Összesen 7,7 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesített 13 pályázót a „Budapest Bank az oktatásért és a magyar pénzügyi kultúráért” Alapítvány a 2013-as pályázatán. Az elnyert összeget többek közt középiskolai képzési programokra, nyári egyetemre, pénzügyi rendezvényekre és szakkönyv-beszerzésre fordíthatják a pályázók. A Budapest Bank által 1991-ben létrehozott Alapítvány az elmúlt 22 évben 626 szervezet, illetve oktatási intézmény támogatásával és mintegy 150 millió forinttal járult hozzá a hazai és határon túli pénzügyi és közgazdasági képzés fejlesztéséhez.
Nyolc budapesti és öt vidéki szervezetet támogatott a „Budapest Bank az oktatásért és a magyar pénzügyi kultúráért” Alapítvány a 2013. évi pályázatán. A nyerteseknek dr. Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a kuratórium elnöke és Nagy Mária irodavezető, alapítványi titkár adta át a támogatást igazoló emléklapokat.
Az idei támogatásokból összesen 4,6 millió forintot fordíthat közgazdasági, pénzügyi, illetve vállalkozási témájú rendezvényeire, képzéseire öt sikeresen pályázó nonprofit szervezet. Oktatási programokra és szakkönyv-beszerzésre kapott összesen 1,7 millió forintot négy vidéki és egy budapesti középiskola. Szakkönyvet vásárolhat az elnyert félmillió forintból a Corvinus Egyetem Központi Könyvtára, a Külgazdaság Folyóirat pedig kutatási eredményeket publikálhat ugyanekkora összegből. Az elmúlt években már többször részesült támogatásban a Széchenyi István Szakkollégium Alapítvány Nyári Egyetem programja. A határon túli magyar közgazdász hallgatók részvételével zajló eseményt – amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg – 400.000 forinttal támogatta a „Budapest Bank az oktatásért és a magyar pénzügyi kultúráért” Alapítvány.
A Budapest Bank 1991-ben 50 millió forint alaptőkével hozta létre az Alapítványt, hogy elősegítse a pénzügyi kultúra fejlesztését és felkarolja a hazai és határon túli magyar közép- és felsőfokú pénzügyi, közgazdasági oktatást. A Budapest Bank a működési költségek biztosítása mellett a pályázati keretösszeg kiegészítésével is minden évben hozzájárul az Alapítvány céljainak megvalósításához. A „Budapest Bank az oktatásért és a magyar pénzügyi kultúráért” Alapítvány az elmúlt 22 évben közel 150 millió forinttal segítette 626 szervezet, intézmény működését.
Az Alapítvány pénzügyi és közgazdasági szakma kiválóságaiból álló öttagú kuratóriuma kiemelten fontosnak tartja azon intézmények, szervezetek támogatását, amelyek szerepet vállalnak a fiatalok magas szintű közgazdasági képzésének fejlesztésében, valamint a kisvállalkozások és elmaradott térségekben élők pénzügyi tudatosságának növelésében.
Az Alapítvány támogatását legközelebb 2014. március-április hónapban lehet megpályázni a Budapest Bank Zrt. honlapján közzétett nyilvános pályázati kiírás feltételei alapján.
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra