
Mert úszni nem csak a boldogságban, de a boldogságért is lehet! Van egy jó ötletetek, amit megvalósítanátok, ha lenne hozzá legalább 1 millió Ft támogatásotok? Szívesen kipróbálnátok magatokat ezért egy itthon még újszerű, de tavaly már sikerrel debütált, jó hangulatú adománygyűjtő programon? Bővítenétek a támogatói körötöket és adatbázisotokat? Szeretnétek egy olyan támogatói kapcsolatban együttműködni, amelyben a támogató nem egy távoli, szinte láthatatlan elefántcsonttoronyból küldi a pénzt a terveitekhez? Akartok velünk játszani és játékra hívni másokat is egy jó ügy, a saját jó ügyetek érdekében?
Ha igen, és Ferencvárosban lenne és /vagy ferencvárosiaknak (is) szólna ez a támogatásra méltó álom-projekt, jelentkezzetek a Swimathon 2017 közösségi adománygyűjtő eseményen való részvételre!
Tavaly 4 civil szervezet javára összesen 7 és fél millió Ft gyűlt össze, az első magyarországi Swimathonon, több mint 1000 felajánlásból, 70 civil úszó részvételével.
KIKET VÁRUNK?
Civil közösségeket. Bejegyzett civil szervezeteket és nem bejegyzett, informális csoportokat egyaránt, amelyek a Ferencvárosban működnek, vagy/és a kilencedik kerületieknek terveznek programot.
MIT KELL TENNI A JELENTKEZÉSKOR?
Előzetesen tájékozódjatok arról – a tavalyi esemény oldalt itt találjátok, további leírások itt, sajtómegjelenések itt és videók itt – hogy mi a Swimathon rendezvény lényege, célja és formája!
Töltsétek ki ezt az online jelentkezési és projektbemutató adatlapot és küldjétek el nekünk, legkésőbb 2017. február 17. péntek éjfélig!
Gondoljátok végig, hogy fel tudnátok-e kérni minimum 15, maximum 20 barátot, ismerőst, kollégát, szimpatizánst, érintettet, támogató és együttműködő partnert akiknek annyira tetszik az ügyetek, annyira hisznek benne és bennetek, hogy szívesen úsznának és kampányolnák is érte 4 héten keresztül a saját ismeretségi körüket megszólítva, egy közösségi adománygyűjtő kampányfelület segítségével?
A JELENTKEZŐKBŐL KIVÁLASZTOTT SZERVEZETEK KÉPVISELŐIT 2017. március 6. és 10. között egy személyes beszélgetésre hívjuk be.
Kölcsönös együttműködési szándék esetén, terveink szerint március 15-ig maximum 6 kiválasztott szervezettel kötünk együttműködési szerződést és kezdjük el a közös munkát. Amennyiben nem bejegyzett civil csoport projektje is elnyeri a kuratórium tetszését, úgy a részvételt akkor tudjuk támogatni, ha a jelentkező legkésőbb március végéig egy a programot befogadó, szerződésképes szervezetet talál, melyben a szervező FKA is szakmai segítséget nyújt.
A Swimathon 2017 eseményt 2017. június 17-én szombaton rendezzük meg.
Letölthető dokumentum:
Hírlevél Swimathon 2017 toborzo
Jelentkezési online, az alábbi linken:
https://goo.gl/forms/drg28mOFObJKzpU12
TOVÁBBI INFÓK:
E-mail: ferencvarosi.ka@gmail.com
Irodai telefon: +36 70 397 9999
További cikkek a rovatban
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Független médiumok támogatási program
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
Tervezői pályázat bútor, lakáskiegészítő és textiltermék kategóriában
Terézváros díjai képző- és iparművészeti pályázat
Pályázat sportegyesületek számára