Az Autisták Országos Szövetségét 1988-ban szülők alapították Autisták Érdekvédelmi Egyesülete néven. Az azóta eltelt közel 25 éves működés során az AOSZ meghatározó szereplője lett az autista emberek érdekvédelmének és több mint 1600 egyéni tagot valamint 72 szervezetet tömörítő országos ernyőszervezetté nőtte ki magát. Szervezetünk önkéntes gyakornoki programot hirdet. Ha szívesen megismernéd egy országos civil szervezet munkáját, ha szívesen szereznél szakmai tapasztalatot a fogyatékosügy területén jelentkezz gyakornoki programunkba és csatlakozz csapatunkhoz. A pozíció önkéntes, a gyakornoki programot a jelentkező igényeit figyelembe véve alakítjuk ki. A gyakornokot személyes interjú alapján választjuk ki, a program végén hivatalos referenciát állítunk ki számára.
Meghirdetett pozíció: társadalmi szemléletformáló programok koordinátora (gyakornok)
Főbb feladatok:
- részvétel társadalmi szemléletformáló programjaink, rendezvényeink előkészítésében, szervezésében, lebonyolításában
- a programok információs anyagainak összeállítása
- a programokhoz kapcsolódó sajtóanyagok, összefoglalók elkészítése
- a programok kommunikációs kampányának lebonyolítása, média megjelenések generálása, médiákkal való kapcsolattartás
- rendezvénynaptár összeállítása, karbantartása
Elvárások:
- jó kommunikációs készség
- megbízhatóság, nyitottság, proaktivitás
- számítógép felhasználói ismeretek
Előny:
- kommunikációs területen szerzett tapasztalat, vagy folyamatban lévő tanulmányok
- angol nyelvtudás
Amit nyújtunk:
- betekintés az autizmus területén működő legnagyobb országos szervezet munkájába
- egyénre szabott szakmai fejlődés
- fiatalos csapat, érdekes, változatos feladatok
- rugalmas időbeosztás
- referencia
Munkavégzés ideje: 4 hónap, heti 20 óra
Munkavégzés helye: kötetlen, de legalább heti egy alkalommal az AOSZ irodájában (1053 Budapest, Fejér György u. 10.)
Jelentkezés: önéletrajzzal és motivációs levéllel az info@esoember.hu e-mail címen 2012. szeptember 30-ig. A tárgyba kérjük írd be: „gyakornok-szemléletformáló”.
Forrás: http://aosz.hu/
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak