Öt éve alakult meg az Alkotók, Költők, Írók Klubja Isaszegen. A jubileum alkalmából az AKÍK és az Isaszegi Önkormányzat nyílt művészeti pályázatot hirdet, melynek témája: „Sok mindent lehet, de csak a jót szabad”
A pályázatra olyan alkotásokat várunk, amelyek alapja a pályázat témájához kapcsolódik. A világ rengeteg lehetőséget kínál fel az egyén számára. De amit ma cselekszünk, az eldönti, hogy milyen lesz holnap a világ. Sok mindenhez megvan a technikai fejlődés, a társadalmi, munkahelyi, családi hierarchiában betöltött pozíció, hogy megtehessünk valamit, és akaratunk szerint alakítsuk a dolgokat, körülményeket, akár mások kárára – akár mások javára. Sajnos, az élet sok területén jelenlévő visszaélésekről szóló hírek tömegei szinte elfeledtetik, hogy mik a helyes, igazságos, jó dolgok. A pillanatnyi egyéni, vagy közösségi érdek mentén teszik sokan ami „a legjobb nekik”, de nem számolnak a másokra gyakorolt negatív hatásaival.
Minden – 18 éven felüli – alkotó legfeljebb három alkotással pályázhat. Szerzőséget nem vizsgálunk, a szerzői jogokért a pályázó tartozik felelősséggel.
Pályázni szépirodalmi művel, fotóval, képzőművészeti alkotással (grafikákkal, festményekkel, kisplasztikákkal, fotókkal, textilekkel, érmekkel, faragásokkal), illetve az alkotásról készült fotóval lehet.
Az irodalmi pályázat word A4-es formátumban, Times New Roman 11 –es betűnagyságban max. 3 oldalon, a fotók jpg 300 dpi kiterjesztésben küldhetők be a akikisaszeg@freemail.hu online címre, csatolt dokumentumként.
Várunk új, és máshol már megjelent írásokat, alkotásokat is.
Beküldési határidő: 2017. március 31.
A Díjkiosztó 2017. május 13.-án, műsoros irodalmi találkozóval, kézműves vásárral, a résztvevők könyveinek vásárával, és a pályázati fotók, és pályázati képzőművészeti alkotások kiállításával valósul meg. A díjkiosztóra az eredeti képzőművészti alkotást kell elhozni! Helyszíne az Isaszegi Dózsa György Művelődési Otthon.
Az ünnepségre a pályázók külön értesítést kapnak, a helyszínen minden meghívott alkotónak regisztrálnia kell. A Díjátadón a pályázóktól személyes megjelenést kérünk, a díjakat csak személyesen lehet átvenni.
Díjak: irodalmi, fotós és képzőművészeti kategóriában értékes díjak és Különdíjak
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak