Egymás megértéséről, a másság elfogadásáról szóló, edukációs célú mese jelenik meg rövidesen a BOOKR Kids Mesetár applikáción keresztül. A mese illusztrációit a pályázaton részt vevő gyerekek készíthetik el.
A mese azt mutatja be, hogy miben lehet más egy autista kisgyerek, és hogy ezt a másságot hogyan fogadjuk el és hogyan segítsük egymást a mindennapokban. A mesében Panka és Gyurka egy testvérpár, akik kisgyerekkoruk óta ugyanarra a játszótérre járnak. Egy napon összetalálkoznak egy új kisfiúval, aki kicsit furán viselkedik, kicsit más, mint ők.
A pályázatra 2017. március 1. és 2017. március 23. között beküldött pályaművek jelölhetők.
A pályázat kiírói azt kérik a gyerekektől, hogy rajzolják meg ők a mese főszereplőből Panka és Gyurka alakját. A mesében szereplő autista kisfiú alakját pedig az Autistic Art művészeti programja keretében alkotó, autizmussal élő fiatalok rajzai közül fogják kiválasztani.
A pályázatra beérkező rajzokat szakmai zsűri bírálja majd el. A kiválasztott rajzból fogják a BOOKR Kids meserajzoló grafikusai a készülő mese 2 főszereplőjét megalkotni.
A mese történetét Lackfi János József Attila-díjas magyar költő, író és az Autistic Art szakértői közösen alkotják meg.
A pályázók köre: 8 és 12 év közötti gyermekek.
Formai követelmények: A pályázók saját készítésű pályamunkákkal pályázhatnak, amelyek szabadon választott rajztechnikával készülhetnek (pl. vízfesték, tempera, zsírkréta, filctoll, színes ceruza).
Beküldendő formátum elektronikusan: JPG, PMG, maximum 5 MB méretben.
Díjazás
A pályázat győztesének jutalma 1 db Telekom Huawei Mesetablet 6 hónapos hozzáféréssel a BOOKR Kids Mesetárhoz, mely egy kifejezetten magyar gyerekeknek szóló gyermek könyvtáralkalmazás.
A pályázat menete
A pályaműveket a felnőtt törvényes képviselőjének jóváhagyásával kell eljuttatni e-mailben a telekom@uniomedia.hu címre.
Az alkotáson kívül a gyermek törvényes képviselője meg kell adja a versenyen induló és a rajzot készítő kisgyermek nevét és születési dátumát, valamint saját nevét, e-mail-címét és telefonszámát is (lásd az 1. számú adatlapot), illetve megfelelőn kitöltve és aláírva vissza kell küldje a 2. számú adatlapot.
Határidők
- A pályázat elküldésének határideje: 2017. március 23. 24:00 óra.
- Az elbírálás határideje 2017. április 3.
- Az eredmény nyilvánosságra hozatala 2017. április 3.
Az elbírálás menete és szempontjai
A pályaműveket a kiírók képviselőiből álló zsűri bírálja el. Az elbírálás szempontjait az ábrázolásmód, az eredetiség, az ötletesség, a kivitelezés módja és a kidolgozottság adják.
A zsűri a döntését nem köteles indokolni, a döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.
Jelentkezés: Rajzoljunk együtt mesét! Meseillusztrációs pályázat
