: A rendezvénypályázat költségének legfeljebb 80%-a, maximum bruttó 3 millió forint.
Beadási határidő: folyamatos, de a prezentáció előtt legalább 2 hónappal
Letölthető dokumentum
Részvételi felhívás – KNP 2013
Részvételi formanyomtatvány – KNP 2013
Forrás: Magyar Turizmus Zrt.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak