A mi eMagyarország Pontunk, ahogy én látom-Digitális rajzpályázat

A pályázat célja kettős, egyrészt a fiatalok mind szélesebb körének bevonzása a helyi eMagyarország Pontra, az általuk számítógépen alkotott digitális rajzokon keresztül véleményük megismerése az eMagyarország Pont és az eTanácsadó munkájáról. Másrészt a mai gyorsan fejlődő világban a gyermekeknek is el kell sajátítaniuk az információk szerzésének, feldolgozásának, tárolásának, továbbításának technikáit, ennek egy könnyű, játékos módja a digitális rajzkészítés, amely meg tudja ismertetni a fiatalabb generációval a digitalizált világ egy vékony szeletét.

Kik pályázhatnak? A verseny nyilvános, azon bármely 6 és 18 év közötti gyermek indulhat. Feltétel azonban, hogy az alkotás a helyi eMagyarország pontokon dolgozó eTanácsadó közreműködésével kerüljön benyújtásra. Ennek bizonyítására a benyújtáskor fel kell tüntetni annak az eTanácsadónak a nevét is, aki az alkotás létrehozásában, benyújtásában segédkezett.

Benyújtható versenyművek:
A verseny témája: „A mi eMagyarország Pontunk, ahogy én látom.”

Pályázni digitálisan készített rajzzal (képpel) lehet. Azaz

  • digitális rajzolóprogram segítségével készült alkotásokkal, melyek készülhetnek bármely grafikai programmal, irányzatban és stílusban, akár eredeti alkotások, akár digitális fénykép feldolgozások, de nem lehetnek mozgóképi (flash, animáció) alkotások, (Ajánlott – ingyenesen letölthető- digitális rajzprogramok: MyPaint, Tux Paint, GIMP)
  • vagy bármilyen eszközzel (filc, vízfesték, tempera stb.) készített rajzzal, melyet szkennelve, képfájlban kell megküldeni.

Követelmény, hogy a beküldött digitális rajz (kép) a beküldő saját alkotása legyen. Egy alkotó egy digitális rajzzal indulhat a versenyen.

A versenyművek benyújtása:

  • ● Nevezni JPG, GIF, PNG, TIF, TGA, BMP, PCX formátumú alkotás – szükség szerint kicsinyített méretű – beküldésével lehet. A beküldésre kerülő alkotás mérete nem lehet több mint 2 MB és nem haladhatja meg az 1200*1600 pixel méretet.
  • A versenyre az alkotásokat e-mailben csatolt állományként kérjük megküldeni az eMagyarország Centrum részére az alábbi címre: rajzpalyazat@emagyarorszag.hu
  • Egy e-maillel csak egy alkotás nyújtható be, egy pályázó csak egy alkotást küldhet be. Egy eTanácsadó több alkotónak is segíthet.
  • A tárgy mezőben kérjük feltüntetni a pályázat címét, valamint a pályázó nevét (pl.: A mi eMagyarország Pontunk, ahogy én látom: Kovács Pál).

A levél szövegében kérjük az alábbi adatokat megadni:

  • Az alkotó neve:
  • A segítő eTanácsadó neve:
  • A segítő eTanácsadó ID-ja:
  • Az alkotó címe:
  • Az alkotó születési éve:
  • A benyújtott alkotás címe:
  • Milyen eszközzel készült az alkotás (milyen technikai eszközt, pl. digitális rajztábla, egér stb. illetve milyen grafikai programot, pl. GIMP, Photoshop stb. használt):
  • A csatolt fájl neve:

A pályázat e-mailben történő benyújtásának határideje: 2010. január 22. éjfél.

Letölthető dokumentum:

Pályázati feltételek
A beküldött művekhez fűződő személyiségi, szerzői és egyéb jogokért a szervező felelősséget nem vállal. A pályázó a pályázaton való részvételévellel automatikusan elfogadja, hogy az eMagyarország Centrum által kiválasztott pályaműveket kiállítja, internetes megjelenéseiben a szerzők nevének feltüntetésével felhasználhatja.
A szervező a telekommunikációs adatátvételi problémákból adódó hibákért vagy nehézségekért nem vállal felelősséget.
A szervező fenntartja a jogot a pályázat eredménytelenné nyilvánítására, amennyiben legalább 10 pályamunka nem érkezik be.

A pályázatok elbírálása: Az alkotások 2010. január 26-tól megtekinthetők lesznek a http://www.ntkht.hu/rajzpalyazat/ honlapon. A digitális rajzokat zsűri bírálja el 2010. február 1-jéig. A zsűri döntéséről e-mailben értesítjük a nyertest, valamint azt a www.emagyarorszag.hu honlapon is közzé tesszük.

Díjak:
A digitális rajzot készítő gyermek, valamint a gyermeket segítő eTanácsadó is nyereményben részesül.

  • Nyertes rajzot készítő díja: digitális rajztábla
  • A pályázatot beküldő eTanácsadó díja: digitális fényképezőgép

A díj készpénzre nem váltható és másra át nem ruházható. A díjakat postai úton küldjük meg a nyerteseknek.

Információ:
eMagyarország Centrum
1068 Budapest, Dózsa Gy. út 86/b
Telefon: 06-1/413-27-94
E-mail: e.csilla@emagyarorszag.hu