2016 első felében a kormány újabb foglalkoztatást segítő programokat indítását tervezi. A várható első pályázat a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába című segítő program lesz.
A február 1-én induló program tervezett keretösszege 3 milliárd forint, amelynek révén a kormány tervei szerint 20-25 ezren léphetnek át a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra.
A program célja, hogy a közfoglalkoztatottak többsége a szerződésük lejárta előtt piaci állást találjanak, ha sikerül, akkor havonta felvehetik a közfoglalkoztatási jogviszonyból a hátralévő időszakra a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét is.
A kormány tervei között szerepel még a gyakornoki program kibővítése a szakképzettséggel rendelkező pályakezdők támogatása érdekében, valamint a rugalmas foglalkoztatási formák és munkaszervezési módok bevezetése is.
A gyakornoki programra azok a mikro,- kis- és közepes vállalkozások pályázhatnak majd, amelyek vállalják a 25 év alatti szakképzettséggel rendelkező fiatalok foglalkoztatását.
Forrás: kormany.hu
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
GINOP plusz-3.2.1-21 Képzés- és bértámogatás pályázat cégeknek
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Deloitte fotópályázat
Innovation Lab 2024 pályázat
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat
ART-RAVALÓ pályázat művészeti projektben való részvételre