![](https://palyazatok.org/wp-content/2024/02/kapacitasepites-sport.jpg)
A sport területére fókuszáló kapacitásfejlesztési projektek olyan nemzetközi együttműködési projektek, amelyek a programhoz társult és nem társult harmadik országokban a sport területén tevékenykedő szervezetek/intézmények közötti többoldalú partnerségeken alapulnak. A projektek célja a programhoz nem társult harmadik országokban folytatott sporttevékenységek és -politikák támogatása az értékek előmozdításának eszközeként, valamint az egyének személyes és társadalmi fejlődésének előmozdítására és az összetartóbb közösségek építésére szolgáló oktatási eszközként.
Pályázók köre
- A sport területén aktív, bármely köz- vagy magánszervezet/-intézmény és annak kapcsolt jogalanya (adott esetben), amely valamely uniós tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban vagy a pályázattípus szerint támogatásra jogosult, a programhoz nem társult harmadik országban jogszerűen bejegyzettnek kell lennie.
- A szervezet/intézmény a projektben részt vevő valamennyi szervezet/intézmény nevében pályázik, és valamely uniós tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban vagy a pályázattípus szerint támogatásra jogosult, a programhoz nem társult harmadik országban jogszerűen bejegyzettnek és ott találhatónak kell lennie.
A pályázattípus célkitűzései
A pályázattípus céljai a következők:
- az alulról szerveződő sportszervezetek kapacitásának növelése;
- a sport és a testmozgás ösztönzése a programhoz nem társult harmadik országokban;
- társadalmi befogadás előmozdítása a sport segítségével;
- pozitív értékek előmozdítása a sport révén (pl. tisztességes játék, tolerancia, csapatszellem);
- a világ különböző régiói közötti együttműködés előmozdítása közös kezdeményezések révén.
Tematikus területek/konkrét célkitűzések
A pályázatoknak a programozási szakaszban meghatározott bizonyos tematikus területekre kell összpontosítaniuk. Példák különösen fontos területekre:
- a közös értékek, a megkülönböztetésmentesség és a nemek közötti egyenlőség előmozdítása a sport révén;
- a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi részvételének javításához szükséges készségek (sporton keresztüli) fejlesztése (pl. függetlenség, vezetés stb.);
- a migránsok beilleszkedése;
- konfliktus utáni megbékélés.
Tevékenységek
A javasolt tevékenységeknek közvetlenül kapcsolódniuk kell a pályázattípus általános és konkrét célkitűzéseihez, azaz meg kell felelniük a fent felsorolt egy vagy több tematikus területnek, és azokat részletezni kell a teljes végrehajtási időszakra kiterjedő projektleírásban. Végezetül e globális nemzetközi pályázattípus keretében a projekttevékenységeknek elsősorban a pályázattípus által érintett, az 1. régióba tartozó, a programhoz nem társult országokban működő sportszervezetek/-intézmények kapacitásainak fejlesztésére és megerősítésére kell összpontosítaniuk.
A finanszírozott projektek az együttműködés, a tapasztalatcsere, a kommunikáció és egyéb tevékenységek széles körét integrálhatják, beleértve többek közt a következőket:
- szervezetek/intézmények/országok/régiók közötti hálózatok létrehozása és fejlesztése;
- a bevált gyakorlatok/ötletek cseréjének kidolgozása és végrehajtása;
- közös sporttevékenységek és oktatási mellékrendezvények megvalósítása;
- a nem formális tanulási módszerek, eszközök, gyakorlatok és anyagok új formáinak elindítása, tesztelése, megosztása és végrehajtása a sporttal foglalkozó munkatársak/szakemberek/oktatók gyakorlati képzése és mobilitása révén;
- a hátrányos helyzetű csoportok sporton belüli hátrányos megkülönböztetésével kapcsolatos tudatosság növelése;
- elkötelezett és aktív civil társadalom kiépítésének támogatása.
Projekttervezés
Egy sport területét célzó kapacitásfejlesztési projekt négy szakaszból áll, amelyek már a projektterv finanszírozásra való kiválasztása előtt megkezdődnek, például 1) A projektek azonosítása és elindítása; 2) A projektek előkészítése, kialakítása és tervezése; 3) A projektek végrehajtása és a tevékenységek nyomon követése; és 4) A projektek felülvizsgálata és hatásvizsgálat.
A tevékenységekben részt vevő szervezeteknek/intézményeknek és résztvevőknek aktívan ki kell venniük a részüket valamennyi szakaszból, és ezáltal eredményesebbé kell tenniük a tanulási tapasztalatot.
- Azonosítás és elindítás; annak a problémának, igénynek vagy lehetőségnek az azonosítása, amelyre a pályázati felhívás nyomán megvalósítandó projekt összpontosít; a fő tevékenységek és a projekttől elvárható főbb eredmények azonosítása; az érdekelt felek és a potenciális partnerek feltérképezése; a projekt célkitűzésének/célkitűzéseinek megfogalmazása; annak biztosítása, hogy a projekt igazodjon a részt vevő szervezetek/intézmények stratégiai célkitűzéseihez; az előzetes tervezés megkezdése a projekt megfelelő elindítása érdekében, és a következő szakasz folytatásához szükséges információk összegyűjtése stb.;
- Előkészítés, kialakítás és tervezés; a projekt hatókörének és a megfelelő megközelítésnek a meghatározása; a javasolt módszertan világos felvázolása, ami biztosítja a projekt célkitűzései és tevékenységei közötti összhangot; az érintett feladatok ütemtervének meghatározása; a szükséges erőforrások megbecsülése, és a projekt részleteinek kidolgozása, pl. igényfelmérés; stabil célkitűzések és hatásmutatók (konkrét, mérhető, teljesíthető, releváns és időhöz kötött) meghatározása; a projekt és a tanulás eredményeinek azonosítása; a munkaprogram, tevékenységi formák, várható hatás, becsült teljes költségvetés kidolgozása; projektvégrehajtási terv, valamint megalapozott és reális kommunikációs terv kidolgozása, amely magában foglalja a projektmenedzsment, a nyomon követés, a minőség-ellenőrzés, a jelentéstétel és az eredmények terjesztésének stratégiai szempontjait; gyakorlati intézkedések meghatározása és a tervezett tevékenységekkel érintett célcsoport(ok) megerősítése; megállapodások kötése a partnerekkel és a pályázat megírása stb.;
- A tevékenységek végrehajtása és nyomon követése: a projekt végrehajtása a jelentéstételi és kommunikációs követelményeknek megfelelő tervek szerint; a folyamatban lévő tevékenységek nyomon követése és a projektek teljesítményének a projekttervekkel való összevetése; a tervektől való eltérések, valamint a problémák és kockázatok kezelésére irányuló korrekciós intézkedések meghatározása és meghozatala; a megállapított minőségi előírásoknak való meg nem felelés azonosítása és korrekciós intézkedések meghozatala stb.;
- Felülvizsgálat és hatásvizsgálat: a projekt teljesítményének értékelése a projekt célkitűzéseivel és végrehajtási terveivel összevetve; a tevékenységek és hatásuk értékelése a különböző szinteken, a projekt eredményeinek terjesztése és felhasználása stb.
A projekt kidolgozásakor szem előtt tartandó horizontális szempontok:
A formális kritériumok betartása és a projektpartnerekkel folytatott fenntartható együttműködés kialakítása mellett a következő elemek hozzájárulhatnak a különböző projektszakaszokban a kapacitásfejlesztési projektek fokozott hatásához és színvonalasabb megvalósításához. A pályázóknak ajánlott figyelembe venni ezeket a lehetőségeket és dimenziókat a projektjük tervezésekor.
Környezeti fenntarthatóság
A projekteket környezettudatos módon kell kidolgozni, és valamennyi aspektusukba be kell építeni a környezettudatos gyakorlatokat. A szervezeteknek/intézményeknek és résztvevőknek környezetbarát megközelítést kell alkalmazniuk a projekt kidolgozása során. Ez arra sarkallja a projektben részt vevőket, hogy megvitassák és megismerjék a környezetvédelmi kérdéseket, elgondolkodtatja őket arról, hogy mit tehetnek a különböző szinteken, továbbá segít a szervezeteknek/intézményeknek és résztvevőknek abban, hogy környezettudatosabb alternatívákat találjanak a projektjeik keretében végzett tevékenységeik megvalósítására.
Befogadás és sokszínűség
Az Erasmus+ program valamennyi tevékenysége keretében az esélyegyenlőség, az egyenlő hozzáférés, a befogadás és a méltányosság előmozdítására törekszik. Az említett elvek érvényre juttatását egy Befogadási és sokszínűségi stratégia támogatja, amelynek célja, hogy hatékonyabban elérje a legkülönbözőbb hátterű – különösen a kevesebb lehetőséggel rendelkező és az európai projektekben való részvételt illetően akadályokkal szembesülő – résztvevőket. A szervezeteknek/intézményeknek hozzáférhető és befogadó projekttevékenységeket kell tervezniük, valamint figyelembe kell venniük a kevesebb lehetőséggel rendelkező résztvevők álláspontját, és a folyamat egésze alatt be kell vonniuk őket a döntéshozatalba.
Digitális dimenzió
A virtuális együttműködés, valamint a virtuális és vegyes tanulási lehetőségek bevezetése, illetve az e területen zajló tapasztalatszerzés kulcsfontosságú a sikeres projektek szempontjából.
Közös értékek, polgári szerepvállalás és részvétel
A projektek támogatják az aktív polgári szerepvállalást és az etikát, valamint előmozdítják a szociális és interkulturális kompetenciák, a kritikus gondolkodás és a médiaműveltség fejlesztését. A hangsúly egyebek mellett az európai uniós összefüggésrendszer globális szerepének tudatosításán és megértésén lesz.
Milyen feltételeknek kell megfelelniük a sport területét célzó kapacitásfejlesztési projekt megvalósítását célzó pályázatoknak?
Támogathatósági feltételek
Az Erasmus támogatásra való jogosultsághoz a sport terét célzó kapacitásfejlesztésre irányuló projektterveknek a következő kritériumoknak kell megfelelniük:
- Pályázók köre
A sport területén aktív, bármely köz- vagy magánszervezet/-intézmény és annak kapcsolt jogalanya (adott esetben), amely valamely uniós tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban vagy a pályázattípus szerint támogatásra jogosult, a programhoz nem társult harmadik országban jogszerűen bejegyzettnek kell lennie. A szervezet/intézmény a projektben részt vevő valamennyi szervezet/intézmény nevében pályázik, és valamely uniós tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban vagy a pályázattípus szerint támogatásra jogosult, a programhoz nem társult harmadik országban jogszerűen bejegyzettnek és ott találhatónak kell lennie. - Milyen típusú szervezetek/intézmények vehetnek részt a projektben?
Valamely uniós tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban, illetve az 1. régión belüli, a programhoz nem társult harmadik országban bejegyzett, hivatalos kereteken kívül fiatalokkal foglalkozó bármely köz- vagy magánszektorbeli szervezet/intézmény.
Ilyen szervezetek/intézmények lehetnek például:
– a sport területéért felelős helyi, regionális vagy nemzeti szintű közintézmények;
– helyi, regionális, nemzeti, európai vagy nemzetközi szintű sportszervezetek;
– nemzeti olimpiai bizottságok vagy nemzeti sportszövetségek;
– a tömegsport-mozgalmat képviselő szervezetek/intézmények;
– a testmozgás népszerűsítésének területén tevékenykedő szervezetek/intézmények;
– az aktív szabadidővel foglalkozó szektort képviselő szervezetek/intézmények;
Ide tartozhatnak az állami vagy magánvállalkozások (kis-, közép- vagy nagyvállalkozások, beleértve a szociális vállalkozásokat is). Ezért, bár ez a pályázattípus elsősorban egyesületeket, nem kormányzati szervezeteket/intézményeket és általánosabban nonprofit szervezeteket/intézményeket céloz meg, profitorientált szervezetek/intézmények bevonhatók abban az esetben, ha egyértelmű hozzáadott értéket képviselnek a projekt szempontjából. A kapacitásfejlesztési célkitűzés esetében azonban a koordinációs feladatokat nonprofit szervezetekre/intézményekre kell korlátozni. - A részt vevő szervezetek/intézmények száma és profilja
A kapacitásépítési projektek transznacionális jellegűek, és legalább 3 ország legalább 4 szervezetét/intézményét érintik: Legalább egy szervezet két különböző uniós tagállamból és a programhoz társult harmadik országból, valamint legalább 2 szervezet legalább egy, a programhoz nem társult, támogatható harmadik országból (1. régió).
Az uniós tagállamokból és a programhoz társult harmadik országokból származó szervezetek/intézmények száma nem haladhatja meg a programhoz nem társult harmadik országokból származó szervezetek/intézmények számát. - A tevékenységek helyszíne
A tevékenységet a tevékenységben részt vevő szervezetek/intézmények országaiban kell megvalósítani, kivéve a pályázattípus célkitűzéseivel összefüggő, kellően indokolt esetekben.
Emellett, ha az a projekt célkitűzései vagy megvalósítása szempontjából kellően indokolt:
- A tevékenységek az Európai Unió valamely intézményének székhelyén is megvalósulhatnak, akkor is, ha a projektben nincs részt vevő szervezet/intézmény abból az országból, ahol a székhely található.
- Az eredmények megosztását és népszerűsítését magukban foglaló tevékenységek az uniós tagállamokban vagy a programhoz társult harmadik országokban, illetve a programhoz nem társult harmadik országokban megszervezett, vonatkozó, tematikus transznacionális eseményeken/konferenciákon is megvalósulhatnak.
A támogatás összege
Az uniós támogatás összege projektenként 100 000 EUR – 200 000 EUR
A projekt időtartama
A kapacitásfejlesztési projektek időtartama egy, két vagy három év. A projekt célkitűzésének és a tervezett tevékenységeknek megfelelően a pályázati szakaszban ki kell választani a kívánt időtartamot.
Hová kell benyújtani a pályázatot?
Az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökséghez (EACEA).
Felhívás azonosítója: ERASMUS-SPORT-2022-CB
Pályázati határidő
A pályázóknak 2024. március 5., 17:00 kell benyújtaniuk pályázataikat.
Bővebb információ
Capacity building in the field of sport (ERASMUS-SPORT-2024-CB)
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása pályázat
Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
Transzformátor alállomások vagy hálózati transzformátorok szállítása Magyarországon – szándéknyilatkozat-tételi pályázat
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat