A tehetség kortalan! Az élet egyik legnagyobb adománya az újrakezdés képessége. A La Femme magazin 25 példaképet keres, akikben megvan ez a különleges adottság!
A közhiedelemmel ellentétben a sikernek semmi köze a korhoz. Akadnak ifjú tehetségek, akik kivételes adottságaik és szorgalmuk révén már egészen fiatalon is komoly eredményeket érnek el, és vannak, akik életük második felében valósítják meg álmaikat. Számtalan olyan példát láthatunk már itthon és külföldön egyaránt, amely megmutatta, hogy sosem késő újrakezdeni. Mert a kellő kitartással, bátorsággal és lelkesedéssel rendelkező egyéniségek előbb-utóbb utat törnek maguknak. Ők azok a tettre kész, energikus hölgyek és urak, akik a korosztályt megbélyegző sztereotípiákra rácáfolva kezdtek valami újat, szokatlant, léptek merészet és hoztak jelentős és pozitív változást az életükbe.
A La femme 25 bátor újrakezdő kezdeményezése azokra az ötven év feletti aktív személyiségekre kívánja ráirányítani a figyelmet, akik az elmúlt években (de mindenképpen negyven éves koruk után) változtattak addigi megszokott életükön, vagy értek el kiemelkedő eredményt. Köztünk élő példaképek, akik hiteles megtestesítői annak, hogy az élet teljes, tartalmas és értéket teremtő lehet ötven fölött is.
A legizgalmasabb élettörténeteket, vagyis a 25 bátor újrakezdőt a szerkesztőség által felkért zsűri választja ki, akiket a La femme novemberben megjelenő különszámában bemutatunk.
Ki lehet jelölt?
Az ideális jelölt tehetséges, vagyis valamiben jó adottságokkal rendelkezik, pozitív személyisége és eltökéltsége révén képes figyelemre méltó eredményt felmutatni egy vagy akár több tevékenységterületen. A tehetsége tehát nem (csak) fiatal korában nyilvánult meg, hanem eredeti gondolkodását, kreativitását, elkötelezettségét és motivációját idősebb korában is megőrizte. A korosztályt gyakran megbélyegző, lesajnáló közvélekedésre rácáfolva képes volt valami új dologba kezdeni, szokatlant vagy akár merészet lépni, és ezáltal pozitív változást hozni életébe. Az ideális jelölt egyfajta példakép, aki hitelesen képviseli és saját példájával igazolja, hogy az élet teljes, tartalmas és értéket teremtő lehet ötven fölött is.
Jelölt lehet minden 1965. december 31-e előtt született magyar ajkú személy, aki valamilyen területen átlagon felüli erőfeszítéssel és szorgalommal, negyven éves kora felett változtatott korábbi életén. Új és sikeres vállalkozást indított, karrierjében fordulatot kezdeményezett, valami új ötlet megvalósításába kezdett, amelyben sikert ért el, s amit a jelölés során megadott információk is alátámasztanak. Nincsenek kategóriák, nincs műfajmegkötés!
Mire van szükség a jelöléshez?
A legfontosabb a jelölt személye, tevékenysége és eredményei lehető legteljesebb megismerését lehetővé tevő információk megadása!
Ajelentkezés a jelölés folyamatával azonos módon és felületen zajlik. Ilyenkor a jelölt és a jelölő személyéhez azonos adatok megadása szükséges.
A jelöléshez szükség van a jelölt és a jelölő személy elérhetőségeire, amelyek nélkül a jelölés nem lehet teljes és érvényes. A jelölés során megadott információkat az erre szolgáló adatmezőben kiegészítheti a jelöltet bemutató internetes linkek, fotó, illetve a jelöltről szóló dokumentumok (doc, xls, pdf) feltöltésével. A jelölt és a jelölő személye lehet ugyanaz!
A jelölés során megadhatók referenciaszemélyek is. A jelöltet és tevékenységét ismerő olyan személyek megadása javasolt, akik a későbbi értékelés során – amennyiben az esetlegesen szükséges – további információval szolgálhatnak a jelöltről.
A jelölésre, jelentkezésre 2015. szeptember 20-a éjfélig van lehetőség.
Milyen szempontok alapján zajlik az értékelés?
Ki tekinthető tehetségesnek? S hogyan hasonlítható össze két tehetség? Az összevetés azonos szakmai területen belül sem magától értetődő.
A jelentkezések értékelése előre meghatározott szempontok alapján történik. A végső értékelés a La femme által felkért grémium kezében van. Ők a zsűri. Ők azok, akik az egyes pályázatokat megismerve értékelik és döntenek a leginspirálóbb, legbátrabb példaképekről. A La femme különszámában bemutatásra kerülő 25 példaképről a zsűritagok döntenek. Az értékelés az alábbi szempontok alapján történik.
Bátorság – kifejezi a jelölt újrakezdéshez, változtatáshoz, a régi tevékenység elhagyásához és az új területen megcélzott eredmények eléréséhez nélkülözhetetlen személyiségjegyeinek meglétét;
Társadalmi hasznosság – amely a közösség értékrendjének, normáinak, „lelki egészségének”, gondolkodásának, fejlődésének, életminőségének, jövőjének, Magyarország nemzetközi megítélésének, hírnevének pozitív befolyásolási képességét mutatja;
Újítóerő – a megvalósítás képességével párosuló alkotó kreativitás és a tömegirányzattól való különbözőséget kifejező minőségi jellemző;
Ösztönző erő – másokat kiemelkedő teljesítményre ösztönzés, a teljesítmény láthatóvá tételének képességére, a jelölt karizmájára, kisugárzására.
Ha további információra van szüksége, vagy bármilyen kérdése, problémája merülne fel, kérjük, írjon a következő mail címre: ujrakezdok@lafemme.hu
Forrás: La Femme
További cikkek a rovatban
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat