A pályázati lehetőség a jövőbeli internetes köz- és magánszféra közötti partnerségnek harmadik és végső felhívása keretében történik, amely egy 2011-ben indított, 500 millió eurós partnerség az üzleti vállalkozások és kormányzatok számára. A pályázat célja a mobil internet és az adatforradalom kihasználásának ösztönzése, az adatforgalom fejlesztése és munkahelyteremtés Európa digitális iparágaiban.
A partnerségi finanszírozás harmadik szakasza új széles körű internetes alkalmazások és szolgáltatások fejlesztésére irányul. A támogatások rendelkezésre bocsátása 20 konzorciumon – az internetes ökoszisztéma csoportjain keresztül történik. Közöttük többek között megtalálhatóak gyorsítók, közösségi finanszírozási platformok, kockázatitőke-befektetők, együttműködési terek, regionális finanszírozó szervezetek, technológiai vállalatok és kkv szövetségek. A sikeres konzorciumokat annak alapján választják ki, hogy az internetes ökoszisztémában hogyan tervezik az elnyert finanszírozás gazdasági hatásának maximalizálását.
A program olyan különféle ágazatokat von be, mint a közlekedés, az egészség, a média, az intelligens gyártás és energia, valamint meghatározza ezen ágazatok szempontjából lehetséges innovatív üzleti modelleket. Az eszközök és szolgáltatások számára egyedülálló európai technológiákat és építőelemeket fejlesztett ki olyan területeken, mint a számítási felhő, az intelligens városok, a tömeges adatok és a tárgyak internete.
Összköltségvetés: 130 000 000 euró
Benyújtási határidő: 2013. december 10. 17:00 CET
Pályázati kiírás: https://ec.europa.eu/research/participants/portal/page/cooperation?callIdentifier=FP7-2013-ICT-FI#wlp_call_FP7
További információ:
Németh Vilmos
Nemzeti Innovációs Hivatal
vilmos.nemeth@nih.gov.hu
http://www.nih.gov.hu/nemzetkozi-tevekenyseg/jovo-internet/future-internet-public
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása pályázat
Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
Transzformátor alállomások vagy hálózati transzformátorok szállítása Magyarországon – szándéknyilatkozat-tételi pályázat
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése pályázat
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére