A Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kara, a Vital Landscapes „Élő Tájak” Projekt keretein belül fotópályázatot hirdet. Az egyetem Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszéke a projekt keretében tervezi elemezni a Nagyberek tájegység tájgazdálkodását, elősegíteni a terület fejlesztését és koordinálni a Nagyberek Natúrpark létrehozását segítő folyamatokat. A meghirdetett fotópályázat pályázat célja, hogy a területen élő emberek – helyismeretük bővítése mellett – is részesei lehessenek ennek a folyamatnak.
A pályázatra három kategóriában lehet nevezni.
- I. Legszebb Berek – legszebb látványok, tájképek a Nagyberekből
- II. Természet Berek – állatvilág, növényzet, élőhelyek, vízi világ
- III. EmBEREK – emberek, szokások, hagyományok a Nagyberekben
A fotópályázaton bárki részt vehet kategóriánként legfeljebb három fényképpel.
A legjobb képek szerzői kategóriánként díjazásban részesülnek, melyek:
- I. díj: iPod Nano
- II. díj: Mountain bike kerékpár
- III. díj: Távcső
Aktív BEREK díj: Az első három ember, aki legalább három értékelhető fényképet feltölt minden kategóriában két napos tanulmányúton vehet részt (1 kísérővel) a Ljubljanai Berek Tájparkba Szlovéniába szeptember 22-23-án, melynek minden felmerülő utazási- és szállás-költségét az ÉLŐ TÁJAK projekt állja.
A pályázat időtartama: 2011. június 10. – 2011. szeptember 30.
Letölthető dokumentum
VL_EN_NAGYBEREKEM_FOTOPALY_2011_144dpi
Részletes pályázati feltételek megtalálhatók az e-berek.hu honlapon.
A fotópályázattal kapcsolatos kérdéseket a fruzsina.zelenak@uni-corvinus.hu emailcímre várjuk.
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Logó és szlogen pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása
Pályázat induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések megvalósításának támogatására
Képzőművészeti tervpályázat Sárdy János bronz dombormű tervezésére és kivitelezésére
Princeton Arts művészeti ösztöndíj
Pályázat veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárításának, állagmegóvásának támogatására
Pályázat műemlék épületek felújítására és kapcsolódó képzőművészeti alkotások restaurálására
2 millió forintos ösztöndíj álmaid megvalósításához
Pályázat megjelenési, bemutatkozási és állandó árusítási lehetőségre magyar tervezők, dizájnerek és iparművészek számára