Keresik Magyarország legszebb betlehemét, melynek terveit most bárki elkészítheti, a nyertes pályázó 1 millió Ft díjazásban részesül.
Assisi Szent Ferenc az itáliai Greccio városában 1223-ban arra kérte egy barátját, a nemes Jánost, hogy rendezzen be egy barlangot, készítsen jászolt, hozzon szalmát, szamarat és ökröt, majd értesítse a pásztorokat: elevenítse fel tehát Jézus születésének történetét. E keresztény szokás nyomán keressük Magyarország legszebb betlehemét, melynek terveit most bárki elkészítheti!
A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Hungarofest minden település kreatív alkotóját, polgárát arra biztatja, hogy készítse el saját betlehemének terveit. A tervekben használja fel településének, lakókörnyezetének sajátosságait, népszokásait, a hagyományos betlehem elemeit, a tájegységre jellemző tárgyi, építészeti elemeket és akár mai megjelenítési formákat is.
A terveket a magyarorszagbetleheme@hungarofest.hu e-mail címre várják 2019. január 6-án éjfélig. A három legszebb terv megvalósítását és költségeit a szervezők vállalják a 2019-es esztendő adventjében. A három győztes pályázat elkészítője – akiket munkájuk alapján szakmai zsűri választ ki -, milliós egyéni nyereményekben részesül.
A pályázatban szereplő tervekhez, kérjük, csatolják a település vagy adventi vásár befogadó szándéknyilatkozatát is, mely győzelem esetén közterületen biztosítja a betlehem felállításának helyét!
További pályázati feltételek:
- A pályázatot egy általános prezentáció formájában szíveskedjenek elküldeni (jpg, pdf, ppt).
- A prezentációnak tartalmaznia kell a terv vizuális látványtervét, illetve a tervezet helyszín címét, az arról készült fényképeket és méreteit, valamint az építmény technikai leírását.
- Kérjük becsülje meg, körülbelül hány fő láthatja majd a kiállított betlehemet az adventi időszaban!
Egyéb feltételek:
- Pályázni természetes alapanyagok felhasználásával készült alkotással lehet
- A pályázat a betlehemi jelenet szereplőit ábrázolja
- A pályázat a betlehemezés népszokásait örökíti meg
- A betlehem alapterülete 2-20 m2 lehet, maximális magassága 3,5 méter
- A hatályos katasztrófavédelmi, tűz és érintésvédelmi előírásoknak megfelel
- Amennyiben élő állat szerepel a tervben, az kizárólag az érvényes állategészségügyi előírásoknak megfelelő módon történik
- Nyílt láng használata nem megengedett
Díjazás:
- helyezett 1 millió Ft
- helyezett 500 ezer Ft
- helyezett 250 ezer Ft
A nyertes pályázat maximális megvalósítási értéke 10 millió Ft/helyszín.
A szervezők fenntartják a jogot a pályázat egyoldalú módosítására vagy visszavonására.
További cikkek a rovatban
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Deloitte fotópályázat