A nyári szünidejüket töltő általános-, közép- vagy felsőfokú oktatási intézményekben tanuló fiatalokat célozza meg az az ifjúsági fotópályázat, amelyet közösen hirdetett meg a mai napon a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata.
A pályázat célja elsősorban a 10-25 év között fiatalok megszólítása annak érdekében, hogy a hagyományostól eltérő módon – fényképen keresztül – bemutathassák egyéni látásmódjukat, érvényre juttathassák kreativitásukat és tehetségüket egy meghatározott, ám tág határok között mozgó témában: „mit tudok vagy mit akarok megmutatni egy kattintással?”.
A pályázat további célja a fiatal korosztály bevonása annak kommunikálásába, hogyan látják saját életüket, hogyan gondolkodnak a Jász-Nagykun-Szolnok megyében élő fiatalok.
A fotópályázat két korosztályban került meghirdetésre:
– 10-18 év közötti, valamint
– 19-25 év között korosztályban.
Minden kategória I-V. helyezettje értékes díjazásban részesül. A szakértőkből álló zsűri által kiválasztásra kerülő pályamunkákból kiállítás nyílik a Megyeházán 2009. augusztus 18-án a megyei közgyűlés ünnepi ülésének napján.
A fotókat 2009.július 15 – augusztus 7. között várják a szervezők.
Bővebb információ megtalálható a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult honlapján a , valamint Szolnok Megyei Jogú Város honlapján.
Letölthető pályázati dokumentumok:
További cikkek a rovatban
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
Pályázat népismereti filmszemlére
Deloitte fotópályázat
ART-RAVALÓ pályázat művészeti projektben való részvételre
Pályázat sportfotósok számára
Előhívott értékek – épített örökségünk a fiatalok szemével- fotópályázat diákoknak
VI. EUniWell magvető finanszírozási projekt – pályázat egyetemi és társadalmi jóllétet növelő projektek megvalósítására
Nagyelőadó pályázat
Athéni fotófesztivál pályázat
Nosztalgia autóbusz-dekorációs pályázat
Apáczai ösztöndíjprogram
Pannónia ösztöndíj
FAO-AM ösztöndíjprogram pályázat
France Excellence Hongrie ösztöndíjak mesterszakra és mérnökképzésékre a 2024/2025-ös tanévben
START Pro ösztöndíj pályázat
Roma Ösztöndíjprogram pályázat
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram