A Fővárosi Szolidaritási Alap célja, hogy hozzájáruljon a jóléti intézményrendszer problémáinak megoldásához és területi egyenlőtlenségeinek az enyhítéséhez, az ellátási hiányok csökkentéséhez, valamint innovatív, hiánypótló szolgáltatások és programok létrejöttéhez.
A pályázaton fővárosi kerületi önkormányzatok, intézményeik és nonprofit gazdasági társaságaik és a kerületi önkormányzatokkal együttműködő civil szervezetek pályázhatnak a fővárosi közgyűlés által meghatározott társadalompolitikai célokra, amelyek a következők:
- lakhatási válsághelyzetek kezelése;
- akadálymentesítés;
- közösségi ellátások fejlesztése;
- párkapcsolati és családon belüli erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és támogatása;
- támogatott lakhatás szolgáltatás fejlesztése.
A rendelkezésre álló keretösszeg: összesen 320 millió Ft.
1 pályázat megvalósításához legfeljebb: 80 millió Ft támogatás nyerhető el.
A Fővárosi Szolidaritási Alap 2023. évi pályázati kiírásának teljes 320 millió forintos keretösszegéből 300 millió forintot Budapest Főváros Önkormányzata biztosít, amelyhez az idei évben már fővárosi kerületek, a Józsefvárosi Önkormányzat és Terézváros Önkormányzata is hozzájárultak 10-10 millió forinttal.
Pályázatot nyújthat be:
- fővárosi kerületi önkormányzat;
- fővárosi kerületi önkormányzati fenntartású intézmény vagy 100%-os fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonban lévő nonprofit gazdasági társaság;
- civil szervezet vagy azok konzorciuma a következő módokon:az előbbiekkel konzorciumban; vagy
- ha a civil szervezet(ek) fővárosi kerületi önkormányzattal vagy a fővárosi önkormányzattal közfeladat-ellátási szerződéses jogviszonyban áll(nak); vagy
- ha fővárosi kerületi önkormányzattal a projektre szóló együttműködésben pályázik.
Letölthető dokumentumok
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ
1. MELLÉKLET: PÁLYÁZATI ADATLAP
2. A MELLÉKLET: Költségvetési terv (önálló pályázók részére)
2.B MELLÉKLET: Költségvetési terv (konzorciumok részére)
3. MELLÉKLET: Hitelesítő nyilatkozat a benyújtott pályázati adatlap és mellékletek tartalmának valódiságáról és teljeskörűségéről
4. MELLÉKLET: Együttműködési megállapodás sablon
5. MELLÉKLET: Konzorciumi megállapodás sablon
6. MELLÉKLET: Általános nyilatkozat
7. MELLÉKLET: Teljes körű áfa nyilatkozat
8. MELLÉKLET: Közzétételi kérelem a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. § (1) bekezdés szerinti érintettségéről
9. MELLÉKLET: Elszámolási útmutató
A pályázat beadásának határideje: 2024. február 29.
A pályázattal kapcsolatos kérdéseket írásban, az FSZKA elektronikus levélcímén (kapcsolat@fszka.hu) lehet feltenni 2024. február 23-ig. Az esélyegyenlőség elvének érvényesítése érdekében az FSZKA hivatalos álláspontjának – amelyekre hivatkozni lehet – csak az FSZKA által írásban adott válasz minősül. A pályázati felhívással kapcsolatban Balog-Urbanovszky Zsuzsanna projektmenedzser nyújt tájékoztatást.
A visszatérően felmerülő kérdésekre adott – más pályázók számára is potenciálisan releváns – válaszokat (GYIK) az fszka.hu oldalon fogjuk közzé tenni.
További cikkek a rovatban
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
KKV-k növekedési lehetőségeinek támogatása a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére pályázat
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
KKV-k digitalizációjának támogatása kombinált hiteltermék keretében (hitel és vissza nem térítendő támogatás)
Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása pályázat
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat