A Pannon Filharmonikusok ötletpályázatot ír ki a 8-14 éves korosztály számára szóló program fejlesztéséhez. Fiatalok, szülők, nagyszülők és pedagógusok elképzeléseit is várják, a legkreatívabbakat pedig díjazzák is.
Kamasz vagy és tudod mi a jó Neked, még akkor is, ha komolyzenéről van szó? Ne érd be konzervvel! Vesd papírra az elképzeléseidet és zsebeld be a legaprólékosabban kidolgozott ötletért járó nyereményeket. A fiatalok mellett a szülök, nagyszülők pályaanyagát is várja a zenekar.
Ezt élvezném!, Ide elvinném!, Ezt díjaznám! címekkel, három kategóriába sorolva, eltérő témákat kidolgozva adhatnak be kreatív elképzeléseket a pályázók.
A pályázat kiírásának a célja a tizenéves korosztályt megszólító program fejlesztése, hogy a digitális korban élő gyerekeknek úgy mutassa meg a komolyzene gazdagságát, az élőzene-hallgatás fontosságát és közösségteremtő erejét, a családi szabadidő eltöltésének e formáját, ahogy az a számukra a legnagyobb élményt nyújtja.
A minimum 2000 karakterből álló pályázati anyagot gyerekek, fiatalok csapatban, szülők, nagyszülők egyénileg vagy párban, pedagógusok pedig egyénileg küldhetik el word dokumentum formájában a palyazat@pfz.hu e-mail címre. Pályázhat minden természetes személy.
Letölthető dokumentumok
Ne érd be konzervvel pályázati kiírás
Az elkészült anyagokat legkésőbb 2017. március 15-ig várja a Pannon Filharmonikusok, melyeket háromtagú zsűri bírál majd el, köztük Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója, Fükéné Walter Mária, a Pannon Filharmonikusok Tehetségtámogató és edukációs programjának pedagógiai szakértője, valamint Vass András, a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere, zeneigazgatói asszisztense.
A kiírt pályázat, valamint a kategóriánként kidolgozható témák és a legkreatívabb anyagokért járó díjak részletei IDE kattintva érhetőek el. Légy Te is/legyen Ön is részese a PFZ fejlesztő célú munkájának, ne érjük be konzervvel!
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat