„ahogy tükrébe néz a nő, úgy nézem a képzelődés tükrében magam”. (Szép Ernő) – „Félig még köztünk van” — Szép Ernő a 21. században. Művészeti pályázat Szép Ernő születésének 130. évfordulója alkalmából.
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MaZsiKe) és a Pepper Art Projects Szép Ernő születésének 130. évfordulója alkalmából művészeti pályázatot hirdet 18 és 30 év közötti fiatal képzőművészek számára.
A pályázat mottója: „ahogy tükrébe néz a nő, úgy nézem a képzelődés tükrében magam”. (Szép Ernő)
A pályázat célja, hogy képzőművészeti alkotásokon keresztül új értelmet nyerjenek az ismert vagy kevésbé ismert Szép Ernő-szövegek, illetve hogy az alkotók felfedezzék Szép Ernő életútjában, munkásságában azt a számukra fontos üzenetet, amelyet egy művészeti alkotáson keresztül ők maguk is továbbítani szeretnének a közönség számára. Ezáltal képet kapunk arról, hogyan látja ma, egy 21. századi fiatal Szép Ernőt, és – nem utolsósorban – hozzájárulunk annak az egyre növekvő társadalmi igénynek a kielégítéséhez, amely Szép Ernő életművét kívánja visszaemelni a köztudatba.
Az évforduló alkalmából 2014. december 11-én, csütörtökön 18.00 órakor Szép Ernő-kiállítás nyílik az egykori Japán kávéház épületében (Budapest VI. ker., Andrássy u. 45. II. emelet) található Japán Szalonban, amelyen a pályázat legjobb tíz alkotása is bemutatásra kerül!
A három díjnyertes pályamunka pénzjutalomban is részesül:
- I. díj: 50 000 Ft
- II. díj: 30 000 Ft
- III. díj: 20 000 Ft.
Pályázni lehet rajzzal, festménnyel, szoborral, fotóval, fotómontázzsal, vagy bármilyen kreatív képzőművészeti alkotással, amely valamilyen módon az íróhoz köthető. Egy személy vagy csapat akár több alkotással is pályázhat. A pályamunkák mérete max. 50×60 cm. A pályaműveket, illetve a művész néhány soros bemutatkozását pdf-formátumban kérjük a szeperno2014@gmail.com címre elküldeni.
A beérkezett pályaműveket Kirschner Péter, a MaZsiKe elnöke; Wächter Ákos, Barcsay-díjas festőművész; Hanka Nóra, művészettörténész; Szalipszki Jutka, kurátor és Balogh Lilla, kurátor, Szép Ernő-kutató bírálják el.
Beküldési határidő: 2014. november 28. péntek, 14 óra.
További információ a 06 30 858-2406 (Balogh Lilla) és a 311-665 (MaZsiKe iroda) telefonszámokon kérhető.
A kiállítás résztvevőit 2014. december 5-én értesítjük, az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadó a Szép Ernő-kiállítás megnyitóján lesz.
A pályamű beküldése az alkotó beleegyezését jelenti a pályázaton való részvételhez, illetve annak a kiállításon való esetleges bemutatásához, illetve az eseményt közlő online és nyomtatott hírekben, írásokban való megjelenéshez.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak