Köszöntsd édesanyádat/nagymamádat saját verseddel! Minden évben van egy kedves nap, amiről sosem feledkezünk meg. Ekkor köszöntjük Édesanyánkat. A gyermekek és a felnőttek szívében az édesanya különleges helyet foglal el. Ő az, aki számára mindig mi, a gyerekei vagyunk a legfontosabbak, ő az, akivel örömünket, bánatunkat mindig megoszthatjuk, akiben mindig bízhatunk. A pályázat célja, hogy a Pályázati Interaktív Elektronikus Rendszer teret és lehetőséget biztosítson a hála kifejezésére.
Várjuk azokat a verseket vagy rövid köszöntőket maximum 1.000 karakterben, amelyek azért készülnek, hogy szeretetet, örömöt, tiszteletadást fejezzenek ki és meglepetést okozzanak annak, akit a világon a legjobban szeretünk és akinek a legtöbb hálával tartozunk.
Feltételek:
- Ugyanazon személy több pályázatot is benyújthat, azonban 1 pályázat csak 1 db, saját maga által készített művet tartalmazhat, melyet tulajdonosa később más fórumokon is szabadon megjeleníthet.
- A pályázó kijelenti, hogy az alkotás még semmilyen fórumon nem jelent meg.
- Pályázó kijelenti, hogy a szerzői jogokra vonatkozó szabályokat betartja.
- Az alkotás tiszteletben tartja mások érzéseit, nem tartalmaz szeméremsértő, durván illemtelen, trágár vagy uszító kifejezéseket.
- A pályázatot elektronikus úton nyújtották be a Pályázati Interaktív Elektronikus Rendszer használatával.
- Az adatlap minden kötelezően kitöltendő része ki van töltve.
- Pályázó hozzájárulását adja ahhoz, hogy benyújtott pályaművét kiíró a szerzői jogok tiszteletben tartása mellett ellenszolgáltatás nélkül felhasználja, publikálja.
Díjazás: A pontozási szempont alapján legjobb 30 pályaművet digitális formájú OKLEVÉLLEL díjazzuk valamint biztosítjuk, hogy megjelenhessen a www.pier.hu honlapon keresztül a nagy nyilvánosság előtt. Azok számára, akik igénylik, névre szóló üdvözlőlappal megajándékozzuk azt az édesanyát/nagymamát, akit a pályázó megjelöl.
Pályázatot kiíró szervezet:
Pályázati Interaktív Elektronikus Rendszer
E-mail cím: palyazat@pier.hu
Benyújtás határideje: 2013. március 24. 00:00 – 2013. április 25. 23:59
Teljes felhívási dokumentáció és benyújtás helye: Elektronikus úton – a PIER rendszerén keresztül a www.pier.hu honlapon.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak