palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat helyi vagy országos közügyekkel, társadalmi problémákra irányuló kezdeményezések támogatására

Pályázati felhívás, olyan aktuális helyi vagy országos közügyek, társadalmi problémák megoldását vagy előremozdítását célzó vagy a közösség tagjait bevonó részvételi kezdeményezések vagy akciók, kommunikációs kampányok, mozgósító és érdekérvényesítő fellépések (alkalmi együttműködések) szervezésének és lebonyolításának támogatására Magyarországon, melyek illeszkednek a Közös Értékeink Program átfogó céljaihoz.

Támogathatók továbbá olyan tevékenységek is, amelyek a kampányok, akciók indítását alapozzák meg különösen helyi szinten, például úgy, hogy csoportba szervezik az érdeklődő és/vagy aktív polgárokat, velük közösen feltárják a problémákat, ütköztetik az üggyel kapcsolatos érveket és véleményeket (pl. lakossági fórumok szervezésével), illetve közösen új embereket nyernek meg az ügynek.

Kampány alatt egy jól meghatározható cél elérése érdekében végzett rövid időtartamú, intenzív, erőteljes kommunikációval bíró, széles célcsoportokat elérő és bevonó, a hagyományos és közösségi médiát tudatosan használó, eltervezett tevékenységeket értünk. Mozgósító és érdekérvényesítő tevékenységnek minősül minden olyan alulról szerveződő kezdeményezés, amely egy kisebb vagy nagyobb a közösséget bevonva konkrét lépéseket tesz – például petíciók indításával, demonstráció szervezésével – egy, a kiírás céljainak megfelelő helyi, térségi vagy országos társadalmi ügy megoldása érdekében valamilyen konkrét, aktuális és reális cél elérésére.

Olyan ötleteket várunk tehát, amelyek 

  • egy konkrét és aktuális, az európai jogokkal és értékekkel összefüggő helyi, térségi vagy országos társadalmi problémára hívják fel a figyelmet;
  • erőteljes kommunikációval megismertetik azokat a laikus közönséggel (például köztereken vagy online formában);
  • széles célcsoportokat motiválnak az ezekkel kapcsolatos fellépésre (egyénileg vagy közösségben);
  • olyan embereket képesek elérni üzeneteikkel, az aktív bevonódásra is lehetőséget adva, akik korábban nem vettek részt hasonló tevékenységben;
  • hozzájárulnak a problémák megoldásához, a fennálló helyzet megváltoztatásához;
  • változatos eszközökkel (az online kommunikációt is beleértve) érik el a nyilvánosságot, és lehetőség szerint a médiát, sajtót is tudatosan használják.

Jelen pályázat keretein belül nem támogathatóak: konferenciák, évente és/vagy rendszeresen, alapvetően változatlan formában megrendezésre kerülő rendezvények, fesztiválok, (gyerek)táborok, túlnyomóan szabadidős célú, sport vagy kulturális rendezvények és jótékonysági akciók.

A Közös Értékeink Program e felhívás keretében sem támogat politikai szervezeteket vagy azok jelöltjeit, pártpolitikai akciókat illetve hitéleti tevékenységeket.

A PROJEKTEK NAGYSÁGA ÉS HOSSZA

Jelen pályázati felhívás keretében az egy projektre elnyerhető összeg legalább 1 000 €, legfeljebb 10 000 €, ami a teljes projektköltség 100%-a, önrészre nincsen szükség.

A projektek futamideje legfeljebb kilenc hónap lehet, alsó korlát nincs, lezárásuk végső határideje: 2025. július 31.

A projekt költségvetését forintban kell elkészíteni és benyújtani, ugyanakkor a támogatási szerződés euróban kerül megkötésre. A pályázati űrlap részeként kitöltendő költségvetési táblázat automatikusan átszámolja euróra a bevitt összegeket, az átváltáshoz a pályázat benyújtását megelőző hónap érvényes hivatalos InforEuro havi árfolyamát használva.

Az akciópályázatok támogatására rendelkezésre álló teljes keretösszeg 485 000 €.

TÁMOGATHATÓ SZERVEZETEK

A pályázatra olyan, Magyarországon bejegyzett civil szervezetek jelentkezhetnek, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek:

  • nem profitérdekeltek, azaz nem a személyes haszonszerzés érdekében jöttek létre (bár lehetnek fizetett alkalmazottaik és végezhetnek gazdasági tevékenységeket, ennek eredményét nem oszthatják fel tagjaik és vezetőik között; gazdasági tevékenységük nem lehet elsődleges, hanem a szervezet küldetésének és céljainak megvalósítását kell szolgálja);
  • tagjaiknak nincs anyagi érdekeltsége a szervezet munkájának eredményében vagy gazdasági tevékenységében, illetve a szervezetnek nem lehet fő célja és tevékenysége pusztán tagjai gazdasági vagy szakmai érdekeinek képviselete;
  • önkéntes alapon szerveződnek, azaz magánemberek vagy csoportok saját elhatározásukból hozzák létre, és tevékenységükben rendszerint van valamilyen önkéntes elem;
  • közérdekűen és a közéletben tevékenykednek, egyes csoportok vagy az egész társadalom jólléte érdekében, de nem törnek politikai hatalomra;
  • valamilyen szintű szervezeti állandósággal rendelkeznek, azaz van meghatározott céljuk, rendszeres tevékenységük és állandó tagjaik (szemben az ad-hoc csoportosulásokkal);
  • demokratikusan, átláthatóan és erőszakmentesen működnek, választott vezetőik felelősek a tagság és a támogatók felé;
    függetlenek a helyi, regionális és központi kormányzattól, közintézményektől, köztestületektől, politikai pártoktól, valamint for-profit
  • szervezetektől (alapítóik, illetve vezető tisztségviselőik között nem lehetnek többségben a felsorolt szervek képviselői);
    nincs köztartozásuk;
  • tiszteletben tartják, megvédik és népszerűsítik az Európai Unió alapvető jogait és értékeit (és erről pályázatukban nyilatkozatot tesznek).

Jogi formájuk szerint pályázhatnak:

  • az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. tv. alapján létrehozott, aktívan működő civil szervezetek, szövetségek és szakszervezetek (kivéve a pártokat, kamarákat, köztestületeket,
  • munkaadói érdekképviseleti szervezeteket, biztosító egyesületeket, valamint az egyházakat);
    a 2013. évi V. törvény azaz a Polgári Törvénykönyv alapján létrehozott, aktívan működő egyesületek és alapítványok (ide nem értve a vagyonkezelő és közalapítványokat).
  • Informális (nem bejegyzett) állampolgári csoportok, közösségek is pályázhatnak, „befogadó” szervezeten keresztül. A befogadó szervezetnek meg kell felelnie a fenti feltételeknek, és kötelezettséget kell vállalnia a támogatás fogadására és annak a pénzügyi szabályok szerinti (ld. alább) megfelelő kezelésére.

Egy szervezet egyszerre csak egy akciópályázatot nyújthat be, de előző akciópályázatának lezárultát (és annak elfogadását) követően újra pályázhat.

Akciópályázatot a Közös Értékeink Program egyéb pályázati kiírásain támogatást nyert szervezetek is nyújthatnak be, függetlenül attól, hogy projektjük lezárult-e már, mindaddig, amíg a programból kapott összes támogatásuk el nem éri a 60 000 € értékhatárt.

PARTNEREKKEL (KONZORCIUMBAN) MEGVALÓSÍTOTT PROJEKTEK
A pályázó szervezetek a megpályázott projektet önállóan vagy konzorciumban, partnerszervezetekkel vagy más együttműködőkkel közösen is végrehajthatják. A végrehajtásba a főpályázó legfeljebb két (2) olyan partnert vonhat be, amelyek a projekt előkészítésében és végrehajtásában aktívan részt vesznek, és ezért anyagi támogatásban részesülnek a főpályázóval kötött együttműködési megállapodás alapján. Minden esetben a főpályázó felelős a projekt szakmai és pénzügyi végrehajtásáért, a kapott támogatással a partnerek is rajta keresztül számolnak el. (A partnerek nem alvállalkozók, tehát a partner által a pályázó felé kiállított számla nem számolható el, a számlának vagy a támogatott vagy a partner nevére kell szólnia.)

A partnerszervezeteknek ugyanazon feltételeknek kell megfelelniük, mint a főpályázónak (ld. fent), annyi különbséggel, hogy ezek nemcsak Magyarországon, de az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség (EGT) tag- és tagjelölt országaiban bejegyzett civil szervezetek is lehetnek. A projektnek azonban ezesetben is Magyarországon kell megvalósulnia.)

A főpályázónak és konzorciumi partnere(i)nek sikeres pályázat esetén Együttműködési megállapodást kell kötniük, amelyet a támogatási döntés kézhezvétele után, de legkésőbb a támogatási szerződés aláírásáig el kell juttatniuk az Ökotárs Alapítványhoz (az Együttműködési megállapodások a támogatási szerződés mellékletét képezik). Az Együttműködési megállapodásnak tartalmaznia kell a felek kötelezettségeit és jogait, az alábbiak szerint:

  • a partnerek közötti feladat- és felelősségmegosztást
  • a költségek partnerek közötti megosztására vonatkozó pénzügyi megállapodást, különösen a pályázati támogatás által fedezett költségekből való részesedést;
  • a kiadások elszámolása és kifizetése során alkalmazandó átváltási szabályokat;
  • a partnerek beszámolására és ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseket;
  • tételes és részletes költségvetést;
  • a viták rendezésének módját és az illetékességet.
  • A partnerek csak saját költségeiket (nevükre kiállított számlákat) számolhatják el, ezeknek a főpályázó által benyújtott pénzügyi jelentésben kell szerepelniük. A partnerek által elszámolható költségekre ugyanolyan megkötések vonatkoznak, mint a főpályázók költségeire.

A pályázó ezen kívül további szervezetekkel és intézményekkel is együttműködhet a projekt lebonyolításában, de ezek nem számítanak konzorciumi partnernek, és a támogatásból nem részesülhetnek.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK MENETE
Pályázatot benyújtani folyamatosan, a felhívás megjelenésétől (2023. március 1-től) számítva a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2024. november 30. 18:00 óráig lehet.

A pályázóknak először egy rövid, legfeljebb két A4 oldal terjedelmű (6000 karakter) projektötletet kell benyújtaniuk a Közös Értékeink Program weboldalának regisztráció után hozzáférhető üzenetküldő felületén, csatolt szöveges (word) dokumentumként, amely tartalmazza az alábbiakat

  • A pályázó szervezet (informális csoport esetén a csoport és a befogadó szervezet) neve, címe, adószáma, honlap- és/vagy közösségi média elérhetősége, valamint a szervezet/csoport rövid bemutatása, melynek ki kell térnie minden, a „Támogatható szervezetek” cím alatt részletezett szempontra.
  • A tervezett akció/kampány vagy közéleti tevékenység hogyan illeszkedik a demokrácia, a jogállamiság valamint az uniós jogok és értékek védelméhez vagy népszerűsítéséhez?
  • A tervezett akció/kampány vagy közéleti tevékenység milyen konkrét ügyre, társadalmi problémára irányul? Mennyire súlyos vagy kiterjedt ez a probléma?
  • Az akció/kampány vagy közéleti tevékenység a megvalósítók mely meglévő ismereteire, tapasztalataira, egyéni vagy közösségi erősségeire épít?
  • A tervezett akció/kampány konkrét vagy közéleti tevékenység célja – mit akarnak elérni? Hogyan fognak hozzájárulni a probléma megoldásához?
  • Melyek az akció/kampány vagy közéleti tevékenység célcsoportjai, illetve azok főbb jellemzői? Kiket fog elérni a kampánnyal? Kiket szólít meg az akció?
  • A tervezett tevékenységek főbb lépéseinek felsorolása.
  • A projekt kezdésének ideális és legkésőbbi dátuma.
  • A projektötlet e-mailen történt beérkezésétől számítva 10 munkanapon belül az Ökotárs Alapítvány programfelelőse megvizsgálja, hogy a szervezet megfelel-e a feltételeknek, és a javasolt akció- vagy kampányötlet valóban releváns-e a felhívásban megfogalmazott célok szempontjából, azaz illeszkedik-e a fentebb felsoroltak valamelyikéhez. Amennyiben nem, erről e-mailen értesíti a projektötlet benyújtóját.

Amennyiben a projektötlet megfelel a feltételeknek és a kiírás céljának, akkor az Ökotárs Alapítvány hozzáférést biztosít pályázónak a Közös Értékeink Program weboldalának online űrlapkitöltő felületén a teljes pályázati adatlap kitöltésére és benyújtására, amire a projektötlet jóváhagyásáról szóló értesítés kézhezvételétől számítva 20 munkanap áll rendelkezésére.

Kérjük, fordítsanak gondot az űrlap kérdéseinek értelmezésére, és válaszaikban fogalmazzanak tömören és egyértelműen. Kerüljék az általános megfogalmazásokat, legyenek lényegre törőek, segítsék mondanivalójuk megértését.

Az ötlet befogadásáról/elutasításáról kapott értesítést követően a pályázó online konzultációt kérhet, ahol felteheti ötletével kapcsolatos kérdéseit. A konzultáció célja a befogadott ötletek sikeres pályázattá alakításának támogatása, illetve az elutasítások indokainak tisztázása, és a felmerült gyengeségek orvoslásának segítése az újbóli – sikeres – pályázás érdekében, de a konzultáción való részvétel nem garantálja a támogatás elnyerését. A konzultációra bejelentkezni a Közös Értékeink Program weboldalának üzenetküldő felületén lehet. A konzultációk időpontja előre rögzítetten minden páros hét péntekén 13:00 óra. Az első alkalom 2023. október 6., majd kéthetente. (A munkaszüneti napok és szabadságolások kivételével.)

Minden pályázót biztatunk arra, hogy bizonytalanság esetén vegyék fel a kapcsolatot munkatársainkkal, és tegyék fel kérdéseiket a Közös Értékeink Program weboldalának üzenetküldő felületén (regisztráció szükséges), továbbá olvassák el GYIK (gyakran ismételt kérdések) menüpont alatti információkat még a pályázat benyújtása előtt! Kész pályázatok előzetes elolvasására és véleményezésére az alapítvány munkatársai nem kérhetők.

AZ EREDMÉNYEK MÉRÉSE
A projekteket úgy kell megtervezni, hogy a célok megvalósulása, az eredmények elérése konkrétan mérhető legyen. A pályázóknak ezért pályázatukban meg kell határozniuk az akció vagy kampány sikerét mérő, egyedi minőségi indikátorokat és azok elérendő célértékét, és ezek teljesülését beszámolóikban nyomon kell követniük. Emellett a minden támogatottnak jelentenie kell az alábbi mennyiségi mutatók eléréséről is (a projekt jellege szerint):

  • kiadványok és egyéb információs anyagok (honlapok, közösségi média oldalak stb.) darab- és eléréseinek száma;
  • események (gyűlések, találkozók stb.) száma és résztvevőinek száma;
  • a támogatott szervezet tevékenységében részt vevő emberek száma;
  • végrehajtott figyelemfelhívó akciók, kampányok száma;
  • azon helyi és országos politikák és jogszabályok száma, amelyek kialakításában a támogatott szervezet részt vett;
  • egyéb mennyiségi mutatók.

ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK
Minden, a projekt végrehajtásához szükséges és arányos közvetlen költség elszámolható, amely a támogatott szervezetnél vagy partnereinél merül fel, az alábbiak szerint:

  • a projekt végrehajtása alatt keletkeznek (azaz a költséghez kapcsolódó teljesítés és számlázás a projekt futamideje alatt történik);
    szükségesek a projekt végrehajtásához és szerepelnek a pályázatban beadott, valamint a Bíráló bizottság által elfogadott projekt költségvetésben;
  • azonosítható és ellenőrizhető, a támogatott vagy partnerei számviteli nyilvántartásában a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően szereplő költségek;
  • észszerűek, indokoltak és megfelelnek a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás feltételeinek;
  • megfelelnek a vonatkozó jogszabályoknak.

Figyelemmel a fentiekre az alábbi közvetlen költségek támogathatók:

  • a projektben résztvevő alkalmazottak bér- és járulékköltsége (a foglalkoztatás teljes költsége, függetlenül attól, hogy munkaviszonyról, megbízási szerződésről vagy számlás vállalkozóról van szó);
  • a projektben résztvevő alkalmazottak és egyéb résztvevők (pl. önkéntesek, résztvevők) utazási költségei és napidíja (megadva az utazás célját, módját és távolságát);
  • a projekthez szükséges (új vagy használt) berendezések és kellékek kölcsönzése vagy vásárlása;
  • szolgáltatások költségei, ideértve a kommunikációs költségeket, a rendezvényeket, nyomtatás és kiadvány költségeket, képzések és egyéb szolgáltatások költségeit (a szolgáltatás megnevezésének és tartalmának rövid leírásával).
  • A közvetlen projektköltségeken felül elszámolhatók még olyan költségek is, amelyek a pályázó általános működéséhez és nem közvetlenül a projekthez kapcsolódnak (irodabérlet, takarítási, karbantartási költségek, közműdíjak, telefon, internet, könyvelés stb.).
  • Ilyen közvetett, általános költségeket legfeljebb a támogatható közvetlen projektköltségek 10%-a erejéig lehet érvényesíteni. A közvetett költségekkel nem kell tételesen elszámolni, de a szervezet könyvelésében a számviteli szabályoknak megfelelően ezeket is szerepeltetni kell oly módon, hogy ezek nem tartalmazhatnak olyan költségeket, amelyeket a költségvetés valamelyik másik tételénél már figyelembe vettek.

PÉNZÜGYI MENETREND
A projektek végrehajtását legkorábban a támogatási döntésről szóló értesítés kézhezvételének napján lehet elkezdeni, költségek is ettől az időponttól kezdve számolhatók el, a projekt (támogatási szerződésben foglalt) utolsó napjáig. Visszamenőlegesen semmilyen költség nem számolható el, sem korábban felmerült, sem már elvégzett tevékenységek kapcsán.

A támogatási szerződés euróban fogja tartalmazni az elfogadott költségvetést és a két utalási részletet. Az Ökotárs Alapítvány a támogatás 80%-át a szerződés aláírását követő 10 munkanapon belül előlegként átutalja, míg maradék legfeljebb 20%-át projekt zárását, a végbeszámoló benyújtását és elfogadását követően egyenlíti ki. A főpályázó a forint számlájára euróban kapja a támogatást, ami így automatikusan forintra váltódik. Az utalás napján a pályázó bankja által használt váltási árfolyam lesz a forintban felmerülő költségek elszámolásához használt árfolyam.

Kivételes esetben, ha a projekt egyes költségei euróban merülnek fel, a pályázó kérheti a támogatás részben euróban történő kifizetését. Ezt a támogatási szerződésben rögzíteni kell. Ha bizonyos költségek nem euróban vagy forintban keletkeznek, az InfoEuro árfolyamát kell használni (http://ec.europa.eu/budget/contracts_grants/info_contracts/inforeuro/inforeuro_en.cfm).

A KIVÁLASZTÁS SZEMPONTJAI

1) A kétoldalas projektötlet kézhezvételétől számított 10 munkanapon belül az Ökotárs Alapítvány programfelelőse megvizsgálja, hogy:

  • a projektötlet releváns-e, azaz illeszkedik-e az ötlet a felhívás fent részletezett céljaihoz;
  • a pályázó szervezet megfelel-e a civil szervezet fenti részletezett meghatározásának és a pályázati felhívás feltételeinek.
  • Az Ökotárs Alapítvány programfelelőse dönt a fenti két feltételnek való megfelelésről. Ha a pályázó és a projektötlet megfelel, akkor a programfelelős e-mailben értesíti a pályázót arról, hogy hol és hogyan kezdheti meg a teljes pályázati adatlap kitöltését.

Kétséges esetekben a programfelelős további információt és/vagy dokumentumokat kérhet be a pályázótól e-mailen. A válaszadás (illetve a bekért dokumentum megküldésének) határidejét az e-mail tartalmazza – ez általában legfeljebb 5 munkanap. A pályázók felelőssége, hogy e-mail fiókjukat rendszeresen ellenőrizzék!

A pályázó szervezet, illetve a projekt fenti szempontokból való meg nem felelése miatt kizárt pályázó az erről szóló értesítés kézhezvételét követő 10 naptári napon belül kérheti az Ökotárs Alapítványtól a döntés felülvizsgálatát.

A kétoldalas projektötlet elfogadása esetén a pályázat értékelése az alábbiak szerint folytatódik.

2) Az online űrlapon kitöltött teljes pályázatok formai és jogi-adminisztratív (a projekt hosszát, a költségvetés nagyságát, valamint a partnerek megfelelőségét illető) szűrésen mennek át, amit az Ökotárs Alapítvány programfelelőse végez el, a pályázat beadásától számított 5 munkanapon belül. Szükség esetén a programfelelős az online rendszerenből küldött e-mailben további tisztázó kérdéseket tehet fel, melyeket a pályázónak 5 munkanapon belül kell megválaszolni. Ha a pályázó elmulasztja a válaszadást a megadott határidőig, akkor a pályázat – a hiányosság természetétől függően – vagy elutasításra kerül, vagy az értékelés folyamata hiányos információkkal halad tovább.

A pályázó szervezet, illetve a projekt a fent részletezett formai és jogi/adminisztratív szempontok szerinti meg nem felelése következtében kizárt pályázó az erről szóló értesítés kézhezvételét követő 10 naptári napon belül kérheti az Ökotárs Alapítványtól a döntés felülvizsgálatát.

A részletes pályázat elfogadása esetén az értékelés az alábbiak szerint folytatódik.

3) Az online űrlapon kitöltött teljes pályázatokat a formai előszűrés után három értékelő önállóan pontozza 0-3-ig terjedő skálán (egyáltalán nem felel meg – kicsit megfelel – részben megfelel – teljesen megfelel) az alábbi szempontok szerint:

  • Milyen szintű a pályázat helyzetértékelése? Valóban létező és aktuális probléma megoldására irányul-e a pályázati felhívás célkitűzésein belül? Összhangban áll-e a terv a felhívás céljaival?
  • Mennyire egyértelmű, jól megfogalmazott és gyakorlatias a tervezett akció/kampány vagy közéleti tevékenység? Elérhetőek-e a várt eredmények a projekt végrehajtásával?
  • Képes lesz-e a szervezet eddigi története és tapasztalatai alapján a projekt sikeres végrehajtására?
  • Képes lesz-e a tervezett tevékenység a célközönség figyelmének megragadására? Várható-e, hogy a projekt a téma tekintetében új és a korábbinál szélesebb célcsoportokat szólít meg?
  • Megjelennek-e a tervben a célcsoport és a közösség igényei, szükségletei? Van-e valódi közösség az elképzelés mögött, és tagjai be vannak-e vonva a tervezés és a megvalósítás folyamatába, illetve várható-e, hogy közösségi/állampolgári aktivitás jön létre?
  • Mennyire kreatív/innovatív a pályázat megközelítése, mennyire újszerűek az alkalmazni kívánt módszerek – a célcsoport illetve a téma szempontjából?
  • Megfelelő-e a tervezett költségvetés és futamidő a projekt végrehajtásának szempontjából?
    (Maximális elérhető pontszám: 21)

Az értékelők pontszámaikhoz írásos indoklást is adnak, felsorolva a pályázat erősségeit és gyengeségeit, valamint javaslatot tesznek a pályázat támogatására vagy elutasítására. Az értékelés általában 15 munkanapon belül zajlik le. A tartalmi elbírálás során az értékelők további információkat kérhetnek a projektre és a szervezetre vonatkozóan az online rendszeren keresztül. A kérdéseket az Ökotárs Alapítvány programfelelőse küldi ki e-mailen az online rendszeren keresztül a pályázónak. A levélben megjelöli a válaszadás határidejét is – ez alapesetben a kiküldéstől számított 5 munkanap. A válaszadás elmulasztása esetén a pályázatot a rendelkezésre álló információk alapján fogják értékelni.

4) Az értékelők által adott pontszámok alapján az Ökotárs Alapítvány felállítja a pályázatok rangsorát, és az értékelések alapján ajánlást ad a pályázat támogatására. Ezt az ajánlást a háromtagú Bíráló Bizottság (melynek tagjai: két fő a támogatásközvetítő szervezetek képviseletében, valamint egy felkért külső szakértő) vizsgálja felül. A Bíráló Bizottság minden hónapban (minden hónap utolsó szerdáján) egyszer ül össze. Indokolt esetben a Bíráló Bizottság módosíthatja a rangsort, amiről az érintett pályázók értesítést kapnak. Továbbá indokolt esetben a Bíráló Bizottság feltételeket szabhat, tevékenységeket és költségsorokat törölhet a projektből.

A bíráló bizottsági üléseken azok időpontja előtt legalább 3 héttel benyújtott pályázatok kerülnek elbírálásra. Amennyiben eddig az időpontig ötnél kevesebb pályázat érkezik be, a döntéshozatal a következő ülésen történik meg, amiről a pályázók tájékoztatást kapnak. Kivételt képeznek azok a pályázatok, amelyek egyértelműen sürgős tevékenységeket tartalmaznak, azaz a projekt kezdésének csúszása ellehetetlenítené a tervek megvalósítását, illetve amelyek aktualitásukat vesztik egy bizonyos idő elteltével.

A Bíráló bizottság ülésein megfigyelőként részt vehet az Európai Bizottság magyarországi képviselete.

A Bíráló bizottság döntése végleges, fellebbezésre nincs mód, de új pályázat benyújtására igen. A támogatási döntést az Ökotárs Alapítvány közzéteszi a Közös Értékeink Program weboldalán és az eredményről a pályázót írásban (az online rendszeren keresztül) 15 munkanapon belül értesíti. Az értesítés tartalmazza a pályázat által elért pontszámokat és elutasított pályázók esetében a döntés szöveges indoklását is.

Pályázati kiírás weboldala

Pályázzon velünk!

Please enable JavaScript in your browser to complete this form.