A Műcsarnok falfestő pályázata 6-16 éves gyermekek számára! FESD ÁT A SZÜRKE FALAKAT, TEDD SZÍNESSEBBÉ A KÖRNYEZETEDET! A pályázat célja, hogy lehetőséget teremtsen a gyermekek számára megtapasztalni a falra festés örömét, valamint az alkotás szabadságának az érzését. Emellett szeretnénk, ha a pályázatban résztvevő fiatalok megismerkednének a köztéri művészet (public art) műfajával. Igény szerint egy falfestéssel kapcsolatos előadáson, foglalkozáson is részt vehetnek a pályázni vágyók, egy tanóra keretében.
A pályaművekről készült dokumentációs anyagot előreláthatólag a Műcsarnok Menü Pont galériájában mutatjuk be 2011-ben.
Pályázati feltételek: A pályázatra 6-16 éves korú gyermekek egyéni vagy csoportos alkotásait várjuk. Bármilyen falfestménnyel lehet pályázni, amely egy erre a célra kijelölt falfelületre készült. A technika szabadon választható. A beérkezett anyagot szakmai zsűri bírálja el, a döntésről e-mailben küldünk értesítést. A legizgalmasabb művek alkotói jutalomban részesülnek, illetve minden pályázó és érdeklődő részt vehet a pályázat záró rendezvényén.
Pályázónként egy pályaművel lehet jelentkezni. A falfestményről dokumentációs anyagot: az alkotásról készült fotókat és/vagy az alkotás folyamatát megörökítő videofelvételt várunk. Az fotókat jpg formátumban, maximum 300 dpi felbontásban (1181×1181 pixel), videofelvétel esetén annak YouTube-ra feltöltött linkjét kérjük e-mail-ben elküldeni a betonpalyazat2009@gmail.com címre.
Kérjük a fájlnevet a minta szerint megadni: pályázó neve_alkotás címe.jpg (például: nagy kinga_folyamat.jpg)
Letölthető dokumentum
A pályázaton való részvételhez szükséges jelentkezési adatlapot a pályázati felhíváshoz mellékeljük, melyet kitöltve, doc formátumban kérjük csatolni a pályázati anyaghoz.
Beküldési határidő: 2011. május 30.
További információ a pályázattal és a falfestést bemutató előadással kapcsolatban: betonpalyazat2009@gmail.com
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Logó és szlogen pályázat
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj
Princeton Arts művészeti ösztöndíj
Pályázat megjelenési, bemutatkozási és állandó árusítási lehetőségre magyar tervezők, dizájnerek és iparművészek számára
Petőfi Sándor Program ösztöndíj
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Biciklis pályázat fiataloknak (Józsefváros)
„CsudaPest” – Egy csudajó hely, ahol élek – rajzpályázat
Térfoglalás – városi ötletpályázat művészeti és kulturális projektek támogatására Budapesten
Mire készülsz?! – 23. ARC közérzeti pályázat
Nyári diákmunka munkaerő piaci program – bértámogatás pályázat
Puccs – pályázat új installációk megvalósítására
Jásdimentum design pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Ékszertervező pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak