A kortárs művészet közvetítésének elismerésére 2019-ben alapított díj, az ARTtransfer-díj elnyerésére. A díjjal a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum olyan szervezetek és egyének, kurátorok, muzeológusok, múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, tevékenységét ismeri el, akik a saját területükön az elmúlt időszakban sokat tettek a kortárs művészet közvetítésért és népszerűsítéséért.
Olyan vizuális művészetek területén tevékenykedő szervezetek vagy magánszemélyek pályázatát várjuk, akik civil közösségekkel, de akár iskolai közösségekkel való együttműködésben aktívan használják a kortárs művészet eszközrendszerét a közérzet és az életminőség javítására, és akik a járványhelyzet következtében előtérbe kerülő online eszközök használatával vagy bármilyen kreatív módon hatékonyan tudták a közösségekkel való munkát folytatni és ezáltal tevékenységük lényegét megőrizni.
A pályázat fókuszában olyan jógyakorlat kerüljön bemutatásra, amely innovatív módon közelíti meg az online vagy egyéb alternatív terekbe szorult közösségi művészeti együttműködési projektek megvalósítását és megőrzi a közösségekkel való művészeti munka értékeit akkor is, ha személyes találkozás a közösség tagjaival a megszokott módokon nem lehetséges. Pályázati anyagként elfogadunk olyan kreatív terveket is, amelyek még nem kerültek megvalósításra, de megismerésük hasznára válhatna a közösségekkel dolgozó szervezeteknek és kollégáknak.
A benyújtott pályázati anyaggal kapcsolatban elvárás a jól strukturált szöveg, a világos koncepció: a közösség ügyeinek felvázolása, a célkitűzés, a munkafolyamat majd az eredmények bemutatása, összegzése, a problémák, nehézségek artikulálása, és a program lehetséges folytatása. A pályázat legyen lényegretörő és tartalmazzon weboldal linkeket (ahol ez lehetséges).
A pályázat kétfordulós. Az első fordulóban előzsűrizés történik. Ezt követően a kiválasztott pályamunkák egy nyilvános mini konferencián kerülnek bemutatásra, ahol a zsűri a pályázók tízperces prezentációi után, még ezen az eseményen hozza meg a döntését. Ha a járványügyi intézkedések nem teszik lehetővé a személyes találkozást, akkor online térben történnek majd a beszélgetések a zsűri tagjaival. A Ludwig Múzeum a díjátadást követően elérhetővé teszi a második fordulóba bejutott pályázati anyagokat a honlapján.
A díj összege (bruttó) 300 000 Ft, azaz háromszázezer forint.
A díj összegét az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága támogatása biztosítja. A Ludwig Múzeum fenntartja a jogot, hogy a díj összegét a zsűri javaslata alapján ossza meg a pályázók között.
A második fordulóba bejutott pályázók oklevélben és a Ludwig Múzeum kiadványaiból álló könyvjutalomban részesülnek.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. október 25., vasárnap éjfél
A második fordulóban résztvevők körének kiértesítése: 2020. november 9., hétfő
A pályázatok bemutatásának és a díj átadásának időpontja: 2020. november 17., kedd, 14.00-18.00 óra
A pályázatok bemutatásának és a díj átadásának helyszíne: Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum vagy online platform
További információk:
Simon Andrea
Simon.Andrea@ludwigmuseum.hu
06 20 333 8427
ARTtransfer pályázat
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak