A Regionális Egészségügyért Alapítvány pályázatot ír ki daganatos betegséggel érintettek részére, „Üzenetem az úton lévőknek – mi az, ami nekem segített” címmel.
A pályázat célja: a rákkal kapcsolatos köztudat formálása, motiváció az úton levőknek, a sorstársközösség erősítése, a Simonton-módszer és a REGEA Alapítvány népszerűsítése.
Témája annak átgondolása, mi segítette leginkább a pályázó gyógyulását, hogyan tudta belső erőforrásait mozgósítani, mi járult hozzá leginkább az eredményes megküzdéshez. A még úton lévők pályázatait is várjuk, hiszen állapotuk javításáért nagyon sokat tudnak saját maguk is tenni.
Pályázatot az alábbi kategóriákban lehet benyújtani:
- Vers (max 2 oldal vagy 5000 karakter)
- Próza (max 2 oldal vagy 5000 karakter)
- Kézműves alkotás (rajz, festmény, agyag, tűzzománc, kerámia, gyöngyfűzés vagy szövés, festett kavics, harisnyavirág, decoupage, paverpol, dombormű, szobor, kisplasztika, dekoráció… bármilyen technikával készült)
- Fénykép (max 4 db)
- Saját recept (egészséges étel, ital) illetve a fényképe + elkészítve is – a rák világnapja alkalmából rendezett március 09.-i egri rendezvényünkön várjuk kóstolásra az elkészített egészséges ételeket, italokat is!
Kategóriánként egy győztes kerül kiválasztásra. A nyertesek könyvjutalomban részesülnek, és munkájuk felkerül a REGEA honlapjára. Ezért a pályázáshoz feltétel a hozzájáruló nyilatkozatunk aláírása és beküldése is a regeaalapitvany@gmail.com email- címre. Az internetes felületünkön – facebook REGEA – szavazás alapján kerül kiválasztásra egy közönségdíjas is. A közönségdíj egy REGEA- torta lesz. Az étel/ ital receptekre a 03.09.-i egri rendezvényünkön, a helyszínen is lehet szavazni, kóstolás után. A beérkezett kézműves alkotásokból kiállítást rendezünk, mely a rendezvényen megtekinthető lesz, ezekre az alkotásokra is lehet szavazni majd. A beküldött pályamunkákat kérésre visszapostázzuk.
A beküldési határidő: 2019. március 4. hétfő 24 óra
Cím: az írásokat, verseket, fényképeket, recepteket (beszkennelve, csatolva) az alábbi email- címre várjuk: regeaalapitvany@gmail.com
A kreatív alkotásokat el lehet küldeni az alapítvány postacímére: Regionális Egészségügyért Alapítvány Eger, Hevesi Sándor út 27., vagy el lehet hozni a Simonton-csoportokra Egerben (hétfőnként fél 2-re az Arany J út 20/A címre) vagy Miskolcon (péntekenként 10 és 17 ó között a Megyei Kórház sugárterápiás épületének tárgyalójába).
Az értékelés szempontjai: az élet-, vagy szemléletmódbeli változtatás mértéke, területe, az önmagam fontosabbá válása, önszeretet erősödése, a saját felelősségvállalás a gyógyulásért, és jóllétért, a kitartás, humor, akaraterő, ötletesség, beletett munka, energia és idő, bátorság…..
Hozzájáruló nyilatkozat
személyes adatok kezeléséhez, sokszorosításhoz, továbbításhoz
Alulírott, ………………………………………………………………………………………………. (név) ……………………………………………………………………………………………..(szül. hely és idő)
……………………………………………………………………………………………………(anyja neve), az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontja alapján nyilatkozom, hogy a Regionális Egészségügyért Alapítványhoz benyújtott pályázati anyagommal kapcsolatban hozzájárulásomat adom személyes adataim kezeléséhez a pályázati eljárásban résztvevők számára.
Emellett hozzájárulok a benyújtott teljes pályázati anyagom sokszorosításához, továbbításához (harmadik személlyel történő közléséhez).
Kelt:
…………………………………………………………………………..………………..
(név)
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat