
A Gyökerek és Szárnyak Alapítványnál alulról jövő kezdeményezések sikeréért dolgozunk, amelyek víziónk szerint előbb-utóbb „összeérnek”, és mély társadalmi változásokat hoznak. Programjaink támogató jellegűek, közös bennük, hogy a szolidaritást és az együttműködést erősítik, és a helyi környezetet és társadalmat élhetőbbé tevő ügyeket, csoportokat, civil szervezeteket karolnak fel, amelyek az embereket részvételre és felelős cselekvésre sarkallják.
A KözösALAPON programot 2013-ban indítottuk a közösségi alapítványok népszerűsítésére, hazai elterjesztésére. Azóta több körben, többféle megközelítéssel kerestünk kezdeményezőket, akik közösségi alapítvány létrehozására vállalkoznak saját környezetükben. Egy közösségi alapítvány létrehozása években mérhető munka, és a tapasztalataink alapján ezen belül az indulás az egyik legérzékenyebb időszak. Ezért szeretnénk ezt közvetlen szakmai és pénzügyi támogatással megerősíteni az idei évtől fogva. Ennek része, hogy helyi közösségi szakemberek támogassák a csoportokat alakulásuk időszakában.
Olyan közösségi szakembereket keressünk, akik képesek felismerni a szervező embereket helyben, és hozzáértő módon segítik együttműködésüket egy közös, jó ügyért. Részletek és a jelentkezésre szolgáló űrlap a felhívásban található!
Letölthető dokumentum
GYSZA_közösalapon_felhívás_2020
Érdeklődéssel várjuk, kik lesznek a legújabb alkotótársaink és nagyköveteink, kikkel folytathatjuk a közösségi alapítványok hazai fejlesztését! Bardócz Iván, Benedek Gabi, Komáromi Mátyás, Kovács Edit és Scsaurszki Tamás – a KözösALAPON program munkatársai
További cikkek a rovatban
Tokiói Biennále – „OSHIBORI Linkage” – nemzetközi művészeti pályázat
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Független médiumok támogatási program
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására