A Litera irodalmi portál a Blinken OSA Archívummal együttműködésben Gyávaságom története címmel meghívásos és nyílt pályázatot hirdet kortárs írók körében olyan prózai művek megalkotására, amelyek személyes történeteken keresztül kísérelnek meg tükröt tartani hétköznapi gyávaságainknak. A pályázat egyben a Litera-díjért és más jutalmakért folyó küzdelem, beszélgetésekkel és közösségi játékkal.
Mindenkinek van olyan – eddig elhallgatott – története az életéből, amit ma gyávaságként értékel: amikor az oktalan vagy épp a nagyon is indokolt félelem felülkerekedett benne az igazság kimondásának és a helyes cselekvésnek a vágyán. Az ember – sok esetben környezete megerősítő asszisztenciája mellett – felmentést, önigazolást talál magának ilyenkor, teóriákat gyárt saját hallgatása és tehetetlensége védelmében, hazugságokba ringatja magát. De vannak pillanatok, amikor szembesülnünk kell az önbecsapással. Ilyen lenne ez a mostani is.
A Litera tíz jeles kortárs írót hív meg a pályázatba, akik kb. 8-10 ezer karakteres elbeszélésben mesélik el személyes történeteiket a gyávaságról. A beérkezett műveket, melyek mindegyike olvasható lesz a Literán, a Litera-díj hagyományai szerint diákzsűri bírálja el. Ezzel párhuzamosan Gyávaságom története címmel a Litera nyílt pályázatot is hirdet. A pályázaton irodalmi előélettől függetlenül indulhat bárki, aki rövid, 3-5 ezer karakteres novellában meséli el személyes történetét a gyávaságról. A pályázatra beérkező anyagot a szerkesztők előzsűrizése után felkért szakmai zsűri bírálja el, a legjobbak pedig a Literán is olvashatóak lesznek. A kiírás lejjebb olvasható.
A 2022-es Litera-díjat a meghívásos pályázat győztese nyeri el, de a nyílt pályázat három legjobb alkotása is jutalomban részesül. A díjak átadására a pályázat értékelése után, 2022 márciusában nyilvános díjátadón kerül sor.
A Felhívás
A Litera irodalmi portál és a Blinken OSA Archívum nyílt pályázati felhívást tesz közzé Gyávaságom története címmel. Szépirodalmi igénnyel megírt, személyes történeteket várunk hétköznapi gyávaságainkról, olyan helyzetekről, életeseményekről, amikor az oktalan vagy épp a nagyon is indokolt félelem felülkerekedik bennünk az igazság kimondásának és a helyes cselekvésnek a vágyán, amikor felmentést, önigazolást keresünk, teóriákat gyártunk saját hallgatásunk és tehetetlenségünk védelmében, hazugságokba ringatjuk magunkat.
A pályázat kikötései:
1) A beérkezett pályamű műfaja: novella
2) Terjedelme: 3-5 ezer karakter (szóközökkel)
3) A pályázaton irodalmi előélettől függetlenül részt vehet bárki, aki betartja a pályázat szabályait.
4-5) A pályázók valós emailcímről, névvel nyújthatják be a Gyávaságom története pályázatra született, korábban sem nyomtatott, sem online felületen nem publikált pályaműveiket.
6) Egy szerzőtől csak egy művet tudunk elfogadni.
A pályázat beküldése:
Beküldési határidő: 2022. február 7., hétfő 24 óra (éjfél)
Formátum: a pályaműveket csatolt word- vagy rtf-dokumentum formátumban várjuk.
Beküldeni a következő emailcímre kell Gyávaságom története tárggyal: litera2006@gmail.com
További tudnivalók:
A pályázatra aktuálpolitikai-közéleti publicisztika helyett szépirodalmi szövegeket várunk.
A nyílt pályázatra beérkezett műveket a Litera előzsűrizése után szakmai zsűri bírálja el. Az eredményhirdetés és díjátadás tervezett időpontja: 2022. március 16. A díjazottakat értesítjük.
A pályaművek megjelennek egy Gyávaságom története címmel nyitott projektoldalon a Facebookon, a legjobb három írás pedig helyet kap a Litera felületén is. Az első három helyezettet a kiírók jutalomban részesítik.
A művek beérkezéséről emailes visszajelzést nem küldünk, a versenybe kerülést a projektoldalon lehet ellenőrizni.
A Litera fenntartja a jogot, hogy a beérkezett pályaművek legjobbjait – ha lehetőségei engedik – a későbbiekben hangjáték formájában vagy más módon feldolgozza.
A Blinken OSA Archívum Félelemnélkül címmel 2021 őszén egy folyamatosan kibontakozó programsorozatot kezdeményezett azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a félelem nélküli beszéd jelentőségére, arra, hogy emberhez méltatlan az az egzisztenciális félelem, amely megakadályozza az igazság kimondását. A program első eseménye az Archívumban idén októberben elindult félelemnélküli beszéd szabad szeminárium, amely – a létszám erejéig – minden egyetemi vagy főiskolai hallgató számára nyitva áll. A november 9-én indult 18. Verzió filmfesztivál Parrhesia: Az Igazság ideje szekciójában külön foglalkozik a félelem nélküli beszéddel. A világ minden tájáról érkezett dokumentumfilmek mutatják be mindennapi emberek felemelő küzdelmét az igazságért, akik a félelmen túllépve mondják az igazságot.
Az Archívum 2022. március 16-án nyitja Félelemnélkül című kiállítását. A kiállításról és a további kapcsolódó eseményekről a Blinken-OSA Archívum oldalán és Facebook-oldalán tájékozódhatnak. Hamarosan elkészül a félelemnélkül projekt weboldala is, amelyen a további programokat és pályázati felhívásokat lehet majd olvasni.
A pályázat az OSA Archívum „félelemnélkül” programjának keretében valósul meg.
További cikkek a rovatban
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat