palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Irodalmi pályázat dr. Buday László emlékére

irodalmi palyazat

Magyarország 100 év múlva” címmel várják a fiatalok történeteit a jövőről, összesen 150 000 forintos fődíjjal és különdíjakkal.

A Csányi Alapítvány, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a Magyar Statisztikai Társaság (MST) és a Honismereti Szövetség (HSZ) idén is meghirdeti a dr. Buday László emlékére alapított irodalmi pályázatot, amelyre 7–13. évfolyamos általános és középiskolás diákok jelentkezhetnek szépirodalmi igényű novellákkal.

A pályázat témája „Magyarország 100 év múlva”, a beérkezett műveket pedig szakmai zsűri bírálja el, összesen 150 000 forint pénzdíj és további különdíjak kiosztásával.

A pályázat háttere

A Csányi Alapítvány pécsi Közösségi Háza egykor dr. Buday László statisztikus, a KSH korábbi igazgatójának szülőháza volt. Az egykori épület ma is az Alapítvány működésének egyik központja, így a Buday-örökség ápolása szervesen kapcsolódik a szervezet tevékenységéhez. Ennek emlékére az Alapítvány 2023-ban, Buday László születésének 150. évfordulóján indította útjára a KSH-val, az MST-vel és a HSZ-szel közösen a róla elnevezett pályázatot, amely kezdetben tanulmányírásra invitálta a diákokat és a témában elmélyülni kívánó fiatal kutatókat.

Pályázók köre

A pályázatra 7–13. évfolyamos általános és középiskolás diákok nevezhetnek.

A pályázat témája

A diákoknak szépirodalmi igényű, prózai alkotást kell írniuk arról, milyen élet várható Magyarországon egy évszázad múlva. A szervezők elvárása, hogy a történetek alapját a jelenkor statisztikai adatai és az azokból kirajzolódó trendek adják, ezeket kapcsolva össze az írói fantáziával. A feladat tehát nem egyszerű science-fiction írása, hanem olyan jövőkép megalkotása, amely valós adatokból, tényekből és folyamatokból indul ki, majd ezekre épít fel egy hiteles, mégis szépirodalmi eszközökkel megformált történetet.

A pályaművek az alábbi három téma valamelyikére fókuszálhatnak:

  • Technológia és társadalom – hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia, a robotika és a digitalizáció a mindennapokat, az emberi kapcsolatokat és a munka világát.
  • Környezeti jövőkép – milyen eredményeket hoz a klímaváltozás elleni küzdelem és a fenntarthatósági törekvések, hogyan változik a hazai táj, a tavak, erdők és mezőgazdasági területek állapota, illetve az éghajlat.
  • Demográfiai jövőkép – merre tartanak a népesedési folyamatok a jelenlegi trendek fényében.

Külön előnyt jelent, ha a szerző a mai statisztikai adatokból indul ki, és ezek logikus – akár figyelmeztető jellegű – továbbgondolásával rajzolja meg a 2120-as évek Magyarországát.

Formai követelmények

A pályaműveknek az alábbi formai elvárásoknak kell megfelelniük:

  • Terjedelem: 5–10 ezer karakter szóközökkel.
  • Formátum: Word dokumentum (doc vagy docx).
  • Betűtípus és méret: Times New Roman, 12-es betűméret, normál sorköz és margó (2,54 cm).
  • A műnek tartalmaznia kell a címet, a szerző nevét, e-mail-címét, évfolyamát és iskolája nevét.

Egy diák kizárólag egy pályaművet nyújthat be.

Letölthető dokumentum – pályázati feltételek

Benyújtás módja és határidő

A novellákat 2026. szeptember 25-én 23:59-ig kell elküldeni a palyazatok@csanyialapitvany.hu e-mail-címre.

A szervezők a beérkezett pályaműveket a szerzők anonimizálása után továbbítják a zsűritagoknak, így az elbírálás kizárólag az irodalmi értéken alapul. A kéziratok elküldésével egy időben a szerzőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a művet korábban nem publikálta, illetve máshová nem nyújtotta be, valamint hozzá kell járulnia személyes adatai pályázati célú kezeléséhez.

Kizáró okok

A szervezők az alábbi esetekben zárhatják ki a pályázót:

  • a formai követelményeknek nem megfelelő pályaművet nyújt be,
  • határidőn túl küldi el a pályázatát,
  • más szellemi termékét sajátjaként tünteti fel (plagizál),
  • mesterséges intelligencia segítségével készült írásművet nyújt be,
  • a lebonyolításban közreműködő szervezet munkatársának közeli hozzátartozója,
  • nem felel meg a kiírásban rögzített egyéb feltételeknek.

Díjazás

A legjobb novellák szerzői pénzjutalomban részesülnek:

  • I. helyezett: 75 000 forint
  • II. helyezett: 45 000 forint
  • III. helyezett: 30 000 forint

A helyezetteken túl különdíjak is várnak a pályázókra: a Honismereti Szövetség egy ötnapos, ingyenes nyári honismereti táborral, a KSH pedig ajándékcsomaggal jutalmazza a kiválasztott alkotókat.

További információ

A pályázattal kapcsolatos kérdésekkel Gál András, a Csányi Alapítvány mentora áll rendelkezésre a gal.andras@csanyialapitvany.hu e-mail-címen, illetve a +36-70/422-8810-es telefonszámon.