Pályázati Felhívás a 2012. évi BARCSAY-DÍJ odaítélésére. A Barcsay Erzsébet 1989-ben tett Közérdekű Közhasznú Felajánlást BARCSAY-DÍJRA, a fiatal pályakezdő festőművészek támogatására, és BARCSAY JUTALOMRA a Magyar Képzőművészeti Főiskola diákjainak támogatására. A Közhasznú Felajánlás átalakult, de a BARCSAY JUTALOM eredeti formájában a Képzőművészeti Egyetem gondozásában tovább él.
2006-ban a Kónya házaspár, mint Barcsay jogutódok létrehozták a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítványt, ami folytatni és kiegészíteni kívánta a fiatal képzőművészek támogatását, azzal, hogy 2006-ban az Alapítvány céljával összhangban Barcsay-díjat alapított. Ezt a díjat az Alapítvány 2006 óta minden évben meghirdetette és meghirdeti 2012-ban az alábbiak szerint:
A pályázaton részt vehetnek mindazok a magyar ajkú pályakezdő festőművészek, akik december 31-ig nem töltötték be a 35. életévüket.
Pályázat benyújtási határidő 2012. október 31.
Pályázni csak postai úton, a művész által összeállított és határidőben megküldött az alábbiakat tartalmazó portfolióval lehet:
- a pályázó rövid szakmai életrajzát
- a pályázó elérhetőségét (cím, telefonszám, e-mail cím, postacím)
- minimum 10, maximum 15 a pályázó alkotó tevékenységét bemutató fotó, print, stb.
- a pályázati anyagot jó és értékelhető minőségű a fotókból, printekből, stb. kell összeállítani
- a pályázati anyagban az alkotások bemutatását kérjük (név, alkotás címe, mérete, technikája és évszáma) adatokkal kiegészítve tegyék meg
Eredményhirdetés: 2012. november 30-ig.
Díjazás:
- a Csíkszentmihályi Róbert által készített kisplasztika
- a szentendrei BARCSAY GYŰJTEMÉNYBEN a díj átadáshoz kötődő kiállítási lehetőség
- pénzjutalom
A díj átadás 2013. január 14-én, a mester születésnapi évfordulóján kerül átadásra, a kiállítás megnyitójával egybekötve, a szentendrei Barcsay Gyűjteményben.
A pályázatra jelentkezők, az alábbi címre küldjék a portfoliót:
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
1055. Budapest Falk Miksa utca 30. fsz. 2.
Tel: 1-311-2479, Fax: 1-331-9304
E-mail: kepzomuveszeti.maoe @alkotok.hu
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak