A békéscsabai Féling Színház együttműködve a Csabagyöngye Kulturális Központ-tal és a Magyar Szín-Játékos Szövetséggel 2020-ban is megrendezi az „IMPRO FESZTIVÁL”-t.
A játékra 2020. február 29.-én, (szombaton) 11 órától kerül sor.
A rendezvényre diák- (középiskolás korosztály) és felnőtt színjátszók 4-4 fős csapatainak jelentkezését várjuk határainkon innen és túlról is.
Helyszín: Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ (Békéscsaba, Széchenyi utca 4.)
Az elmúlt évek gyakorlatához híven a négyfős (tetszés szerinti fantázianéven szereplő) csoportok 4-5 különböző improvizációs feladatot kapnak. Az egyes feladatokra való felkészülésre általában 10 perc áll rendelkezésre. A játékidő az esetek többségében 3-3 perc, a játékszabályokat és feladatokat a helyszínen közöljük.
Az egyes feladatokat zsűri pontozással értékeli, majd ennek alapján alakul ki a végső sorrend.
Játékvezető: Formanek Csaba, a helyszínen teszi közzé a játékszabályokat és a feladatokat.
Ízelítő az elmúlt évek témáiból:
- négy előre megadott mondatot kellett történetté fűzni úgy, hogy csak ezek a mondatok hangozhatnak el, mindegyik más-más szereplő szájából.
- újsághíreket kellett „eltáncolni”.
- négy tárgyat kapott a négy szereplő, ezekkel felhasználásával kellett egy történetet eljátszani.
- 3 perces zenei részletre és egy verssorra kellett mozgásszínházi improvizációt készíteni
A csapatok a 10 perc felkészülési időben kitalálják a történetet, a szereplők közötti kapcsolatokat és kiosztják a szerepeket, majd a kisorsolt sorrend szerint kerülnek bemutatásra a „produkciók”.
A fesztiválon három, díjat osztunk ki:
- Arlecchino díja
- Brighella díj díja
- Pulcinella díj díja
Szervező: Steinwender József; tel.: 20/938-99-06,
Jelentkezési határidő: 2020. február 15.
JELENTKEZÉS: e-mail-ben a megadott jelentkezési lap_2020 kitöltésével, megküldésével
===>> e-mail: felingszinhaz@gmail.com <<<===
>> Regisztrációs díj: 500 Ft/fő (2.000 Ft/csoport) <<
