![Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása](https://palyazatok.org/wp-content/2020/12/startup18.jpg)
A kormány 830 millió forintos kerettel programot indít a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására a Közép-magyarországi régióban.
A Segítünk Indítani! program nyitó rendezvényén Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára kiemelte, az utóbbi években a kormány számos célzott foglalkoztatási programot indított a fiatalok számára. Az Első Munkahely Garancia, a diákmunka program és a lakhatási támogatás is segített abban, hogy az EU tagállamok többségével ellentétben hazánkban 2012 óta nő a fiatalok foglalkoztatása és csökken körükben a munkanélküliség. Az államtitkár rámutatott, a kormány azért döntött a ma meghirdetett program elindítása mellett, mert a közép-magyarországi fiataloknak is biztosítani szeretné a lehetőséget, hogy önálló vállalkozásba kezdjenek. Emlékeztetett, az ország többi régiójában uniós forrásból már korábban elkezdődött 3200 fiatal üzleti készségfejlesztése.
A közép-magyarországi programot a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból finanszírozzák, az OFA mintegy 1500 fiatal jelentkezésével számol.
Azok a 18 és 35 év közötti fiatal, önálló vállalkozás indítására vállalkozó természetes személyek pályázhatnak, akik a Közép-magyarországi régióban igazolt állandó lakcímmel rendelkeznek, életvitelszerűen ott tartózkodnak, valamint rendelkeznek vállalkozási szemlélettel, képességgel, és reális ötletük van a leendő vállalkozás tevékenységére vonatkozóan.
Feltétel az is, hogy a jelentkezőknek nem lehet más vállalkozásban, gazdasági társaságban befolyást biztosító közvetlen, vagy közvetett többségi tulajdonrészük,illetve nem lehetnek annak egyedüli vagy többségi tulajdonosai.
Csütörtökön megnyílt a www.mva.hu/segitunkinditani nevű honlap, ahol a potenciális jelentkezők feltölthetik előzetes jelentkezésüket a programra 2014. április 30-ig.
Ezután megkezdődik a résztvevő fiatalok kiválasztása: ennek keretében mintegy 350 jelentkezőt vonnak be a vállalkozói készség, képesség fejlesztését szolgáló elméleti és gyakorlati képzésbe, amely júniustól kezdődik. Szeptemberre kell a leendő vállalkozó fiataloknak elkészíteniük azt az üzleti tervet, amellyel pályáznak a program második pillérét képező vissza nem térítendő tőkejuttatásra. Ebben a támogatásban, minimálisan 200-an részesülhetnek. Az üzleti terv jóváhagyása esetén maximálisan 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra pályázathatnak az OFA-nál a fiataloknak, akiknek megpályázott beruházás 10 százalékát kitevő önerővel kell rendelkezniük.
A támogatható tevékenységek: a vállalkozás előkészítésének költsége, így például cégalapítás, ügyvédi szolgáltatás, kötelező engedélyek, a megvalósítás költsége, például eszközbeszerzés vagy bérlés.
Jelentkezni a REGISZTRÁCIÓ menüpont segítségével belépve a Jelentkezési adatlap kitöltésével lehetséges!
A bejelentkezés után elérhető Eseményregisztráció menüpont alatt van lehetőség ügyféltalálkozóinkra helyet foglalni.
Ügyféltalálkozók:
- 2014. március 06. 11:00 – Budapest – H13 Diák és Ifjúsági Vállalkozásfejlesztési Központ
- 2014. március 13. 10:00 – Vecsés – Bálint Ágnes Kultúrális Központ
- 2014. március 17. 11:00 – Budapest – H13 Diák és Ifjúsági Vállalkozásfejlesztési Központ
- 2014. március 28. 14:00 – Budapest – H13 Diák és Ifjúsági Vállalkozásfejlesztési Központ
- 2014. április 01. 14:00 – Budapest – H13 Diák és Ifjúsági Vállalkozásfejlesztési Központ
A program oldala: http://www.mva.hu/segitunkinditani/nyitooldal
Forrás: Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Magyarországi Régióba
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása pályázat
Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
Transzformátor alállomások vagy hálózati transzformátorok szállítása Magyarországon – szándéknyilatkozat-tételi pályázat
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
GINOP plusz-3.2.1-21 Képzés- és bértámogatás pályázat cégeknek