palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Káli Art Inn Szobor pályázat

A park minden évben új kiállítást rendez, amely csaknem egész évben ingyen látogatható. A kiállításra pályázat útján lehet bekerülni. A pályázatot szakmai zsűri bírálja el, minden évben. A nyertes pályamunka a pályázati kiírásnak megfelelő feltételekkel díjazásra kerül.


Kiíró: Káli Art Kft.
Kapcsolattartó: Tóth Pál Sándor
Telefonszám: 06 70 360 2253
Email cím: hello@gyujtemenykezeles.hu

A pályázat célja és tárgya
A Káli Art Inn kft. elkötelezett a kortárs művészet iránt. Ezért hiánypótló módon 2021-ben szoborpark hozott létre a Balaton-felvidéken, Köveskálon, melyhez szobrászok számára éves rendszerességgel nyílt pályázatot hirdet. A Balaton-felvidék térsége nyitott és befogadó a kortárs képzőművészet iránt, melyet számtalan projekt és kezdeményezés bizonyított már eddig is. Azonban a kortárs szobrászat megjelenése mostanáig váratott magára, éppen ezért a Káli Art Inn elhatározta, hogy lehetőséget biztosít kortárs szobrászművészek számára is a megjelenéshez. Az évente kiírt pályázatot a pályázati anyag shortlistjéből összeállított kiállítás kíséri, amely csaknem egész évben látogatható.

A pályázat jellege
A pályázat nyilvános képzőművészeti pályázat, melyre kreatív kortárs, kültéri alkotásokat várunk közepes és nagy méretben.

Korábbi pályázók, ismét pályázhatnak!
 
Díj: 1.000.000 Ft     (500.000 Ft. készpénz + 500.000 Ft. értékű, a Káli Art Inn-ben felhasználható üdülési utalvány )

Jelentkezés feltételei:

Azok jelentkezését várjuk:

  • akinek a pályázatra benyújtott alkotása már elkészült és szállítható állapotban van
  • aki azzal, hogy a pályázatát benyújtotta, a pályázati kiírás feltételeit magára
  • nézve kötelezőnek elfogadja,
  • aki a pályázatot határidőre benyújtja,
  • A határidő után hiánypótlásra nincs lehetőség!l

A pályázat menete
A pályázat határideje 2024. január 31.
A pályaművek benyújtásának módja: online
Zsűrizés és shortlist összeállítása: 2024.február
Shortlist kihirdetése: 2024 február
Kiállítás megszervezése: 2024. május – október
Megnyitó, díjátadó – 2024. május

A zsűri és a zsűrizés
A pályaműveket szakmai zsűri bírálja el. A zsűri tagjai

  • Topor Tünde, Artmagazin, főszerkesztő
  • Petrányi Zsolt, A Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője
  • Szabó Ádám szobrászművész, Egyetemi docens
  • Körei Sándor képzőművész
  • Tóth Pál Sándor, Art consultant, Gyűjteménykezelő
  • Molnár Júlia, Héjja Róbert Káli Art Inn kft.

A zsűri többségi szavazással hozza döntését, munkája nem nyilvános.
A szakmai bíráló bizottság döntése végleges.