Az Ismeretlen Kutatása – improvizációs alkotóműhely 2013.tavaszi félévre új felhívás. Az Ismeretlen Kutatása – improvizációs alkotóműhely célja, hogy olyan művészeket, alkotókat támogasson, akik az improvizációt, mint a kortárs tánc egyik kifejező eszközét kutatják. Az őszi félévben egy magyar és egy külföldi művész, alkotó vesz részt a programban, akiknek választaniuk kell egy másik művészeti ágban dolgozó alkotót maguk mellé, hogy együtt kutassanak egy választott témában a mozgás területén az improvizáció segítségével.
Jelentkezési határidő: 2012. február 14
Döntés: 2012. február 18.
Program időtartama: 2013. március 4 – május 8
Letölthető dokumentum:
Ismeretlen Kutatása improvizációs alkotóműhely
Ötletadó: Michaela Hargitay/A/H , szervező: Műhely Alapítvány/H
Művészeti tanácsadó: Gál Eszter/H
Miről szól a program?
Az Ismeretlen Kutatása – egy alkotóműhely, ahol közösen gondolkozhat művész, alkotó és a közönség arról, hogy mit is jelent az improvizáció a kortárs művészetben. Az alkotóműhelyben résztvevő művésznek, alkotónak elmélyült munkát, kutatást biztosít a program, és mindazoknak szól, akik az alkotói folyamatban kívánnak elmélyülni egy kész produkció létrehozása nélkül. A munka három fázisban zajlik, minden szakaszt más-más funkciójú (munka)bemutató zár és minden fázisban más szerepet kap a közönség.
Mi a program célja?
Az Ismeretlen Kutatása – improvizációs alkotóműhely célja, hogy olyan művészeket, alkotókat támogasson, akik az improvizációt, mint a kortárs tánc egyik kifejező eszközét kutatják. Az őszi félévben egy magyar és egy külföldi művész, alkotó vesz részt a programban, akiknek választaniuk kell egy másik művészeti ágban dolgozó alkotót maguk mellé, hogy együtt kutassanak egy választott témában a mozgás területén az improvizáció segítségével.
Témafelvetés: a kutatási téma felvázolása a közönség aktív részvételével.
Munkabemutató: kisebb közönség előtti munkabemutató, minimális színházi körülmények között, ahol a hangsúly elsősorban a nézők szóbeli visszajelzéseire kerül.
Záróest: a műhelymunka lezárása, ahol a meghívott alkotók színházi körülmények között mutatják be, meddig jutottak a kutatási témájukban.
Amit kínálunk:
- próbalehetőség a Trafó Stúdióban (igény esetén más helyszíneken)
- pénzügyi támogatás
- promóciós segítség
Kik jelentkezhetnek a programra:
Művészek, alkotók, akiknek:
- van gyakorlatuk és érdeklődnek a mozgás és az improvizáció témájában
- együtt kívánnak dolgozni egy másik művészeti ágban alkotó művésszel
- A jelentkezésnél előnyt jelent – de nem feltétel – ha részt vettek, vagy jelenleg részt vesznek valamilyen DÉPARTS programban vagy a P.A.R.T.S –ban tanulnak.
Hogyan lehet jelentkezni:
A következő anyagokat kell email-en a workshop@c3.hu címre vagy postán
a Műhely Alapítvány 1094 Budapest, Liliom utca 41. címére eljuttatni:
- kitöltött jelentkezési lap –kérjük fokozottan ügyeljetek az ott kért karakterszámra – az igazságos döntés érdekében fontos, hogy mindenkitől ugyanannyi információt kapjunk! A jelentkezési lapon kívüli projektleírásokat nem áll módunkban elfogadni.
- részletes CV – max. 2 oldal
- fotó (portré és táncos)
- videó (DVD, CD-ROM, VHS, a videót tartalmazó weboldal linkje)
Utóbbi három a jelentkezési lap dokumentumába illeszthetők.
Bővebb információ: Műhely Alapítvány +361/456 2045, +361/456 2052, workshop@c3.hu, www.wsf.hu
Forrás: www.wsf.hu
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat